-
Szenior karácsony
Székesfehérvár önkormányzata minden év decemberében színes, szórakoztató előadással ajándékozza meg az idősebb generáció képviselőit. 2025-ben Horváth Orsolya hegedűs előadóművész, valamint Nyári Károly, Nyári Alíz és Nyári Edit érkezik a szenior közönség elé december 10-én, szerdán 14 órakor az Alba Regia Sportcsarnokban.
2025.12.05. -
Gitárok szemnek és léleknek
Ha valaki nem ért a gitárokhoz, de értékeli a szépet, annak mindenképpen érdemes egyszer egy Soma-féle gitárt a kezébe fogni. Annak pedig, aki ráadásul még ért is ezekhez a gyönyörű hangszerekhez, nem csak ajánlott, hanem egyenesen kötelező is Somogyi József remekműveivel megismerkedni. Ő készítette el a Fezen-gitárt is, amelyre egy fogyatékossággal élő fiatalokat segítő felajánlás keretében december 7-ig lehet licitálni.
2025.12.05. -
Rendhagyó irodalmi est a Nex Stop-ban
A Líra könyvesbolt rendhagyó irodalmi estre várja az érdeklődőket December 7-én és 14-én 16 órától a Next Stop üzletközpontban. Ha úgy érzi, hogy örömmel megosztaná a legkedvesebb versét, ami Adventtel, Karácsonnyal, Krisztus születésével kapcsolatos, felolvashatja azokat.
2025.12.05. -
Mikulás táncház
December 6-án, szombaton 17 órától kézműves foglalkozással, népi gyermekjátszóval, mikulásváróval, tánctanítással és táncos mulatsággal várja a kicsiket és nagyokat a Malom utcai Táncház.
2025.12.05.
Újbor ünnep - Borbély Csaba cabernet franc-ja nyerte az idei bormustrát
Borbély Csaba nyerte az idei bormustrát, aki még nagyszüleitől tanulta Pannonhalmán a borászkodást és az elmúlt tíz munkája hozta meg ezt az eredményt. „Hogy mi motivál? Az ősök iránti tisztelet, szeretet, no meg az a vágy is, vagy kívánság, hogy egy nem magyar fajtából mit lehet itthon kihozni.” - mondta.
A borbírálat során a tagság bortermelőinek, borászainak nemes nedűi kerültek terítékre, a vizsgálódás kereszttüzébe. A „Szt. Márton Bora – 2017.” megkülönböztető cím viselésére feljogosító oklevelet és vándor serleget az újborok közül a legjobb legmagasabb pontszámot elért tétel kapta - mondja Bognár Zoltán nagymester.
Minden évben vannak aktualitások a hagyományok őrzése mellett, milyen évet zár a borrend?
Napjainkban az újborok iránt - a borászok és a borfogyasztók körében – a legifjabb évjárat minőségére vonatkozóan, egyre nagyobb az érdeklődés. Székesfehérváron nagy lehetőségeket tartogatnak még a fiatal, könnyű, friss és gyümölcsös karakterű újborok vagy primőr borok, melyek egyre korábban kerülnek palackba és a borlovagok poharába. Amúgy éves rend szerint dolgozunk, január 21-én kezdünk a vincevessző vágással, amiből már következtetni lehet az idei termésre. Februárban pedig az év Zászlós bora gálájának, illetve kiválasztásának, átadásának ideje zajlik. Egy éven keresztül a díjazott a királyi várost képviseli Európában. Évek óta nagyborok születnek, aszállyal, faggyal megbirkózva meglett a savak harmóniája. Egyébként tizenöt éves évfordulónkat ünnepeltük negyven borrend részvételével, és ismét indítjuk a borszemináriumokat.
Milyennek mondható azidei évjárat?
Idén a magyar borászok jó termésre és kiváló minőségű borra számítottak annak ellenére, hogy az időjárást a szélsőségek jellemezték. Ez évben várható 2010 óta talán a legnagyobb szőlőtermés és bormennyiség, az előrejelzések szerint kiváló minőségben. A tavalyi 2,8 millió hektoliterhez hasonló mennyiségű, de kiemelkedő minőségű bortermés várható az idén Magyarországon. Évente átlagosan 2,5-3 millió hektoliter seprős újbor készül, az újbor mennyisége az idén sem haladja meg a hárommillió hektolitert. Magyarországhoz hasonlóan Spanyolországban, Olaszországban és Franciaországban is éreztette hatását az idei szélsőséges időjárás, ennek következtében ebben a három országban 10-20 százalékkal kevesebb szőlő termett, ami felértékeli a magyar borokat és reménykeltő az exportra nézve. A magyar szőlőtermelés az elmúlt néhány évben a divatos, minőségi, keresett fajták irányába mozdult el, egyebek mellett a Cserszegi fűszeres, az Irsai Olivér és a Rozék is teret hódítottak, ennek is köszönhetően az importot számottevően sikerült visszaszorítani. Magyarország évente 750 ezer hektoliter bort exportál, miközben az elmúlt években gyakran 300-400 ezer hektoliter bort hoztak be hazánkba a kereskedők. Az elmúlt két évben az olasz borok importmennyisége a korábbi felére csökkent, ebben pedig nagy szerepe van annak, hogy a kedvező áru, de jó minőségű borok piacán a magyar termelők is helyt tudnak állni. A magyar borok legnagyobb felvevőpiaca Németország, Szlovákia, Románia, Csehország és Ausztria, az Európai Unión kívül pedig Kínába 40 ezer hektoliter bort exportál az ország, valamint Japán is komoly mennyiséget vásárol.
