Múlt, jelen, jövő - Botos József és az ő öröksége

Botos József hatvan sikeres évet töltött el a táncművészet szolgálatában. Négy földrészt bejárt az Alba Regia Táncegyüttes Művészeti vezetőjeként, sok értékes hazai és külföldi fesztivál díjat, többek között 1993-ban az Európa díj a Népművészetért díjat és az Örökös Kiváló Együttes címet is elnyerték.
2022.04.29. 20:13 |

A székesfehérvári Táncház vezetője volt húsz évig, valamint a Királyi Napok Nemzetközi Néptánc fesztivál igazgatója szintén húsz éven át. Szolgálta és segítette a magyar táncoktatást és a tánckutatás ügyét, gyűjtésekkel, előadásokkal tanfolyamokon, továbbá kiadványokkal, itthon és külföldön egyaránt. 

1995-től a székesfehérvári Táncház ügyvezető igazgatója; 1996-tól a „Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál” fesztiváligazgatója; 1994-től-2014-ig Az Alba Regia Táncegyesület kiemelkedően közhasznú szervezet ügyvezető elnöke; 2000 Az Alba Regia Művészeti Iskola alapítója. Kérem, nézzék el a tegező stílust, mivel majd 25 évig egy helyen, a Fejér megyei Művelődési Központban együtt dolgoztunk. 

- Gyerekkorodban álmodoztál arról, hogy egyszer majd a világot járod, és a világot vendégül látod Székesfehérváron? 

- Dehogy álmodoztam, hiszen az általános iskolában nyolcadikos koromban még bőszen futballoztam az Úttörőház csapatában. Olyanokkal játszottam együtt, mint Szabó Laci, Bobori Béla, Fister Feri. Kiváló kölyökcsapatok ellen játszottunk, ilyen volt a Ferencváros vagy a Vasas, ahol Albert Flórián vagy éppen Ihász Kálmán kergette a labdát. Nagy megtiszteltetés és nagy öröm volt velük és ellenük játszani. Szerettünk futballozni, az volt a legfontosabb dolog az életünkben, ez rendben is volt, a tanulás az már nem annyira. Ráadásul az általános iskolában is elvették a kedvemet tőle, de édesapám is mondta, hogy fiam nem kell neked tanulni, itt van a föld, ezt rád hagyom, dolgozz rajta, ami nehezebb lenne, ha tanult ember lennél. Na, engem sem kellett kétszer biztatni, hogy ne tanuljak... Főleg amikor 1955-ben Jolbej Irén, a Koppány utcai általános iskola igazgatója berontott az osztályba és azt kiáltotta „álljon fel, aki ministrálni jár”. Nagy bőszen felálltam az egyik osztálytársammal. Ennek meg is lett az eredménye, az igazgatónő sietve közölte, hogy ennek a két embernek, aki jelentkezett, azonnal egy jeggyel le kell rontani minden tantárgyban az átlagát.

Ez csak olaj volt a tűzre, ettől kezdve aztán végképp nem volt kedvem tanulni. Szakmunkásképzőbe jártam, régi vágású maszek, a Motorgépjavító Vállalat kiváló szakembere tanított. Reggel 6 órakor megkérdezte „hol voltál fiam délelőtt”, majd este tízkor meg azt, „mi van, már haza akarsz menni?” Ilyen világ volt ez akkor. Aztán a 320-as Szakmunkásképző elvitt a SZIM-be, itt már lényegesen kényelmesebb körülmények között lehetett tanulni, dolgozni. A fúvós zenekarban is játszottam, éltem a világom.

Utána a barátaim révén a KPVDSZ Művelődési Házba kerültem a tánccsoporthoz. Tetszett a tánc, magával ragadott a ragyogó közösség, ott maradtam hát. A szakmunkásképző iskola után kijártam a közgazdasági szakközépiskolát, hiszen érettségi kellett ahhoz, hogy később táncoktató lehessek. Elvégeztem a néptáncoktató alap, majd a középfokú iskolát, végül Budapesten a felsőfokút is, és néptáncpedagógus lettem. Majd mondták a hetvenes években, 1956 után mi lehetünk az első főiskolai végzettséggel rendelkező néptáncpedagógusok. Öt éven át tanultam a főiskolán, időnként bentlakással, nyári gyakorlatokkal. Mikor mindenen túl lettünk, akkor közölték, hogy a diplomához még az kell, hogy levizsgázzunk a Marxizmus Leninizmus tárgyból is. Jó néhányan közöltük, ebből már nem kérünk, így hát nem is kaptuk meg a diplomát. De miniszteri rendelettel belekerült a bizonyítványunkba, taníthatunk, csoportot vezethetünk, és művelődési  intézményekben is dolgozhatunk.  

- Ásó Pista és a Fejér Megyei Művelődési Központ mennyire mélyítette el benned a gondolatot, hogy ezt egy életen át kell csinálni, a tánc az, amit egy életen át kell játszani? Vagy még azon is túl...? 

- Végig jártam az oktatói szamárlétrát a gyerekektől a felnőttekig, amikor Ásó Pista magához vett azzal, hogy legyek a Fejér megyei Népi Együttesnek a tánckarvezetője.  Akkor még nem végeztem el a főiskolát, de Pista nem is akarta, hogy elvégezzük. A Megyei Művelődési Központ akkor igazgatója az ő tudta nélkül elküldött bennünket a főiskolára Abonyiné Fekete Katival és a  Hortobágyi Bélával és Pistával. Akkor még csak másodállásban vezettem a csoportot, szerencsére olyan foglalkozásam volt a SZIM-ben, hogy nyugodtan mehettem Pestre és járhattam a fősuliba. Időközben a koreográfiáimnak köszönhetően ismertté váltam, így a Fejér megyei Művelődési Központba hívtak Ásó Pista helyére főelőadónak. Fel volt adva a lecke hiszen a Csepel Művek Fémművének az Anyagellátó osztályvezető helyettese voltam, és az MMK-ba ezer forinttal kevesebb fizetésért hívtak, ami nagy pénz volt akkoriban. Nekem az életem akkor már a néptánc volt, így nem volt mese, örömmel jöttem a Liszt Ferenc utcába. Érdekes szituáció volt, amikor, az Ady-terembe összehívták a néptáncosokat, és a megye művelődési életének fontos vezetői, Sudár Iván, Barts Oszkárné, Escher Ilona  feltették a kérdést a táncosoknak: kit választanak a csoport vezetőjének, Ásó Pistát ahogy engem? Nagy üdvrivalgással engem választottak. Jó érzés volt! 

 - A Fejér megyei Népi Együttes világhírűvé vált, bejártátok a világot nagyon sok helyen megfordultatok. Ha kellene választani három olyan helyet, ami életed végéig emlékezetes marad a számomra, melyik az a három hely?  

- Az első mindig emlékezetes marad. Még 1961-ben, 16 éves táncosként mentem külföldre, ide a szomszédba, Lévára, még útlevéllel... Elképesztő sikert arattunk. Nem csupán a helyek voltak emlékezetesek, hanem az útjainkon megkötött barátságok is meghatározták az életünket. Nagyon sok barátom lett a világban, nemrég voltak itt a finn, német, kanadai és a francia barátaim. Jó érzés volt újra találkozni velük. Művészeti vezetőként pedig az volt a nagy élmény, amikor a karthágói fesztiválon mi képviselhettük Magyarországot. Mikor indultunk, mondta Vásárhelyi Laci, hogy Jóska, Tunéziába nagyon készüljetek fel, hiszen egy évvel korábban a magyar csoport az Elektrát dolgozta fel nem túl nagy sikerrel! Most is valami hasonlót, de mást kellene alkotnotok.  Mi utoljára, hajnal kettőkor kerültünk sorra, amikor már mindenki aludt, vagy éppen evett. De, amikor felmentünk a színpadra és elkezdődhetett a tánc, a verbunk mindenkit megfogott, ezzel együtt a viseletünk, a zene, a táncunk, és felállva tapsoltak, többször visszatapsoltak bennünket. Hatalmas volt az ováció, jött a televíziók sokasága nyilatkozni kellett. Faller doki orvosként, Dienes Ottó tolmácsként volt velünk – mindketten négy nyelvet beszéltek - segítettek fordítani, fantasztikus érzés volt. Miként másnap az újságokból olvasni, hogy íme egy nép, amely még mindig büszke a népművészetére! Még verset is írtak hozzánk... Meg kell megemlítenem az Európa népművészetéért díjat, mivel ezt Magyarországon csak négy együttes kapta meg. De nagyon jó sajtónk volt Finnországban, Franciaországban, sőt, az egész világon. Olaszországban például szállodában altattak bennünket, ahol 30 ezer líra volt fejenként a napidíjunk.

  - Fesztiváligazgatóként, ha nem is a nulláról, de nagyon a számsor elejéről indultatok, aztán eljutottatok a csúcsig... 

- Korábban, még 1992-ben kérdeztél arról, ha megkapjuk a Táncház épületét, mit csinálunk abban a nagy házban? Rengeteg mindent akartunk és tudtunk tenni, de akkor még nem volt szó fesztiválról. Mindenképpen szerettem, szerettük volna megtölteni tartalmas élettel azt a hatalmas, 1500 négyzetméternyi teret, iskolarendszert építettünk ki és igen, akkor jött a fesztivál gondolata is. Korábban a nagyvilágban jártunkban láttunk fesztiválokat, volt olyan is, hogy egy ötezres településen éjjel nappal ment a tánc, és rengetegen voltak. Mi is ilyet akartuk megvalósítani Székesfehérváron.  Megtanultuk a marketingmunkát, a szállástól az étkezésekig mindent, mit, hogyan kell megvalósítani.  Így bátran belevágtunk hát, pénzünk az nem volt, de elkezdtük. Két testvéregyüttes, a montreali, illetve a finnek jöttek előszőr, de a gálára meghívtunk magyar csoportokat is. A közönség az első pillanattól fogva nagyon szerette, nem véletlenül, hiszen a világ sokszínűségét, a sokszínű világot hoztuk ide és mutattuk be. Később a támogatóink száma is nőtt, egyre többen lettek, a város is mellénk állt, és sajátjaként kezelt bennünket, közben önálló egyesület lettünk. Nagy volt a feladat, hiszen fent kellett tartani az 1500 négyzetméteres hatalmas házat, plusz fizetni kellett a gázszámlát a villanyszámlát, biztosítani kellett a személyi költségeket, és a többi. Ráadásul a Megyei Művelődési Központban nagy létszámleépítés volt, az úgymond feleslegessé vált embereket - akik korábban már dolgoztak velünk - mind átvállaltam. Hatvan évesen mentem nyugdíjba és emellett lettem a Táncház vezetője. Vállalkoztunk, sorra jöttek a rendezvényeink, sőt, még vendéglátóztunk is. A sok mindenki mellett az Alcoa, a Philips, az OTP is támogatónk volt a többi között. Hatalmas logisztikai munkát kellett végeznünk. 

- Ebben a tevékenységben mennyit segített a múltad, a SZIM-es vállalati tevékenységed? 

-  Szerencsére mindenki értette a dolgát felsőfokon, legyen az tolmácsolás, számítógépes tevékenység vagy tánc, szervezés, bármi más. A Királyi Napok során a munkaidőnk augusztus elsejétől augusztus végéig nulla órától huszonnégy óráig tartott. Minden áldott nap ott voltunk, és senki nem kért túlórapénzt, mindenki lelkesen, boldogan tette a dolgát. Nagyszerű érzés volt, hogy az ország sok főiskolájából jöttek a tanulók szakdolgozatot írni , tapasztalatot szerezni – legyen az népművelő, közgazdász, marketinges vagy bármi más szakos -, és mindenki sokat tanult tőlünk, de mi is sokat tanultunk tőlük. A Fesztivál Szövetség alelnöke voltam, összehívtuk a legjobb szakembereket, és rengeteg tapasztalattal, sok új ismerettel láttak el bennünket. 

- Világhírűek lettetek, világhírűvé tettétek a várost, aztán egyszer csak hátra léptél magadtól. Miért? 

- Hetvenéves lettem, és már 20 éve voltam elnöke az egyesületnek. Sőt, 16 éves koromtól „két műszakban” táncoltam jószerivel, ezért azt gondoltam, hogy itt a vége. A sokrétű feladataimat átadtam a tanítványaimnak, folytassák ők tovább. Teszik is rendesen a dolgukat, mégpedig jól. Korábban megteremtettük a lehetőséget, és ők folytatják ezt a szép munkát. 

-  Visszavonultál, de aktív vagy. Könyveket írsz, sokat dolgozol. Régen, 1992-ben azt kérdeztem tőled: mit szeretnél még elérni? A kérdés most sem más: mit szeretnél még elérni?  

-  Befejezni az eltervezett könyv sorozatomat, ami 64 témából áll majd, most 10, vagy 12 van eddig kész.  A többi hatvan, hetven százalékos készenléti állapotban áll, ezek mind az Európai tánctörténet és a város művelődéstörténetét meghatározó események, benne a táncegyüttes 70 évvel. A táncházaink, a rendezvények folyamatosan mennek, mentek, a rendőrségnek egyszer sem kellett kijönni hozzánk, ez sok mindent elárul. Mindenképpen szeretném megmutatni a tánc erejét, a Királyi Napok fesztiválnak a fontos mozgatórugóit, azt, hogy mitől volt sikeres és miért szükséges a tánc. Mert az európai kultúrának az egyik nagyon fontos része ez, és ezt nem csak én mondom, hanem Kodály Zoltán, Bartók Béla és még sokan mások. A néptáncos szakembereknek is köszönhetően a figyelem az európai örökségünké, nagyon fontos része a szellemi kulturális örökségünknek. Rengeteg írott anyag van a képzőművészetről, a művészetekről, a színházról, a filmről stb. stb. A táncról is kell, hogy legyen írott anyag, ez az én feladatom, a 64 kötetet kell, hogy megvalósítsam. Hiszek ebben. Az Akadémia EDU tagja vagyok. Már hatszázan letöltötték a munkáimat, lehet, másképp látom a tánc, a folklór fontosságát, hiszen az életben megadatott ennek a lehetősége a számomra. Hatvan évig voltam ebben a szakmában, eljutottam a kezdetektől egészen a csúcsig. Jártam négy földrészen, Fehérvárra hoztam öt földrész táncosait, Kínától Afrikán át Európáig, szóval az egész világot.

Fontos a munkám, a tánc múltját, jelenét feltárni, hiszen már Homérosztól kezdve sokan írtak a táncról, ezért nekünk is el kell végezni az európai táncok összehasonlító vizsgálatát.

Ne feledjük, az ókori vázákon is már ott vannak a táncos mozdulatok. Tehát nem szabad elfelejteni a fejlődést, a múltat, de a mát sem! 

Aranybulla emlékév 2022.

Kiállítás

Facebook

Eseménynaptár

2022. Május
h
K
Sze
Cs
P
Szo
V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Fehérvár Magazin

Webkamera


360 Fehérvár