Székesfehérvári és Fejér megyei értékeink nyomában - interjú Demeter Zsófiával

Demeter Zsófia történész, muzeológus, történelem-francia nyelv és irodalom szakos tanár, egyetemi doktor. Volt múzeumigazgatóként kutatott és kutat, könyveket ír, számos tudományos disszertációja jelent meg, oktatott. Legutóbbi kiadványában is székesfehérvári emlékeket elevenít fel.
2018.03.21. 12:48 |
Gyermekkori élményeid határozták meg a pályaválasztásodat, mégpedig Balassagyarmat. Miként?

Valóban, középiskolás koromban a nyarakat a Balassagyarmati Palóc múzeumban töltöttem, a könyvtárat céloztam meg. A régészetről szóló szakirodalom volt elől, így abba ástam bele magam, természetesen középiskolás fokon. Ott voltam nyitáskor, és záráskor úgy kellett kiseprűzni. Tanáraim, múzeumi emberek, néprajzosok, régészek, irodalomtörténészek, rajztanárok fel is figyeltek erre a kemény munkára. A lelkesedésem kitartott az egyetemi jelentkezésig, de az az igazság hogy a régészet akkor nagyon kevés embert tudott befogadni és nem is vettek fel a budapesti egyetemre, csak a debrecenire, ott pedig nem volt régészeti tanszék. Rendkívül jó közegbe kerültem, speciális képzést kaphattam régészetből és ókor történetből is. A szakdolgozatom is az ókor történetéről szólt. Közben egy nagyon élő rendkívül jól megszervezett gazdaságtörténeti iskolába csöppentem. Ezt Szabó István nevével fémjelezték, bár én már vele nem találkoztam, csak a mester tanítványaival, no és Orosz Istvánnal. Azóta is többen gazdaságtörténetben utaznak, utazunk. Amikor 1974-ben ide kerültem Székesfehérvárra, egy ilyen nagy iskolában, amit Fitz Jenő vezetett, és amelynek a gorsiumi kutatás állt a középpontjában, bevallom, nem éreztem magam kompetensnek. Viszont abban, amit hoztam, tehát a gazdaságtörténeti ismereteket, abban viszont úgy látom, hogy itt nagyon nagy a hiány volt, és van kutatnivaló mind a mai napig.

Kandidátusi disszertációdat egy érdekes témában írtad, ami elvitt a Batthyányi Fülöp enyingi uradalmába, illetve az egyetemi doktori disszertációd a mezőföldi uradalmak gazdálkodásával foglalkozott, vagyis azt taglalta. Így terjed ki a te kutatási munkád a megyére..

Igen, ezekkel az anyagokkal természetesen már itt, Fejér megyében találkoztam, egy gazdaságtörténeti érdeklődésű valakit, történészt nyilvánvalóan az a tény szippant be, hogy egy uradalmas területre kerül. A 18. és 19. század mutatkozott érdekesnek, hiszen a Szabó István iskola pontosan ezt vetítette előre, hogy nagy tájak régiós összefüggéseit kutassuk, összehasonlításokat tegyünk, a levéltári és uradalmi adatok alapján dolgozzunk. Tehát ez egy gazdaságtörténeti író iskola is volt, kiváló terepnek bizonyult a megyénk, főleg a déli része gyakorlatilag Székesfehérvártól a Tolnai dombokig, azaz a Mezőföld. Több uradalmat vizsgáltam azóta is, többször leírtam, hogy adottságai lehetővé tették, hogy utak épüljenek, vasút, s piacra lehetett küldeni a terményt. A Duna és a főváros közelsége is segítette ezt a folyamatot.

2008-tól voltál a Fejér Megyei Múzeumok igazgatója. Te, mint vezető, milyen koncepciókkal, milyen elképzelésekkel vágtál bele? Illetve mi volt a célod, milyen irányba elvinni a múzeumi életet, mit gyarapítani és ez milyen eredményekkel járt?

Bízom benne, hogy eredményes volt, de mint történész megszoktam, hogy az eredmények, a végső mérleg az sokkal később alakul ki az ember szeme előtt. Múzeum igazgatói korszakomról ismeretes, hogy három rendszer, három fenntartó váltáson estünk át. Ez ugye nem tesz jót a kanyarnak, így mindig újabb és újabb ingerek értek, amelyek az életünk teljes átgondolására sarkallt. Hozzánk tartozott Dunaújváros és több kiállító hely a megyében. Azt gondolom, hogy ez a megyei szerepkör a mostani alap dokumentumok szerint sem múlt el. Tény, hogy 2013-ban egy nagy átmenet következett be, városi múzeum lettünk. Tehát a Szent István Király Múzeum Székesfehérvárral kell, hogy foglalkozzon. Természetesen nem dobtuk ki a megyére vonatkozó anyagot, és vannak további feladatok, nem csak történelmi, néprajzi, de régészeti szempontból is, viszont a fő profilunk Székesfehérvár. Nyilvánvaló, hogy menedzselni kellett ezt a váltást, ma sincs vége. Én eleinte tiltakoztam ellene, mert, hogy a látványtárak, a látványpékség és a wellness múzeum kecsegtette az embereket és a múzeumokat is eszerint ítélték meg. Ez a nagy reform mára már lecsendesedett, tehát ma már talán nem kell fejen állni a múzeumi szakembereknek, elég a kézenállás. Tény, hogy vonzónak és közönségcsalogatónak kell lennie, ezzel természetesen minden józan szakember egyetért, de el kell jönnie annak az időnek, amikor a múzeumok ismét eredeti feladataikat látják el. A látvány mellett a tudományos kutatásra, a bemutatásra és az értékmegőrzésre is kellő figyelmet kell fordítani. Úgy kell vonzóvá tenni egy anyagot, hogy a látogató kicsit a magáénak is érezze, ahogy például az Aba Novák kiállítás, vagy a Seuso-kincs.

Honismereti táborok vezetésébe kapcsolódtál be, számos társulás, egyesület tagja vagy. Ebbéli munkásságod mire terjed ki?

Nem is merném felsorolni. Sok felkérést kapok, igyekszem ezeket a szakmailag fontosakra redukálni. Lényeges a városfejlesztés, a történelem oktatás, a történelmi értéktár kialakítása. 45 év után természetesen többet tud az ember, mint amikor elkezdte. Én úgy gondolom, hogy talán most tudok a legtöbbet a szakmámról és arról is, hogy a történész szakmának milyen társadalmi kötelezettségei vannak. Ezekről beszélni kell, írni, értekezni, pályamunkákat, szobrokat elbírálni.

Hogy fokozzuk a tevékenységi köröket, itt van az oktatói tevékenység. Itt merőben más témakör kerül elő. Civilizáció történet, diplomácia történet, divat és gazdaságtörténet, viselet történet. Hogyan kezdtél te ezekkel a témakörökkel foglalkozni?

Jó fogadókészségről tanúskodott a Kodolányi János Főiskola, ahol 2000 óta tevékenykedtem. Látszólagos ez az ellentét, a főiskola maga olyan tárgyakat tanított, amelyek nagyon leegyszerűsítve az egyetemes történet tárgykörébe tartoznak. Én meg itt Fehérváron 1974-óta helyi történet tárgykörében foglalatoskodtam, na, mi lesz ebből, gondoltam én magamban… Fel kellett eleveníteni sok mindent, amit tanultam, egy könyvtárnyi irodalmat, vagy kettőt kellett hozzá olvasni, hogy az ember kompetensnek érezze megát ezekben az egyetemes történelmi tárgyakban is. Legnagyobb meglepetésemre azt tapasztaltam, hogy ezek összefüggnek és segítik egymást. Van a városunk, adott egy uradalom, amely gazdálkodik valamilyen módon, ami beleillik valami nagy egészbe, Európába és a világnak valamilyen folyamatába.

Hogy illeszkedik a történetbe a divat?

A divat egy nagyon érdekes dolog volt, egy karácsonyi vacsorán odaálltam a rektor úr elé, hogy miért nem tanítunk mi divat történetet? Kicsit meghökkent, hát tanítsd. Adott rá egy évet, hogy ezzel foglalkozhassak és ne mással, beszereztem az irodalmat, azóta is a számítógépem alatt a francia nyelvű divattörténeti irodalom van. A divat az szellemi áramlat, kell hozzá alapanyag, kell hozzá technológia, amivel előállítják, kell hozzá, aki azt kitalálja, kell hozzá vásárló, kell hozzá gyártó kapacitás. Tehát a világon a legkorábban az 1850-es évekre ezt már befejezettnek tudom mondani. Ha belegondolunk, hogy amit ma viselünk azt 3 évvel ezelőtt valakik megtervezték, kikeverték a színeket, az alapanyagokat, mindent és most ezt vesszük, ha kell nekünk, ha nem, mert ez kapható. Egy időben például még a Malév életképes idejében beíratták a dolgozókat a Kodolányira. Tömegével jöttek divattörténetre a hallgatók, első sorban a stewardessek. Mikor egyszer Párizsba mentem a Ciszterci gimnáziumnak egy kis színjátszó körével, azzal fogad a stewardess még a repülő téren, hogy jó napot tanárnő! Később, amikor már a levegőben voltunk azt hallom, hogy jó napot kívánok hölgyeim és uraim, XY kapitány beszél, tanárnő nézzenek le, most vagyunk Fehérvár fölött. Akkor azt mondja az ember, hogy igen hát akkor talán megérte, vagy talán valamilyen hatással volt az a divattörténet erre a csapatra, amikor nem az estélyi ruhákkal foglalkoztunk direkt az ő kedvükért, hanem a formaruhákkal.

Publikációk. Több oldalnyi általad, vagy többed magaddal írt tanulmányt, esszét találtam. A székesfehérvári vonatkozású témaköröket említeném: Örvendezz Királyi Város, Székesfehérvár Anno, Palotavárosi írások Gelencsér Józseffel és Lukács Lászlóval. Lukács László életed párja, néprajz tudós, egy személyes vonatkozású kérdésem is lenne: hogyan fér meg két tudós egy családban?

Úgy, hogy figyelnek egymásra és leginkább segítik egymást. Ez azért is lehetséges, mert nem ugyanazt a tudományágat műveljünk. Viszont ez a kettő, a néprajztudomány és a történelem nincs messze egymástól, tehát ugye ha például a parasztságot vizsgálom, akkor néprajz, ha Fehérvár történetében a paraszti termelést vizsgáljuk, akkor történelem. Nyilvánvaló, hogy a hosszú életciklus alatt voltak olyan időszakok, amikor a férjem támogatott engem, két gyes között ő hordta haza a vizsgálandó iratokat, aztán vitte vissza. Ő hozta kilószámra a könyveket, és én a két gyermekem születésének időszakát illetve a gyes időszakát igyekeztem kihasználni. A két időszak alatt lett meg a kandidátusi disszertációm. De természetesen, amikor ő írt, én támogattam. Legutóbb mind a ketten könyvet írtunk. A Lacié már meg is jelent, az Árkádos házakról írt egy könyvet, az enyém pedig Isten segítségével hamarosan nyomdába kerül. Remélem, érdekelni fogja az olvasókat, a Székesfehérvár Anno folytatásával kezdtem. Sorra vettem azokat a központi funkciókat, országos, európai, mert ilyen is volt, amelyeket Fehérvár betöltött a történelem folyamán. Elsőként, mint zarándokhely és szakrális központ szerepel, ami Szent István idejében alakult ki. Azt is taglalja a kötet, hogy katonaváros Fehérvár, stratégiai helyzetéből következően mindig is áruközvetítő funkciója volt, vásárai híresek, közlekedési szempontból mindig csomópont, akár autóval járunk akár vonattal. Fehérvárnak mindig is viszonylag nagy mozgástere volt. Példa erre: 1952-ig állt fenn a 20-as évektől a városnak a közmű vállalata. Hol ez tartozott hozzá hol ez, hol hozzátartozott az utcaseprés, hol csak a villamos világítás, de mindenesetre bevételt termelt a városnak. Olyan dolgokat tudott ebből megvalósítani a város, amitől elállt mindenkinek a lélegzete. Díszkivilágítás volt, színes. Ma csak kivilágított városok vannak, de akkor ez újdonság volt. Olyannyira felfejlesztették a gyár kapacitását, hogy annyi áramot termelt, hogy egészen Polgárdiig ellátták a régiót. Ezek a tanulságok ma is érvényesek, saját kézbe kell venni a szolgáltatásokat, a másik pedig az, hogy, központi akarattal kell működtetni. Soha nem szabad, és mindig baj volt abból a történelemben, hogy ha Fehérvárt magában vizsgálták, mert akkor ellentétes érdekek alakulnak ki, szélesebb látókörre van szükség, megyei kitekintésre.

Interjú

  1. Ha csak egyetlen gondolatért is - interjú Csizik Balázzsal

    Csizik Balázs képeivel korábban már találkozhattunk a Múzeum Kávézóban, anno a Műhelyben, és fafaragóművész nagyapjával együtt állított ki a Városi Könyvtárban. Utóbbi nagyon fontos pillanat volt számára, hiszen ott összeért a nagyapa népművészete az unoka akkor még eléggé gyerekcipőben járó absztrakt fotóművészetével.

    2019.08.26.
  2. „A narrátor kapocs a múlt és a jelen között” - interjú Mihályi Győzővel

    Mihályi Győző nélkül nincsen Koronázási Szertartásjáték, hiszen a kezdetek óta számít rá Szikora János, rendező. A grandiózus produkció emlékezetes pillanatairól és kihívásairól is beszélgettünk a Jászai Mari-díjas színművésszel.

    2019.08.08.
  3. Végtelen erő, energia, küzdelem, száguldás emberi sorsok és lelkiállapotok között

    Szirtes Edina „Mókus” muzsikus és zeneszerző évek óta jegyzi a Koronázási Szertartásjáték zenéjét. Az alkotó lelkesedéssel mesélt többek között az alkotás folyamatáról, kedvenc tavalyi jelenetéről és megosztotta gondolatait a szövegkönyvről is.

    2019.08.02.
  4. Egyetlen otthonunk van: Székesfehérvár

    Élj! Láss! Érezz! címmel az elmúlt nyolc pénteken interjú jelent meg olyan fehérváriakkal, akiket sokan ismernek, és akik az élet különböző területeit képviselik hivatásuk révén. A sorozat zárásaként dr. Cser-Palkovics Andrást, Székesfehérvár polgármesterét kérdeztük, aki 2010 óta áll a Királyok Városának élén. Számára nem csak az otthon, hanem küldetés is Székesfehérvár. 

    2019.08.02.
  1. Szendrényi Éva - felemelő érzés a nézőtéren az előadások utáni csend

    Szendrényi Éva díszlettervező a Koronázási Szertartásjátékok kezdete óta felel a produkció látványvilágáért. Mint minden évben, idén is számíthatunk újdonságokra, így kíváncsiak voltunk a főbb változásokra.

    2019.07.30.
  2. Székesfehérvár – a modern, de dicső emlékeinek is élő város

    Dr. Simon Gábor a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház gyermekgyógyász főorvos irányítása alatt alakult ki a mai, európai színvonalon működő Gyermekosztály, de kivette a részét abból a munkából is, melynek köszönhetően ma már természetes az integrált oktatás, vagyis az egészséges gyermekek mellett a fogyatékkal élők nevelése.

    2019.07.29.
  3. Székesfehérvár a templomok városa - számtalan rejtett kincs vár még felfedezésre

    Tornyai Gábor közvetlensége és emberismerete magával ragadó. Amellett, hogy katolikus pap, még mentálhigiénés szakember is, akihez bátran lehet életvezetési tanácsokért fordulni. Gábor atya nemcsak prédikációiban találta meg a megszólítás lehetőségét, hanem évek óta szerepel a Vörösmarty Rádió műsoraiban is. Emellett igazi lokálpatrióta, aki szereti felfedezni a várost, ahol él.

    2019.07.23.
  4. Fehérvár, az esélyegyenlőség városa - „Tele a szívem és a kezem hajtogatnivaló lufival”

    Andi Bohóc mindig akcióban van: fellépésre utazik teljes díszben (mely számtalan humoros élethelyzet forrása), vagy élelmiszert gyűjt rászorulóknak, esetleg a begyűjtött csomagokat viszi ki iskolákba, óvodákba és nem csak Mikulás idején. A vele folytatott beszélgetés is sok meglepetést tartogatott… 

    2019.07.16.

Eseménynaptár

2019. Szeptember
h
K
Sze
Cs
P
Szo
V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Webkamera


360 Fehérvár

Fehérvár Magazin

Nyitott tornatermek