-
Vigyázat csalók!
Az utóbbi időszak tapasztalatai alapján a csalók továbbra is próbálkoznak, itt Fejérben is, ezért különösen fontos a tudatos és körültekintő internetes vásárlás és befeketetés, hogy az ünnepi forgatagban senki ne váljon áldozattá.
2025.12.02. -
Illegális autóbontók
Vádat emelt a Székesfehérvári Járási Ügyészség azzal a négy férfival szemben, akik engedély nélkül bontottak autókat és egyikük tárolta az alkatrészeket ingatlanán. Állampolgári bejelentés alapján a rendőrök a helyszínen leplezték le őket.
2025.12.01. -
Adventi Bűnmegelőzési Pont
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei az adventi időszakban személyes tanácsadás keretein belül várják a lakosokat Székesfehérvár belvárosába, hogy ezzel hívják fel a figyelmet az év végi ünnepekkel kapcsolatos veszélyekre és az áldozattá válás elkerülésének lehetőségeire.
2025.11.28. -
Tanácsok a tűzoltóktól adventre
Vasárnap megkezdődik az adventi időszak, meggyújtjuk az első gyertyát az adventi koszorún. Egyre több helyen felkerülnek a karácsonyi fények is, sőt, sokan már november végén, december elején karácsonyfát állítanak. Annak érdekében, hogy az adventi ünnepkör ne végződjön tragédiával, előzzük meg az ilyenkor jellemző lakástüzeket.
2025.11.26.
37 esethez vonultak a viharos szélben a fehérvári tűzoltók
Az elmúlt valamivel egy napban október 13-án 6 órától 14-én, 9 óra 45 percig 37 esetben vonultak az erős szél okozta károk elhárításához, felszámolásához a fehérvári tűzoltók. A káresetek jelentős része Székesfehérváron történt, zömében fakidőlésekről és tetők megrongálódásáról érkezett bejelentés. Bár az Országos Meteorológiai Szolgálat az előrejelzések szerint a tegnapi narancs után a viharjelzést citromsárgára minősítette vissza, a székesfehérvári tűzoltók részére a szerdai reggel sem indult nyugodtan.
2009.10.14. 10:37 |
Az elmúlt valamivel egy napban október 13-án 6 órától 14-én, 9 óra 45 percig 37 esetben vonultak az erős szél okozta károk elhárításához, felszámolásához a fehérvári tűzoltók. A káresetek jelentős része Székesfehérváron történt, zömében fakidőlésekről és tetők megrongálódásáról érkezett bejelentés. Bár az Országos Meteorológiai Szolgálat az előrejelzések szerint a tegnapi narancs után a viharjelzést citromsárgára minősítette vissza, a székesfehérvári tűzoltók részére a szerdai reggel sem indult nyugodtan.

Kedden 8 óra 30 perctől egészen 17:00 óráig a székesfehérvári tűzoltóság három gépjárműfecskendője és az emelőkosaras jármű 20 tűzoltóval, valamint a híradó ügyeleten a jelzéseket rögzítő és az egységek tájékoztatását végző, az irányításában segítő tűzoltó folyamatosan dolgozott.
Május 13., kedd:
6 óra 20 perckor Székesfehérvárról érkezett jelzés szintén viharkár miatt. A Berényi út-Kisteleki
utca kereszteződésében faág szakadt az útra, amely a négyből három forgalmi sávot elzárt. A
tűzoltók itt szintén motoros láncfűrésszel avatkoztak be.
6 óra 33 perckor lakossági bejelentésre a tűzoltók szintén a Berényi úton avatkoztak be. A jelzett
helyen egy 15 méter magas nyárfa dőlt a buszmegállóra. A fát a tűzoltók motoros láncfűrésszel
kivágták.
7 óra 10 perckor szintén Székesfehérvárról a Harangvirág utcából érkezett bejelentés, ahol egy
fűzfa ága szakadt villanyvezetékre. A tűzoltók kiérkezésére az erős szél a faágat lefújta a
vezetékről, így itt nem kellett a tűzoltóknak beavatkozniuk.
Szintén 7 óra 10 perckor Agárdról érkezett jelzés, amely szerint az Ezüst utcában egy 20
centiméter átmérőjű ág szakadt vezetékre.
8 óra 36 perckor riasztották a tűzoltókat Székesfehérvárra, a Zombori utcába, ahol egy kétszintes,
tetőtér-beépítéses társasház ház tetejét rongálta meg a viharos szél, amely megkezdte az
csatornalefolyót, egy darabot le is szakított belőle, és cserepet is elmozdított. A tűzoltók egy lógó
csatornadarabot eltávolítottak, az erős szél miatt a tetőre nem tudtak felmenni, ezért a területet
körbezárták.
8 óra 39 perckor Tác-Gorsiumba vonultak a tűzoltók, ahol egy 25 méter magas nyárfa hasadt
ketté.
A székesfehérvári tűzoltóságra október 13-án 9:00 óra és 20:00 óra között az alábbi viharkárokról
érkezett jelzés, amelyeknél a székesfehérvári tűzoltók minden esetben beavatkoztak, és a
veszélyt elhárították. (Az időpontok a káreset jelzésének idejét jelentik.)
9 óra 12 perc: Székesfehérváron a Fürdő soron egy fűzfa ága a járdára szakadt
9 óra 33 perc: Lovasberényben az Erdő soron egy nagyméretű tölgyfa kettéhasadt
10 óra 09 perc: Székesfehérváron a Sóstói Stadion lelátójának lemeztetejét bontotta meg a szél
10 óra 18 perc: Székesfehérváron az Olaj utcában egy körülbelül 20 méter magas fa épületre dőlt
11 óra 02 perc: Székesfehérváron a Zsolt utcában fa több ága leszakadt és épületre, valamint
udvarra dőlt
11 óra 12 perc: a Park Centerben egy üzlet körülbelül 2 négyzetméteres reklámtáblája félig
leszakadt
11 óra 34 perctől: a Deák Ferenc utcában egy épület bádogfedését kezdte meg a szél
11 óra 54 perc: Kincsesbányán a Kincsesi úton egy ötszintes lakóház ereszcsatornáját kezdte
meg a szél
12 óra 00 perc: Székesfehérváron a Sarló utcában egy tízemeletes panelházhoz felállított
állványzatot bontott meg a szél. A területet a rendőrség lezárta, az állványzat megerősítéséről a
kivitelező gondoskodott.
12 óra 27 perc: Sukorón egy körülbelül 50 centiméter átmérőjű fa dőlt a Velence felé vezető útra
12 óra 59 perc: Székesfehérváron a Milleniumi úton egy fa az útra dőlt
13 óra 28 perc: Székesfehérváron a Deák Ferenc utcában egy körülbelül 50 centiméter átmérőjű
fa dőlt az útra
13 óra 28 perc: a Gánt-Csákvár elágazóban fa útra dőlt
13 óra 44 perc: Székesfehérváron a Hübner András utcában egy társasház tűzfalát védő
lemezborítást kezdte meg a szél
14 óra 50 perc: Székesfehérváron a Várkörút és a Budai út sarkán a Teleki Blanka Gimnázium
tetejét bontotta meg a szél
14 óra 46 perc Székesfehérváron a Gáz utca Rákóczi Ferenc utca felöli végén egy körülbelül 20
méter magas nyárfa tetejét törte le a szél, amely az útra szakadt
15 óra 01 perc: Székesfehérváron a Munkácsy Mihály utcában egy körülbelül 18 méter magas
nyárfa törzsét kifordította a földből a szél, s a fa egy lépcsőház bejárata elé dőlt
15 óra 20 perc: Székesfehérváron a Lövölde úton egy négyemeletes panelház homlokzatán egy
Europlakát fém feliratát bontotta meg a szél, amely a viharos időben veszélyt jelentett az arra
haladó gyalogosokra. A tűzoltóknak az épület tetejéről sikerült a ház homlokzatán lévő feliratot
eltávolítani
15 óra 25 perc: Székesfehérváron a Rigó utcában egy négyemeletes lakóház tetőszerkezetét
kezdte meg a szél
15 óra 31 perc: Székesfehérváron a Huba utcában egy körülbelül 20 méter magas fa gyökerestől
kifordult a földből, szigetelt vezetékre dőlt, amelyet egy családi ház homlokzatából is kiszakított.
15 óra 42 perc: Székesfehérváron az Olaj utcában fa villanyvezetékre és telefonvezetékre dőlt
16 óra 05 perc: Székesfehérváron a Semmelweis Ignác utcában egy fűzfáról több száraz ág
lehasadt
16 óra 08 perc: Székesfehérváron a Hosszúsétatéren egy körülbelül 18 méter magas fa
kerítésre, járdára dőlt
16 óra 42 perc: Székesfehérváron a Nyitrai utcában egy fa kerítésre dőlt
16 óra 54 perc: Székesfehérváron az Új Csóri úton egy forgalomirányító lámpa félig leszakadt a
tartószerkezetéről
19 óra 25 perc: Székesfehérváron a Deák Ferenc utca és a Martinovics utca kereszteződésében
egy körülbelül 15 centiméter átmérőjű faág járdára szakadt.
Október 14., szerda:
7 óra 15 perc: Fehérvárcsurgón a Kastély iskolában fenyőfa megdőlt, a forgalmat és vezetéket
veszélyeztetett
7 óra 42 perc: Székesfehérváron a Ligetsori általános iskolánál fűzfa kettéhasadt, a lehasadt rész
járdára dőlt
7 óra 59 perc: Székesfehérváron a Ligetsoron a Csónakázó-tónál két fűzfa kettéhasadt, az egyik a
kishídra, a másik a járdára szakadt
9 óra 36 perc: Székesfehérváron a Széchenyi utcában tetőt kezdett meg a szél
9 óra 41 perc Agárdon a Napsugár utcában faág melléképületre szakadt
