-
Gyógyulás egy nap alatt
A Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktatókórházban 2021. óta működik Egynapos Sebészeti Centrum. A részleget félig állami, félig pedig alapítványi forrásból hozták létre. A Fehérvár Televízió Közösen a gyógyításért Fejérben című adventi sorozatának második részében bemutatja a részleget és az is kiderül a magazinból, kik és hogyan vehetik igénybe az egynapos sebészeti eljárásokat.
2025.12.03. -
Emlékdiplomás tanárok köszöntése
Nyugdíjas pedagógusok vehették át emlékdiplomájukat kedden a Hiemer-házban. Székesfehérvár városának hagyományos ünnepségén arany-, gyémánt-, vas- és rubinokleveleket adtak át a pedagógusi életpálya megbecsüléseként. A város közössége nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester és Mészáros Attila alpolgármester fejezte ki köszönetét.
2025.12.02. -
Vállalkozásismereti roadshow Fehérváron
Vállalkozásismereti roadshownak adott otthont az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A rendezvényt Varga-Bajusz Veronika, felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, valamint a fiatalokért felelős államtitkár nyitotta meg.
2025.12.04. -
Finisben a csomópont átépítése
Gyakorlatilag elkészült, és már csak néhány útburkolati jel felfestése van hátra a Horvát István utca és a Hosszúsétatér kereszteződésének kapacitásbővítő átépítéséből. Várhatóan a jövő hét elejétől lép életbe az új közlekedési rend a csomópontban.
2025.12.04.
Tehetséggondozás felsőfokon – megerősítette együttműködését az Óbudai Egyetem és a Pedagógiai Szakszolgálat
Az együttműködési megállapodást dr. Mile Anikó főigazgató és Prof. Dr. Györök György dékán látták el kézjegyükkel.
A megállapodás értelmében az Egyetem és a Szakszolgálat kinyilvánította elkötelezettségét a közös cél, vagyis a tehetséggondozás támogatására.
Az Egyetem vállalja többek között, hogy segíti a természettudományos, műszaki, informatikai területen kiemelkedően teljesítő diákok számára a tehetséggondozásban való részvétel lehetőségét például tanulmányi versenyek szervezésével, célirányos mentorálással, széleskörű tájékoztatással. Továbbá az Egyetem szakmai támogatást nyújt a Szakszolgálatnak, hogy hatékonyan ellássa és fejlessze a tehetséggondozáshoz kapcsolódó pedagógiai szakfeladatokat. A Szakszolgálat támogatja az Egyetemet – többek között – a tehetségpont akkreditációban, annak megújításában.
A szerződést az ÓE AMK Geoinformatikai Intézetében írták alá Székesfehérváron.
Az eseményen dr. Cser-Palkovics András polgármester hangsúlyozta, a szakmai együttműködés többek között lehetőséget kínál arra, hogy a műszaki irányultságú, Fejér megyei, székesfehérvári fiatalokat ösztönözzék az Óbudai Egyetemen történő továbbtanulásra, arra, hogy jelentkezzenek az Alba Regia Műszaki Kar hagyományos vagy duális képzésére.
A tapasztalatok szerint egyre többeket tudnak megszólítani és az egyetemi struktúra egyre magasabb minőségű képzést ad, azaz van mire csalogatni a fiatalokat, van mire kérni a Szakszolgálat segítségét és a szülők támogatását. „Időben vessük fel a fiataloknak, hogy nem kell elmenniük a városból. Szép pedagógiai feladat felfedezni a tehetséget, az értéket, és segíteni a diákot abban, hogy azt kibontakoztassa.”- mondta a városvezető.
Török Szabolcs tankerületi igazgató arról beszélt, hogy a kiemelten jó képességű gyerekek fokozottan igénylik a törődést saját tehetségük kibontakoztatása érdekében. Az együttműködés abban fog segíteni, hogy a fiataloknak utat mutassanak, amely aztán a munka világába vezeti őket. Nem kell rohanni, hanem időt kell szánni arra, hogy a diákokkal megtapasztaltassuk a tudományokat. „Nem azt akarom, hogy tanulj! Azt szeretném, hogy akarj tanulni! Ez óriási különbség!” – fogalmazott az igazgató.

A kiemelt tehetség a normálistól való pozitív eltérést jelent, és ugyanolyan különleges ellátást igényel, mint a gyógypedagógiai segítségnyújtás.
Óriási előrelépés volt, amikor a Nemzeti Köznevelési Törvény ezt a tényt legalizálta, és deklarálta a tehetséges gyermekek jogát a különleges bánásmódhoz - emelte ki Dr. Mile Anikó, a FMPSZ főigazgatója. Előzetes gyakorlat hiányában az intézményük gyakorlatilag a nulláról indította el a tehetségkoordinációt, és ehhez partnereket keresett. Ennek a törekvésnek a részeként 2017-ben életre hívták a Fejér Megyei Tehetségsegítő Tanácsot, melynek felsőoktatási munkacsoportját az Óbudai Egyetem vezeti. Innen indult a szoros együttműködés, melynek legfontosabb feladata a tehetségek felkutatása és a differenciált, egyéni mentorálás.

Prof. Dr. Györök György, az ÓE Alba Regia Műszaki Kar dékánja kiemelte, hogy az Egyetemnek az ipar és a közoktatás között kell meghatároznia önmagát.
Az intézményüknek igen széleskörű kapcsolatrendszere van az iparral, a középiskolákkal, oktatási centrumokkal, és ezt a hálózatot a jövőben bővíteni kívánják. A Pedagógia Szakszolgálattal való együttműködés nem múlt nélküli történet, az aláírás pedig még inkább megerősíti a közös elköteleződést.
