Nagypénteken Krisztus kereszthalálára emlékezik a keresztény világ

A negyedik században alakultak ki a nagypéntek különféle istentiszteleti formái. A nagypénteki szertartás időpontja az őskeresztény kortól a középkorig az Úr halálának órájához, délután 3 órához igazodott. Ez később átkerült a délelőtti órákra. XII. Piusz pápa reformja állította vissza a délutáni ünneplést, melynek ma három fő része van: igeliturgia olvasmányokkal és egyetemes könyörgésekkel, hódolat a szent kereszt előtt, áldozási szertartás.

Az egyház nagypénteken szigorú böjt megtartását kéri a hívektől.

A 18 és 60 év közötti hívek háromszor étkezhetnek és egyszer lakhatnak jól, és 14 éves kortól a húsételek fogyasztásától is tartózkodni kell.

Nagypénteken igeliturgia van, áldoztatással. A pap a szertartást piros öltözékben végzi – a piros a vértanúság liturgikus színe. A papság és a segítők teljes csendben vonulnak be a templomba, s az üres oltárszekrény (tabernákulum) előtt arcra borulnak.

Ezt követi az igeliturgia: az olvasmány Isten szenvedő szolgájáról szól, majd a szentlecke után János evangéliumából olvassák fel Jézus szenvedéstörténetét, a passiót.

Ezután következnek ünnepélyes formában az egyetemes könyörgések, majd körmenetben behozzák a keresztet, amely előtt tisztelegve minden hívő kifejezheti háláját és imádatát a megfeszített Krisztus iránt.

Az igeliturgiát áldoztatás követi, a nagycsütörtöki misén konszekrált kenyérrel. A szertartást egyszerű könyörgés zárja, nincs áldás, nincs elbocsátás.

A protestánsoknál a kálvini felfogás szerint a nagypéntek a legnagyobb ünnep.

A néphagyományban a mély gyász és böjt napja.

Régebben hozzátartozott a hallgatás, a csönd, melyben a tűz is kialszik, a tükröt fekete kendővel takarják le, az órát megállítják, illetőleg nem húzzák föl; úgy jártak-keltek, mint akiknek halottjuk van a háznál.

A legények ha el is mentek a nekik kedves leányhoz, nem keresték a vele való találkozást, csak egy fekete szalagot kötöttek a kapuhoz közeli fára.