A grillen sercegett a miccs, a musgyéhoz bugyborékolt a szóda, és diszkrét csomborillat lengte körbe a Gardon Bisztró teraszát a Vörösmarty Színház előtt. A séfkabátba bújt egykori sepsiszentgyörgyi színész, Kátai István ízben és illatban egy falatnyi Erdélyt varázsolt a belváros közepébe.
„Nézd, milyen gusztusosak!" – mutatott végig a miccseken Kátai, aki felettébb korán, három évesen készítette el élete első sonkás tojásrántottáját. Később a helyzet bonyolódott, mert a színészi pályát választotta. Az egyetem elvégzése után a Marosvásárhelyi Nemzeti Színháznál kezdett, majd Magyarországra jött, ahol több színházban is megfordult. „Ültem a próbákon és alig vártam a premiert. Nem az előadás miatt, hanem azért, hogy megfőzhessem a barátoknak a premiervacsorát. Egyszer aztán megszólalt az édesapám: ha ennyire imádod, végezd el az iskolát! Mondtam neki, de hát én színész vagyok, nekem nincsen szükségem erre. Sose tudod! Legyen egy szakma a kezedben! Válaszolta rá. Hallgattam apám szavára. Látod? Most is itt van. Õ az első törzsvendég!” – mesélte a séf, és hátramutatott egy simléderes, kávézó öregúrra. Közben sercegtek a miccsek, a török konyhából átértelmezett román kolbászkák.
„A törökök csak juhból készítették. Mikor átkerült Romániába, a bojárok tettek bele borjúbélszínt, sertés-, juh- vagy báránylapockát. Tudtak élni, az biztos! Ma ezt nem lehet megcsinálni, mert kiszámoltam: egy darab kerülne ezernégyszáz forintba. Na és ilyenkor jönnek a trükkök! Én tíz éve kísérletezem ezen. Például nem teszek bele bárányt, mert Magyarországon ez egy elég megosztó húsféle.”
A miccsbe a szokásos són és borson túl mindig raknak szódabikarbónát, csombort és fokhagymát. Azt már mindenki maga dönti el, hogy a húsokat húslevessel vagy főtt marhacsontlével keveri-e be. Ezután a fűszerezett húskeveréket három-négy napig érlelni kell. „Erdélyben a Ceaușescu-rendszerben ritkán lehetett miccset sütni. Ha sikerült összeszedni a húsokat, a nagymamám, aki mellesleg kiváló szakácsnő volt, a szokásos szombati ebédre mindig ezt készítette nekünk. Akkor az volt a szokás, hogy hétköznap nem szabad a nagymamát zavarni, mert elfoglalt. Például römizni ment. De ha szerda környékén mégis betévedtem hozzá, akkor a pincében egy nagy konyharuhával letakart tálban érlelte szombatra a miccset, amitől lent olyan jó kis fokhagymaszag volt. Néha még bele is nyaltam!”
Istvánék már nem a pincében, hanem egy speciális hűtőben érlelik a miccsnek valót, amit utána megformáznak és a forró grillen kisütnek. Közben el is készültek a kis kolbászkák, amiket pazar módon egészített ki a musgyé, vagyis a szódával felengedett fokhagymapaszta. „A fokhagymát csak le kell darálni. Én úgy csinálom, mint a román származású nagynéném: a fokhagymakeveréket szódavízzel felhúzom, ettől az egész szép habos lesz. Ennek létezik tejfölös változata is.” Istvánék az illatos finomságokat egy tálra pakolták. Biztos, ami biztos, tettek mellé a zakuszkából, vagyis a paprikakrémből, a flekkenből és a sült kolbászból is, nehogy valaki véletlenül éhen maradjon.
