Konzultáció az Óbudai Egyetem modellváltásáról

Prof. Dr. Stumpf István, a felsőoktatási modellváltás koordinációjáért felelős kormánybiztos április 27-én tett személyes látogatását követően online platformon tartott konzultációt Dr. Pavlik Lívia miniszteri biztossal az Óbudai Egyetemen május 3-án. Ennek során ismertette az Intézmény számára a fenntartóváltásával járó előnyöket, a rugalmasabb működési feltételekkel, önállósággal megnyíló lehetőségeket. Az online fórumhoz csatlakozó egyetemi polgárok kérdéseikre teljes körű válaszokat kaptak a kormánybiztostól.
2021.05.04. 20:11 |

Prof. Dr. Stumpf István az online fórumon hangsúlyozta a döntéshozók célját, mely szerint a magyar fiatalok érdekében tovább fejlesztik, nemzetközi szinten is versenyképessé teszik a hazai felsőoktatást, amely megújításának fontos lépése az egyetemi modellváltás. A felsőoktatásban, így az Óbudai Egyetemen is a hazai tudás, innováció, tehetség bázisán a gazdaság igényeire nyitottabb, a vállalatokkal hatékonyabban együttműködő intézményrendszer kialakítása a cél. A kormánybiztos elmondta, hogy a világ legrangosabb egyetemei is alapítványi formában működnek. A hatékonyabb és gazdaság közelibb működés versenyképesebb tudást biztosít a hallgatók számára. Hozzátette, hogy eddig még soha nem látott fejlesztési forrás áll rendelkezésre a teljes felsőoktatás, köztük az Óbudai Egyetem korszerűsítésére is. A történelmi léptékű egyetemi fejlesztések célja, hogy a magyar fiatalok korszerű képzésben részesülve a jövő nyertesei legyenek. Az online konzultáción felidézte az április végi személyes látogatása során elhangzottakat, és megválaszolta a szervezeti egységek, valamint a Hallgatói Önkormányzat és a Szakszervezet részéről érkezett kérdéseket. Hangsúlyozta: az egyetemi autonómia növekedése várható a modellváltás nyomán. Az Egyetem fenntartója a kuratórium lesz.

Ismertette a kuratórium összetételét: a Fenntartó a kuratórium elnöki feladatainak ellátására Varga Mihály pénzügyminisztert kéri fel. A kuratórium tagjainak jelölték: Cser-Palkovics Andrást, Székesfehérvár polgármesterét, Sinkó Ottót, a Videoton vezérigazgatóját, Prof. Dr. Kovács Leventét, az Óbudai Egyetem rektorát, Dr. Drozdy Győzőt, a Telenor Magyarország vezérigazgató-helyettesét.

Emlékeztetett arra, az egyetemi modellváltás lényege, hogy a tudásközpontok költségvetési intézményből állami alapítású vagyonkezelő alapítvány által fenntartott közhasznú intézményként működnek tovább. Az állam feladatait, az irányításról, működésről szóló döntéseket a kuratóriumok veszik át. Az Egyetemi autonómia letéteményese a Szenátus. A kuratórium tagjainak fő feladatai közt szerepel, hogy a szenátussal karöltve kijelöljék a stratégiai célokat, és konszenzuson alapuló döntéseket hozzanak.

Az átalakítási folyamatot mindenhol, így az Óbudai Egyetemen is ügyvédi irodák segítik majd. A cél az, hogy augusztus 1-jével, már az új működési modellben folytathatja tevékenységét az Intézmény. A kormánybiztos elmondta: az Egyetem alapító okirata, valamint a működési rend kialakítása az elkövetkező időszak feladata a Kuratórium megalakítása után, ami május végére várható. Hangsúlyozta, hogy a modellváltás legkevésbé a hallgatói jogviszonyt és a képzést érinti majd.

Elhangzott, hogy az Erasmus+ programhoz további plusz forrásokat biztosítanak majd, hogy még több lehetőséget biztosítsanak a hallgatók számára külföldi tanulásukhoz.

Visszatérő kérdésként felmerült a jubileumi jutalom témaköre. Elhangzott, hogy 5 évig biztosan változatlan formában marad a KJT szabályainak megfelelően.

A kormány kiemelten kezeli a kutatási területet is. Az oktatók és kutatók béremelése kapcsán a kormánybiztos elmondta, tisztában vannak azzal, hogy a bérek rendkívül elmaradottak. Ezért a terület finanszírozására új, teljesítményalapú bérezési rendszert dolgoznak ki, az oktatók és a kutatók megtartása és utánpótlásának biztosítása érdekében.

Az előnyökről

Az előnyökről szólva többek közt kiemelte, hogy a modellváltás sokkal szabadabb gazdálkodást tesz lehetővé, lehetőség nyílik a bérezési és jutalmazási rendszer rugalmasabb alakítására. A közalkalmazotti béreket például első körben már szeptember 1-jével, majd jövő év január 1-jétől emelni kívánják 15-15 százalékkal. A bértömeg elosztása intézményi hatáskör lesz.
Hangsúlyozta, hogy az Egyetem az eddigieknél sokkal nagyobb szervezeti és pénzügyi autonómiát kap, amellett, hogy az állam továbbra sem vonul ki az intézményi finanszírozásból. A tudományos szakmai autonómiával kapcsolatban ismét elmondta, hogy az Alaptörvény védi az oktatás és a kutatás szabadságát. Hozzátette: a Hallgatói Önkormányzat autonómiája, szerepvállalása is sértetlen marad.

A finanszírozásról

Dr. Pavlik Lívia, a terület miniszteri biztosa a finanszírozási kérdésekre válaszolt. Kifejtette: lényeges pont, hogy át kívánják alakítani a felsőoktatás finanszírozásának eddigi rendszerét, melyet három lábra szeretnének állítani. Ennek alapján a hallgatói mellett a kutatói képzési- és az infrastruktúra fenntartásának támogatása is megjelenik.

Az Egyetem működésének finanszírozásában ezután is döntő lesz az állami szerepvállalás, emellett lehet számolni a kutatási és más egyéb pályázatokból befolyó forrásokkal, az üzleti szférával történő együttműködésekből származó bevételekkel. Az új finanszírozási modell sokkal rugalmasabb lesz, a keretszerződések hosszabb távra szólnak majd, azon belül 3-5 évre szóló megállapodások is születhetnek.

Kérdésre válaszolva elmondta: a bürokratikus lépések a fokozott digitalizáció miatt csökkennek, ezáltal is egyszerűsödnek a beszerzési folyamatok.

Az előzményekről

Az Óbudai Egyetem Szenátusa, mint az Egyetem legfőbb döntéshozó testülete 2021. február 15-én rendkívüli ülés keretében egyhangúlag támogatta az új működési modell kialakítását, valamint felhatalmazta az Egyetem rektorát és kancellárját, hogy indítványozza a Fenntartó Innovációs és Technológiai Minisztériumnál a fenntartóváltás folyamatának elindítását. A kormánydöntést követően az Óbudai Egyetem állami alapítású vagyonkezelő alapítvány által fenntartott, közhasznú szervezetként működő felsőoktatási intézményként végezheti feladatait a jövőben.

Innováció és megújulás

Az Egyetem vezetése kiemelkedő jelentőségű fejlesztési és fejlődési lehetőséget remél az új működési modelltől. Eddig is az innováció, a megújulás és a fejlődés elkötelezett hívei voltak. A modellváltással biztosítható a versenyképesebb, rugalmasabb működési forma a kutatás-fejlesztés és innováció a vállalati és nemzetközi kapcsolatok további fejlődését illetően, és egyben gyorsabb reagálást tesz lehetővé a térség gazdasági igényeire.

A kuratórium elnökségi tagságával kapcsolatban dr. Cser-Palkovics András polgármester az alábbiakat fogalmazta meg: „Székesfehérvár jövője szempontjából kiemelkedően fontos, hogy folyamatosan fejlődjenek a város felsőoktatási intézményei az elérhető tudás, valamint az egyetemi infrastruktúra szempontjából is. Ez a fiatalok és a város gazdaságának egyaránt érdeke. A folyamatosan bővülő, fejlődő felsőoktatás az alapja annak, hogy minél képzettebb, a kor kihívásaira felkészített fiatalok végezzenek az egyetemeken. Így biztosíthatjuk, hogy minél magasabb hozzáadott értékű munkák, minél fejlettebb technológiák, valamint kutatási, fejlesztési tevékenység érkezzen Székesfehérvárra. Az új működtetési modell nem jelent újdonságot a székesfehérvári egyetemi központok tekintetében, hiszen a Kodolányi János Egyetem a kezdetektől alapítványi struktúrában működött, a Corvinus pedig az első átalakuló egyetem volt ebben a most zajló folyamatban. Kiemelten fontos, hogy az Óbudai Egyetem, benne az Alba Regia Műszaki Kar tovább tudjon fejlődni, hogy az Egyetem budapesti és székesfehérvári központja, infrastruktúrája is fejlődjön. Megtisztelőnek tartom, hogy állami, egyetemi és gazdasági vezetők mellett – Székesfehérvár polgármesterként – tagja lehetek az egyetem kuratóriumának. Igyekszem ezt a munkát is lelkiismeretesen, az egyetem és városunk fejlődése érdekében ellátni.”

Közélet

  1. Ismét Fehérvárra látogatott a Belarusz Köztársaság magyarországi nagykövete

    A tavalyi év márciusa után ma újra Székesfehérvárra látogatott Aleksandr Ponomarev, a Belarusz Köztársaság magyarországi nagykövete, akit székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András fogadott a Városházán. A kötetlen találkozó során több jövőbeni gazdasági és kulturális együttműködés lehetősége is felmerült.

    2021.05.06.
  2. Székesfehérvár fejlesztési források formájában kap kompenzációt az államtól

    Jelentős adócsökkentést kaptak a kormány döntésének köszönhetően a kis- és középvállalkozások. Az önkormányzatoknál ez bevételkiesést jelent, ezért az állam kompenzációt biztosít majd a településeknek. Az erre biztosított keretösszeget és a felosztási kategóriákat ma a Kormányinfón jelentették be. Székesfehérvár polgármestere közösségi oldalán szólalt meg a témában, ahol leírja: a város fejlesztési források formájában kap majd kompenzációt, és erről már folynak az egyeztetések a kormánnyal. 

    2021.05.06.
  3. Megjelent a Városi Civil Alap kiírása - május 21-ig lehet pályázni

    Megjelent a Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Városi Civil Alap civil közösségi tevékenységek támogatását elősegítő pályázati kiírása. A cél, hogy az 5000 fő feletti településeken székhellyel rendelkező civil szervezetek részére is elérhetővé tegyék azon célok támogatását, amelyek a Falusi Civil Alap terhére már támogatásban részesültek. A pályázat benyújtási határideje május 21., péntek 12 óra.

    2021.05.06.
  4. Irány a tér! - infrastrukturális fejlesztés a Fehérvári Civil Központban

    11 millió forint vissza nem térítendő Európai Uniós forrásból infrastrukturális fejlesztést hajtott végre az elmúlt egy év során a Fehérvári Civil Központ Nonprofit Kft. A projektnek köszönhetően kültéri és beltéri prezentációt segítő technikai eszközök színesítik ezentúl az intézmény szolgáltatási palettáját.

    2021.05.06.

Hirdetés

Lakossági tájékoztatás

Hirdetés

Hirdetés

Fehérvár Magazin

Webkamera


360 Fehérvár