Tizenharmadszor adták át a megyei Príma-díjakat - orvos, zenész és újságíró a fődíjas

Idén is a Hotel Magyar Király adott otthont a Fejér Megyei Príma Díjátadó Gálának szombaton este. A gálán az egy-egymillió forinttal járó fődíjakat Dr. Pukancsik János főorvos, sebész, plasztikai sebész, Mits Gergő zenész, tanszékvezető és B. Kiss László újságíró vehette át, a közönségdíjat Dr. Dienes Ottó tanár, író, képzőművész kapta. 
2018.11.17. 22:03 |

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete tizenharmadik alkalommal adta át a Fejér Megyei Príma díjakat.

Az elismeréseket olyan személyeknek ítélték oda, akik saját területükön maradandót alkottak. László István, a Vállalkozók Országos Szövetsége Fejér Megyei Szervezetének elnöke köszöntőjében elmondta, hogy a Príma díjat vállalkozók, gazdasági szereplők alapították, hogy a politika képviselői és a díjazottak - művészek, tudósok, orvosok, zenészek, sportolók - ezáltal is jobban figyeljenek egymásra, megbeszéljék, értékeljék, majd együtt ünnepeljék az élet minden területén elért kiemelkedő teljesítményeket.

László István külön köszöntötte az esten a Príma díj alapítójának özvegyét, majd dokumentumfilmet is láthattak a résztvevők a 2018 márciusában elhunyt Demján Sándor életéről. 

Az ünnepség keretében adták át az idei "Év Vállalkozója" díjakat is.

Köszöntötte az est résztvevőit Cser-Palkovics András polgármester is, aki a Príma-díj legfontosabb elemeként azt nevezte meg, hogy az élet számos területén alkotó embereket díjazza. "Egy nemzet, egy megye, egy város ezen területek egyike nélkül sem tudna létezni, legyen az kultúra, egészségügy, tudmány, oktatás, vagy sport. Ezen területek jeles képviselői munkájuk során azt teszik, amire hivatásként elszegődtek, közben a nagyobb közösség építéséért is tesznek. A díj rájuk hívja fel a figyelmet." - fogalmazott Székesfehérvár polgármestere. 

A Fejér Megyei Príma Díj egy-egymillió forinttal járó fődíjait Dr. Pukancsik János főorvos, plasztikai sebész, Mits Gergő zenész, tanszékvezető és B. Kiss László újságíró vehette át, a közönségdíjat Dr. Dienes Ottó tanár, író, képzőművész kapta. 

Dr. Pukancsik János főorvos, sebész, plasztikai sebész 1986-ban szerzett orvosi diplomát a Pécsi Orvostudományi Egyetemen, 1995-ben plasztikai sebészeti szakvizsgát tett. Pályáját Kaposváron, a Kaposi Mór Megyei Kórház Sebészeti Osztályán kezdte, majd 1990-től 2000-ig a Szent György Kórház Sebészeti Osztályán, 2000-től 2004-ig a Móri Városi Kórház Sebészeti Osztályán dolgozott. 2005 -től magánorvosként praktizál.

Mits Gergő zenész, tanszékvezető 1977 október 17.-én született Székesfehérváron. Zenei tanulmányait a helyi zeneiskolában kezdte gordonka szakon, majd 13 éves korában nagybőgőzni kezdett. 18 évesen felvették a LFZE jazz basszusgitár szakára, ahol 2000-ben diplomázott. Számos magyar pop-, rock-, illetve jazz- formációban megfordult az évek során, koncertturnékon és lemezeken vett részt (Roy és Ádám, Cserháti Zsuzsa, Hevesi Tamás, stb.) 2000-ben Székesfehérváron alapítója volt a Dr. Lauschmann Gyula Jazz Szakközépiskolának, majd a Kodolányi János Egyetem jazz tanszékének, ahol a mai napig tanszékvezető.

B. Kiss László újságíró, a Fejér Megyei Hírlap munkatársa, irodalmi rovatának szerkesztője, saját tárcanovellákat ír. Írásaiból két kötet jelent meg Márton apa lesz és Márton visszatér címmel. A Fejér Megyei Hírlapnál ő koordinálja a Sajtó és tanulás programot, amely középiskolásoknak szól és az újságolvasást népszerűsíti.

Dr. Dienes Ottó tanár, író, képzőművész 1937. március 22-én született Budapesten. Iskoláit az érettségiig Egerben végezte, majd az Eötvös Lóránd Bölcsészettudományi Karán folytatta tanulmányait. 1959-ben Székesfehérváron a Vasvári Pál gimnáziumban kezdte tanári munkáját. 1970-ben a Teleki Blanka gimnáziumban folytatta pályáját húsz éven keresztül. 1978-82-ben a franciaországi Lille-i Egyetem magyar tanára. 1990-től közel tíz éven keresztül a Fejér megyei önkormányzat egyik osztályvezetője, majd a külkapcsolatok elnöki referense. Önkormányzati munkásságát követően nyugdíjasként három tanéven keresztül visszament tanítani első iskolájába, a Vasvári Pál Gimnáziumba. A hatvanas évektől aktív írói munkásságot folytat. Eddig négy kötete jelent meg. Írói munkássága mellett aktív képzőművész is. Fa kisplasztikáival és festményeivel folyamatosan szerepel a képzőművészeti tárlatokon.

Hirt Károly, az ARAK elnöke a Közigazgatási Hivatal különdíját vehette át.

Közélet

  1. Döntésünk a jövőnk plakátkiállítás - fehérvári diákcsapat bizonyult a legjobbnak

    A Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya 7. alkalommal hirdetett vetélkedő-sorozatot „Döntésünk a jövőnk” címmel Fejér megye középiskolás diákjai számára, a felelős szexuális magatartás témakörében. Az idei évben a fehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium csapata végzett az eslő helyen.

    2019.11.19.
  2. Jelképes faültetéssel kezdődött Fehérváron az Országfásítási Program

    Az Agrárminisztérium által novemberben útjára indított Országfásítási Program keretében Székesfehérváron a Petőfi parkban ültetettek fákat kedden délelőtt. Székesfehérvár mellett további hat település: Alsószentiván, Baracs, Balinka, Isztimér, Mór és Pusztavám is részt vesz az országos programban.

    2019.11.19.
  3. In memoriam Milcsinszky Alajos (1931-2019)

    Életének 89. évében elhunyt Milcsinszky Alajos, Székesfehérvár köztiszteletben álló címzetes kanonoka, nyugalmazott plébánosa. Városunk díszpolgára négy évtizeden át szolgálata, építette a közösséget. Minden korosztály számára hitelesen és jó hatással adta át a keresztény értékeket, közvetítette a keresztény kultúrát.

    2019.11.19.
  4. Várják az önkéntes felolvasók jelentkezését a megújult Újszövetség Maratonra

    Különleges eseményre hív mindenkit a székesfehérvári Vörösmarty Színház: december 1-jén 14 órakor kezdődik a VIII. Újszövetség Maraton. Advent első hétvégéjén ismét önkéntesek olvashatnak fel, a jelentkezéseket november 19-től, keddtől várják.

    2019.11.19.

Balett

Eseménynaptár

2019. November
h
K
Sze
Cs
P
Szo
V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

Webkamera


360 Fehérvár

Fehérvár Magazin

Nyitott tornatermek