Gyóni Géza lírájának egyik legtömörebb összefoglalása Juhász Gyulától származik, aki azt írta róla: "1914-ben a háború költőjeként indult a lengyel mezőkre, 1917 nyarán mint a nemzeti demokrácia és az emberi szolidaritás vértanúja esett el..." Gyóni Géza újságíró, költő 1914-ben vonult be katonának. Przemy¶lnél orosz fogságba esett, s a krasznojarszki hadifogolytáborban halt meg. Przemy¶l orosz ostroma alatt írta leghíresebb versét, a „Csak egy éjszakára” kezdetű költeményt.Lírája először a háborút dicsőítette, azonban később eljutott annak teljes tagadásáig. A hadifogság "kálváriáját" rajzolja meg az otthon emlékképei és a fogság valóságának kontrasztjára építve a Levelek a Kálváriáról és más költemények, költemény-ciklusban.
Köszöntőjében Vargha Tamás államtitkár kiemelte, hogy az első világháború nemcsak Magyarország számára jelentett tragédiát, hanem az egész Európa történelmi fejlődése tört meg 1914 és 1918 között. Elmondta, hogy Gyóni Gézát a háború költőjeként tartották számon, végül azonban a szenvedés borzalmait megtapasztalva a béke katonája lett, amelynek egyik legszebb bizonysága a "Csak egy éjszakára" című verse. Hozzátette, hogy a vers egyben világos üzenet volt a felfokozott háborús hangulatban élő hátországnak is, akik addig nem érezték át a front iszonyatát.
Csak egy éjszakára..Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
A pártoskodókat, a vitézkedőket.
Csak egy éjszakára:
Akik fent hirdetik, hogy - mi nem felejtünk,
Mikor a halálgép muzsikál felettünk;
Mikor láthatatlan magja kél a ködnek,
S gyilkos ólom-fecskék szanaszét röpködnek,
Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
Gerendatöréskor szálka-keresőket.
Csak egy éjszakára:
Mikor siketitőn bőgni kezd a gránát
S úgy nyög a véres föld, mintha gyomrát vágnák,
Robbanó golyónak mikor fénye támad
S véres vize kicsap a vén Visztulának.
Csak egy éjszakára küldjétek el őket.
Az uzsoragarast fogukhoz verőket.
Csak egy éjszakára:
Mikor gránát-vulkán izzó közepén
Ugy forog a férfi, mint a falevél;
S mire földre omlik, ó iszonyu omlás, –
Szép piros vitézből csak fekete csontváz.
Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
A hitetleneket s az üzérkedőket.
Csak egy éjszakára:
Mikor a pokolnak égő torka tárul,
S vér csurog a földön, vér csurog a fáról
Mikor a rongy sátor nyöszörög a szélben
S haló honvéd sóhajt: fiam… feleségem…
Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
Hosszú csahos nyelvvel hazaszeretőket.
Csak egy éjszakára:
Vakitó csillagnak mikor támad fénye,
Lássák meg arcuk a San-folyó tükrébe,
Amikor magyar vért gőzölve hömpölyget,
Hogy sirva sikoltsák: Istenem, ne többet.
Küldjétek el őket csak egy éjszakára,
Hogy emlékezzenek az anyjuk kinjára.
Csak egy éjszakára:
Hogy bujnának össze megrémülve, fázva;
Hogy fetrengne mind-mind, hogy meakulpázna;
Hogy tépné az ingét, hogy verné a mellét,
Hogy kiáltná bőgve: Krisztusom, mi kell még!
Krisztusom, mi kell még! Véreim, mit adjak
Árjáért a vérnek, csak én megmaradjak!
Hogy esküdne mind-mind,
S hitetlen gőgjében, akit sosem ismert,
Hogy hivná a Krisztust, hogy hivná az Istent:
Magyar vérem ellen soha-soha többet!
- - Csak egy éjszakára küldjétek el őket.
