Rákóczi nyomában

A Rákóczi-szabadságharc 300. évfordulója tiszteletére szervezett emléktúrát a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete, a Krajcáros Alapítvány és a Magyar Honvédség Szárazföldi Parancsnoksága. A tegnap zárult „hosszú hétvége” négy napja alatt az 57 túrázó főként a Kárpátalján található Rákóczi-emlékhelyeket kereste fel, de természetesen a szlovákiai Kassán is jártak, és a sárospataki várat sem hagyták ki a túra útvonalából.

II. Rákóczi Ferenc 1676. március 27-én született Borsiban, I. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem és Zrínyi Ilona gyermekeként. Atyját korán elvesztette, anyja 1682-ben férjhez ment Thököly Imréhez. A fiatal Rákóczi gyermekéveit Sárospatakon töltötte, majd amikor Thököly Imre Bécs fölmentése után a császári csapatok elől menekülni kényszerült, a gyermek Rákóczi Zrínyi Ilonával együtt Munkács várába szorult. Miután a védők három évnyi hősies küzdelem után feladták a várat, a 12 éves Rákóczit Csehországba vitték, ahol császárhű szellemben nevelkedett. A prágai egyetemen matematikát, építészetet és hadtudományt tanult, majd  itáliai körutazásra indult; onnan hazatérve Sáros vármegye örökös főispánjának nevezték ki.

1700-ban Bercsényi Miklós rábeszélésére Habsburg-ellenes szervezkedésbe kezdett, a császáriak azonban elfogták a XIV. Lajos francia királyhoz írott segélykérő levelét, őt pedig börtönbe zárták. A börtönből egy év múlva sikerült megszöknie, és Lengyelországba menekült. Itt keresték meg 1703-ban a tiszaháti parasztfelkelés vezetői, és kérték, álljon felkelésük élére. Rákóczi hazajött, és egy év leforgása alatt sikerült ellenőrzése alá vonnia az egész országot. 1704-ben választották meg Erdély fejedelmévé, amivel az ország államfője lett. 1703-1711 között vezette a róla elnevezett szabadságharcot a Habsburg-uralom ellen.

Bár a szabaságharc a császáriak győzelmével ért véget, mégis sikerült olyan kedvező pozíciókat kicsikarni Magyarország számára, ami két évszázadon keresztül különleges státust biztosított az országnak a Habsburg birodalomban. Rákóczi 1713-ban elhagyta az országot: előbb a francia udvarba utazott, majd élete végéig a törökországi Rodostóban élt; írással és asztalosmunkával töltötte élete utolsó 20 évét. 1735. április 8-án halt meg, hamvai 1906 óta a kassai dómban nyugszanak.