Az Emberi természet című kiállításra a Seeds csoport tagjai hozzák el képeiket: Erdey Levente, Éles Balázs, Lantos Zsuzsanna, Mounier Noémi, Sastinszky Dániel, Vanek Virág és Zai Viktória a Budapesti Metropolitan Egyetem fotó szakán találkoztak.
Az Emberi természet című fotókiállítást Pettendi Szabó Péter, a Budapesti Metropolitan Egyetem Vizuális Kommunikáció Tanszékének adjunktusa nyitja meg október 21-én, pénteken 18 órakor, a megnyitón közreműködik Kollár-Klementz László. A tárlat november 4-ig látogatható a ház nyitvatartási idejében, hétfőtől péntekig 8–20 óráig.
A csoport tagjai különböző alapokkal indultak, a hétköznapokban sokféle munkát végeznek. Első kiállításukat az egyetem rendezte meg, augusztusban pedig a kápolnásnyéki Halász-kastélyban nyílt újabb tárlatuk – Fehérváron, a Fürdő soron két hétig lehet majd látni a fotóikat.
„Emberi természetünk része a folyamatos keresés, változás és az alkalmazkodás. A megoldandó feladataink, a megválaszolandó kérdéseink, a kétségeink, a kultúránk okozta korlátokkal együtt néha úgy érzem: sok(k). Hogyan mondjam el, amit nem tudok szavakba önteni? Hogyan lehet azt látni, amit láttatni akarok? Ezek a kérdések foglalkoztattak a fotózások alatt, mégsem akarok mesélni a képeimmel” – fogalmazott magáról és a fotókról Erdey Levente, aki a hétköznapokban üzleti és mesterséges intelligenciával foglalkozik, a fotózás kikapcsolódást jelent számára a mindennapokból.
Az egyetem fotó szakán ismerkedtek meg, mostanra nemcsak párban dolgoznak, de egy párt is alkotnak: Éles Balázs és Vanek Virág a fehérvári kiállításra is közös képeket hoz, amelyeket egymást ösztönözve valósítottak meg. Két sorozattal jelennek meg a tárlaton: a „Mimikri" címűben az emberi testet helyezik a természet formái közé, úgy, hogy az szinte láthatatlan módon beleolvadjon környezetébe. Az „Ádám elbújt a Paradicsomban" című pedig azt szeretné bemutatni, ami olykor-olykor minden emberrel előfordul: hibáink és tetteink következményével nem merünk szembesülni.
Lantos Zsuzsanna a Budapesti Komplex SZC Kézművesipari Technikumban szerezte meg az alapokat, majd a Magyar Építőművészet című magazinnál szerzett gyakorlati tapasztalatokat. A MÚOSZ fotóriporterként megtanult különböző helyzetekhez és emberekhez alkalmazkodni. A METU-t eddigi fotós élete „megkoronázásának” tartja: az itt kapott inspirációk terelték az alkotói fotográfia felé. A kiállításra páros portrékkal készült: témája a kutya és gazdája, amint állat és ember kölcsönösen hat egymásra, ahogy a kutya gazdájának társa akar lenni, s ebben talál magára.
„Foglalkozásomat tekintve grafikus és fotós vagyok, aki rajong a szép képekért – mindegy, hogy az festékkel, tollal, ceruzával, fényképező-, vagy számítógéppel készült. A vizuális kommunikáció egy különleges nyelv” – mondja a több mint egy évtizede Fehérváron élő Mounier Noémi. A tárlaton egy önarckép-sorozatát láthatja a közönség, amellyel az emberi természetnek szeretne görbe tükröt tartani, mert úgy véli: a mai társadalomban különböző rétegekkel – sminkkel, ruhákkal, festékekkel, tetoválásokkal, ékszerekkel – fedjük el valódi személyiségünket, mert a legtöbb esetben nem vagyunk elégedettek azzal, ami a rétegek alatt rejtőzik.
Sastinszky Dániel líraian fogalmaz a fotózáshoz való viszonyáról: „Egy időalagút száguldásában is vannak megállók, amikor lehet szusszanni, felvenni új felszállókat, végignézni egy-egy utazótársunk kiszállását vagy épp átszállását. Olykor le lehet csoszogni a kocsiról, és megvárni a következő szerelvényt, ha már nincs más megoldás. Egy ilyen peronra lépési elhatározás előtt jutott eszembe egykori szerelmem és hogy milyen boldogságban jártunk együtt. Az ábrándok addig kísértettek, hogy mire észbe kaptam, záródtak az ajtók, és már csak egy tiszta gondolatom maradt a következő megállóig. Igen! Kerítek magamnak egy masinát, amivel újra tudok képeket készíteni” – írja a fotós, aki Ferencváros egyik BL-meccsén készített sorozatát mutatja be a kiállításon.
Még az analóg világban kezdte a fotózást a belsőépítészként dolgozó Zai Viktória: elvégezte a Práter utcai fotós iskolát és a MÚOSZ fotóriporter képzését is, de hamar rájött, hogy a riporterkedésnél jobban izgatja az alkotói fotográfia. Gyerekkori álma valósult meg azzal, hogy egyetemi szinten tanulja a fotózást. A belsőépítészként és fotósként is a minimalizmus szellemében fogalmaz, kedveli az absztrakt fotográfiát. A kiállításon szereplő fotói, amelyek lánya közreműködésével készültek, a nőiség és a női testben való létezés kérdéseiről szólnak. Érzéseket és állapotokat próbál megfogalmazni, néha provokatív módon, amelyek minden nő életében megjelennek.
