-
Jubileumi koncert
Alapításának 40. évfordulóját ünnepli idén a székesfehérvári Csomasz Tóth Kálmán Kórus, amelyben főként helyi reformátusok teljesítenek szolgálatot. A jubileum alkalmából ünnepi koncertet ad az énekkar október 6-án a Széchenyi úti református templomban.
2024.10.05. -
Ima a békéért
Ferenc pápa október 7-re böjti és imanapot hirdetett a békéért. Csatlakozva a Szentatya felhívásához Spányi Antal megyés püspök hétfőn este a 18 órakor kezdődő szentmisére a Székesegyházba majd az azt követő közös imádságra a főtérre hívja a város papjait, közéleti vezetőit és híveit. A Belváros szívében az Országalma körül elhelyezik a béke gyertyáit.
2024.10.04. -
A zene világnapja
Az Alba Regia Sportcsarnok adott otthont a Zene Világnapjának. Az ünnepen átadták a Fricsay Richárd zenei-díjat.
2024.10.04. -
Egy képen sem voltál rajta
Ne féljünk segítséget kérni, merjünk beszélni róla! Erre biztat mindenkit Kilián Sanna, legújabb könyvében. Az Egy képen sem voltál rajta című kötet egy fiatal lány életén keresztül mutatja be a nemi erőszak lelki következményeit.
2024.10.04.
Tárlatvezetés pedagógusoknak a székesfehérvári Munkácsy-kiállításon
A város gimnáziumaiból, szakgimnáziumaiból és általános iskoláiból közel hatvanan vettek részt a keddre meghirdetett programon a Szent István Király Múzeum Rendház épületében, hogy megismerjék a Munkácsy Székesfehérváron kiállítást.
„Nagy lehetőség Székesfehérvár számára, hogy a Munkácsy-kiállítás itt van városunkban. Nagyon szeretnénk, ha a fiatalok minél szélesebb köre meglátogatná, ezért is gondoltunk arra, hogy az iskolaigazgatókat és a rajztanárokat meginvitáljuk egy tárlatvezetésre. Bízom benne, hogy közreműködésükkel az elkövetkező hetekben sok fehérvári diák jut majd el a kiállításra, hiszen Munkácsy-művészete lenyűgöző." – mondta el Mészáros Attila alpolgármester a tárlatvezetést megelőző rövid köszöntőjében, melyben örömmel üdvözölte a nagy érdeklődést az intézményvezetők és a rajztanárok részéről.
A Szent István Király Múzeum képviseletében dr. Belényesy Károly szakmai igazgató köszöntötte a vendégeket. „Azt reméljük, hogy a pedagógusok és az iskolák vezetői saját élményeik alapján terjesztik és hírét viszik majd a diákok között a Munkácsy-kiállításnak. Bízunk benne, hogy a szárnyaik alá veszik őket, és elhozzák majd a fiatalokat a kiállításra. Érdemes mindenkinek inspirálódnia, legyen az felnőtt vagy fiatal.” – fogalmazott dr. Belényesy Károly.
A tárlatvezetésen a szakmai igazgató a kiállítás többi értékes darabja között bemutatta a tárlat székesfehérvári műtárgyát, ami a Szent István Király Múzeum Képzőművészeti Gyűjteményben őrzött, a 18. század végén készült francia neoreneszánsz karosszék. Ez a különleges tárgy Munkácsy Mihály párizsi műterméből származik. A szék Munkácsy egyik zsánerképén is szerepel.
Kombinált jeggyel kedvezményesen végiglátogatható mindegyik kiállítás a Renház épületben. A Munkácsy Székesfehérváron és a Hadi múltunk kincsestára, valamint a Katonazenészek – zenész katonák és a Munkácsy Fehérváron című kiállításokra érvényes közös belépő árai:
Teljes árú belépődíj: 4000 Ft
Kedvezményes belépődíj (diák, nyugdíjas): 2000 Ft
Családi jegy (5 fő, max. 2 felnőtt): 8000 Ft
Csoportos jegy, felnőtt (10 fő felett): 3000 Ft
Csoportos diákjegy (10 fő felett): 1000 Ft
Fotójegy: 500 Ft