Közösen emlékezett a város és a megye az 56-os forradalom évfordulóján

 A Megyeháza Dísztermében reggel tartottak ünnepi megemlékezést, majd ezt követően a Székesegyház emlékkeresztjénél folytatódott a rendezvénysorozat az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 47. évfordulója alkalmából.

2003.10.23. 10:34 |

Fejér megye és Székesfehérvár közös ünnepi megemlékezése a Megyeháza Dísztermében, Benjámin László, Ország című versével kezdődött, melyet Molnár Angéla mondott el, majd az Alba Regia Vegyeskar, Kodály Zoltán, Székely c. művét énekelte. A megemlékezésen filmen felidézték az 56-os események helyi történéseit is. A megyegyűlés elnöke Szabó Gábor mondott ünnepi beszédet, melyben az 56-os események magítéléséről beszélt, kiemelte az akkori törekvéseket, követeléseket és hangsúlyozta ezzel párhuzamban az Európai Uniós csatlakozás fontosságát.

 Az ünnepségen a hagyományokhoz hűen kitüntetések és elismerések átadására is sor került: Fejér Megye Közgyűlése több rendőrt, tűzoltót, polgári védelmi szakembert és polgárőrt részesített elismerésben. Dicséretben és jutalomban részesült több intézményi vezető is az elmúlt években végzett munkájáért. Az ünnepségen belügyminisztériumi elismerésben részesülteket is köszöntöttek -ők kimagasló munkájuk elismerése miatt részesültek dícséretben.

A Bazilika 56-os emlékkeresztjénél 11 órakor kezdődött rendezvény, amelyen a Himnusz hangjai után Tóth Bálint: Magyar litánia című versét szavalta Kuna Károly színművész. Ezt követően mondott köszöntőt Szabó Gábor, a megyei közgyűlés elnöke, aki a társadalmi változások igényét és az elnyomó hatalom makacsságát állította párhuzamba az 56-os forradalom és szabadságharc eseményei kapcsán. Az emlékkeresztnél ünnepi köszöntőt mondott Warvasovszky Tihamér polgármester is, aki a fehérvári corpus szimbólumáról és az 56-os forradalom nemzeti egységet teremtő hagyományáról beszélt. A Székesegyház emlékkeresztje az egyik legszebb 56-os emlékhely az országban, amely szakrális szimbólummá, valódi zarándokhellyé vált az évek során. – emelte ki a polgármester.  Warvasovszky Tihamér hangsúlyozta, 56 hagyománya a nemzeti egység legfontosabb alapja lett, a forradalom megmutatta, hogy az igazán fontos kérdésekben egységes a magyar nemzet.

Az 56-os megemlékezésen közéleti személyiségek, pártok és civil szervezetek helyezték el koszorúikat a keresztnél. Az emlékkeresztnél a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, Székesfehérvár polgármestere, majd pártok, egyházak, 56-os szervezetek és civil szervezetek helyezték el koszorúikat. Elsőként a pártok városi szervezetei, így az MSZP, az SZDSZ, a Fidesz MPP és az MDF koszorúzott, majd ezt követően a Történelmi Egyházak, így a katolikus, református, és evangélikus egyház, valamint az izraelita hitközség helyezte el az emlékezés virágait.Ezt követően Téri Sándor színművész szavalata, majd a rendezvény végén a Helyőrségi Zenekar következett: a zenekar közreműködésével a Szózat akkordjai zárták a megemlékezést.