Fiatalok forradalma - diákok ünnepelték a márciusi ifjakat a fehérvári emlékhelyeken

A fehérvári diákok, a város és a megye közösen emlékezett az 1848/49-es forradalom és szabadságharc fehérvári emlékhelyeinél - többek között a Halesz parkban, a Fekete Sas Szálló előtt, a János vitéz parkban, a Pelikán udvarban és a Rónai Jácint emléktáblánál - ahol általános iskolák és középfokú oktatási intézmények diákjai adtak műsort. Március 15-én a belvárosban 10.15-től, majd 15 órakor is részesei lehetünk az utcaszínházi előadásnak.
2018.03.14. 14:04 |
Fiatalok forradalma - diákok ünnepelték a márciusi ifjakat a fehérvári emlékhelyeken

Reggel kilenckor a Halesz parkban található ’48-as emlékműnél a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Széchenyi István Műszaki Szakközépiskolájának diákjai ünnepelték a márciusi ifjakat.

A műsorban a forradalom és szabadságharc első napjának történéseit elevenítették fel a diákok. Az ünnepség végén hagyományosan koszorúkat helyeztek el az emlékmű talapzatánál. Dr. Dienesné Fluck Györgyi, Horváth Miklósné és Márton Roland önkormányzati képviselők és Tanka Csaba a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke koszorúzott a Halesz ligeti Vértanúk emlékművénél. Bory Jenő Turulmadara a „haleszi felkelés” áldozatainak állít emléket, ahol a pártok mellett lerótta tiszteletét az 1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetsége Fejér Megyei Szervezete nevében Sinka Jenő elnök és a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Széchenyi István Műszaki Szakközépiskolája is.

A Jókai utcai Jubál Károly-emléktáblánál a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola diákjai adtak ünnepi műsort.

Az ünnepi műsort az iskola 10. és 12. évfolyamos tanulói állították össze és adták elő. A Himnuszt követően Berzsenyi Dániel: Magyarokhoz című verséből hangzott el részlet, majd felcsendült a Nemzeti dal. A 12 pontot az iskola diákjai és az ünnepségre érkezettek közösen mondták el, s közben Kossuth-nótákat, magyar népdalokat énekeltek. Az esemény helyszínéül szolgáló emléktábla névadójáról, Jubál Károlyról is megemlékeztek, aki Székesfehérváron született és végezte el a 6 osztályos gimnáziumot, majd a Bécsi Műegyetemen szerzett mérnöki diplomát. Később oktató pályán tevékenykedett, részt vállalt a Kossuth-féle Iparegyesület munkájában is. 1848-ban örömmel üdvözölte a márciusi forradalmat, bátran vállalt szerepet az ellenállási mozgalomban. Ezután koszorút helyezett Fejér Megye Önkormányzatának képviseletében Wilmek Tibor alelnök, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében Mészáros Attila alpolgármester és Juhász László önkormányzati képviselő. A programot a Szózat zárta.

Feketehegy-Szárazréten Bem József szobránál a Vörösmarty Mihály Általános Iskola Farkasvermi Úti Tagiskolájának tanulói adtak műsort.

Az iskola színvonalas verses-zenés-táncos megemlékezését követően a Közösségi Ház előtt felavatták a Bem-szobrot, amit kilenc évvel ezelőtt hagyományteremtés céljából állítottak az iskola udvarán – most a városrész közösségi terén kapott helyet. A szobrot Milcsinszky Alajos plébános áldotta meg, majd koszorút helyezett el Törő Gábor országgyűlési képviselő és Szigli István önkormányzati képviselő is.

A Vasvári Pál Általános Iskola megemlékezése 10 órakor kezdődött prózai és verses műsorral.

A Rónai Jácint emléktáblánál megtartott ünnepségen az iskola minden diája részt vett. A műsorban megemlékeztek Rónai Jácintról, az egyházi népszónokról, aki 204 évvel ezelőtt született Székesfehérváron és a forradalom kitörése alapjaiban változtatta meg életútját. Személye megjeleníti a római katolikus egyházban – a forradalom és szabadságharc időszakában – a magyar honvédelem és szabadság mellett lelkesen buzdító felvilágosult papságot. A szabadságharc alatt számos röplap és plakát jelent meg Rónay aláírásával, amelyek közül csak keveset ismerünk. Ezek közül néhány Székesfehérvárra is került. Így az 1849. június 22-én Győrben nyomtatott "Magyarok" című felhívása, amelyben a nemzeti egység, a szabadság és a függetlenség mellett érvelt az egyházi népszónok. Az ünnepségen koszorúzással rótta le tiszteletét a ’48-as hősök előtt Fejér Megye Önkormányzata nevében Tanka Csaba alelnök, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviseletében Égi Tamás alpolgármester, valamint a Városi Levéltár és Városszépítő Egyesület nevében dr. Csurgai Horváth József.

A Petőfi Kultúrtanszék előtt a Székesfehérvári Hunyadi Mátyás Szakközépiskola szervezett műsort.

A Petőfi Emléktábla annak állít emléket, hogy Petőfi Sándor vándorszínész korában itt szállt meg társulatával. A diákok zenés-verses összeállításukban a szabadság témakörét járták körbe a forradalom és szabadságharc költőinek gondolatait idézve. A márciusi ifjak emléke előtt koszorúzással tisztelgett Székesfehérvár Önkormányzata nevében Mészáros Attila alpolgármester alpolgármester, a Fejér Megyei Önkormányzat nevében pedig Wilmek Tibor alelnök.

A Vasvári Pál Gimnázium Petőfi Sándor szobra előtt tisztelgett a János vitéz parkban.

A diákok felidézték a forradalmi eseményeket a szobor előtt, a színes műsort követően pedig Mészáros Attila alpolgármester, valamint a megyei önkormányzat részéről Tanka Csaba koszorúztak.

A Fekete Sas Szálló előtt a Ciszterci Szent István Gimnázium diákjai a szabadság utáni vágy szimbólumává vált napról a történések emberi arcának bemutatásával emlékeztek meg.

Fotók: Simon Erika, Molnár Artúr, Varjú Zoltán Mihály, Bácskai Gergely

A Ciszterci Szent István Gimnázium diákjai különleges műsorral ünnepeltek, többek között azt jelenítették meg, hogy Petőfi Sándor hogyan viselkedne 2018-ban, ha egy időgéppel a mi korunkba repítenék. A költő örömmel állapította meg, hogy a márciusi ifjak követelései teljesültek. A fiatalok a szabadságról is kifejtették véleményüket, egy szubjektív felsorolás keretében több tucat diák sorolta fel, hogy számára mit jelent a szabadság. Az emlékezés koszorúit Wilmek Tibor, a Fejér Megyei Önkormányzat alelnöke és Róth Péter, Székesfehérvár alpolgármestere helyezték el az ünnepség után.

A megemlékezések délben a Szabadságharcos úton és a Pelikán Udvarban folytatódtak.

Az egykori vendégfogadó és a város első színjátszó helye, a Pelikán Udvar, ahol olyan legendás alakok léptek fel, mint Déryné, Kántorné és Laborfalvi Róza. Ennek emléket is állítottak az épület homlokzatán elhelyezett emléktáblával. Vándorszínész korában játszott itt Petőfi Sándor, akinek alakja a márciusi ifjakkal együtt ma ismét megjelent a Teleki Blanka Gimnázium diákjainak köszönhetően. A diákok műsorukkal március idusának forradalmi hangulatát idézték fel. A fellépőket vastapssal jutalmazták, majd a Pelikán Udvar bejárata mellett lévő emléktáblánál koszorút helyezett el Brájer Éva, Székesfehérvár alpolgármestere, valamint Wilmek Tibor, a Fejér Megyei Önkormányzat alelnöke. Koszorút helyezett el a Primavera Kórus képviseletében Horányi Ottilia karnagy is.

A Szabadságharcos úton a Kodolányi János Főiskola és a Kodolányi János Gimnázium és Szakgimnázium közös ünnepséggel tisztelgett a forradalmárok emléke előtt, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében Mészáros Attila alpolgármester, a Fejér Megyei Önkormányzat képviseletében Tanka Csaba alelnök helyezett el koszorút.

Székesfehérvár és a Fejér Megyei Önkormányzat képviselői mellett a politikai pártok és a civil szervezetek helyi képviselői a Jubál Károly-emléktáblánál, a Halesz parkban a ’48-as emlékműnél, a Bem József tábornok mellszobránál, a Petőfi-emléktáblánál, a Rónay Jácint-emléktáblánál, a Fekete Sas Szálló előtt, a Petőfi-szobornál, a Pelikán udvarban és a Kodolányi János Főiskola előtt is fejet hajtottak a történelmi esemény hőseinek emléke előtt.

Cikk: Csordás Csilla, Fraller Ildikó, Gáspár Péter, Bácskai Gergely