Július első hetében meglepetésként hatott a futballközvélemény számára, amikor a négyszeres válogatott középpályás, Dvéri Zsolt bejelentette: befejezi a labdarúgást. A Videotonnal (ma már Fehérvár FC) érvényes szerződésben álló játékos annak ellenére döntött így, hogy ez év tavaszán még Lothar Matthäus szövetségi kapitány is számolt vele a válogatott keretnél, sőt az előző szezonban a mezőnyjátékosok között az előkelő ötödik helyen végzett a Nemzeti Sport rangsorában. Azóta hónapok teltek el, és bár rengetegen keresték, Dvéri Zsolt egészen mostanáig nem nyilatkozott az újságíróknak.
Miért hallgatott ennyi ideig?
Mert nem volt rá különösebb okom, hogy megszólaljak - felelte a még mindig csak 28 esztendős Dvéri Zsolt. - Visszavonulásom óta nem történt velem semmi érdekes, legalábbis ami az újságokat érdekelheti, ezért jobbnak láttam, ha feleslegesen nem nyilatkozom. Ám még mielőtt rákérdezne, elmondom: önnek is csak azt felelhetem, hogy semmi újat nem tudok mondani a visszavonulásommal kapcsolatban.
Ahogy beszél, már meg sem merem kérdezni, hogy nem bánta-e meg az akkori döntését. Nyilván nem…
Ez így van. Végre igazán azt csinálhatom, amit szeretek, többet vagyok a családommal, a lovaimmal, és higgye el, egyáltalán nem hiányzik nekem a magyar futball. Ahogy a nyáron fogalmaztam: belefáradtam a labdarúgásba, az azt körülvevő közegbe, és ma sem határoznék másképp.
Egyik pillanatról a másikra abbahagyni az élsportot kockázatos vállalkozásnak tűnik...
Természetesen hobbiszinten továbbra is játszom, de ezt csupán a magam kedvéért teszem. Szerencsére ebben semmi kényszer nincsen, és talán furcsának hangzik, de így sokkal jobban élvezem a labdarúgást, mint annak idején, amikor még profi voltam. Ráadásul csak anynyit futballozom, amennyi jólesik, és ami az időmbe belefér. Nekem ez így éppen megfelelő.
Értem én, persze, hogy értem azt, amit mond, csak nehéz elfogadni. Még éveket játszhatott volna, ha nem itthon, akár még külföldön is. A képességei megvoltak...
Lehet, de én soha nem vágytam máshová. Én itthon, egészen pontosan Seregélyesen érzem magam a legjobban. Mindig is idehúzott a szívem, akkor is, amikor a fővárosban játszottam.
Mivel foglalkozik most, miből él?
A családi vállalkozásban dolgozom, és hát mindig van mit csinálnom. Ami a legjobb, hogy immár tényleg sokat lehetek itthon, a feleségemmel és a hét hónapos kisfiammal.
Egyszer ő is felnő. Mit mond majd neki, ha azzal áll elő: apu, márpedig én futballista akarok lenni!?
Ezt a döntést majd rábízom. Addig még rengeteg minden változhat Magyarországon a labdarúgásban. Vagy jobbra fordul minden, de azt is elképzelhetőnek tartom, hogy idehaza megszűnik ez a sportág…
Árulja el, miért beszél így? Megbántotta valaki? Érte valamilyen megbocsáthatatlan sérelem?
Tudja, megvan a véleményem a magyar futballról, de nem látnám értelmét annak, ha én itt most kiteregetném a szennyest, ha elkezdenék sarat dobálni. Jobb, ha magamban tartom mindezt.
Mit szól a Fehérvár szerepléséhez? Nem tudom, tudja-e, de korábbi együttese a hetedik helyen áll az Arany Ászok Ligában.
Nagyon örülök, hogy ilyen jól megy végre a csapatnak. Időnként kimegyek megnézni egy-egy mérkőzést, és akkor nagyon szurkolok a srácoknak. Azonban ne gondolja, hogy a győzelmek esetén szomorú lennék, amiért nem ünnepelhetek a többiekkel. Nekem már ez sem hiányzik. Én most vagyok boldog ember. Ugyanakkor nem szeretném, ha a saját példámból kiindulva esetleg sok kisgyereknek elvenném a kedvét a focitól, ezért kérem, írja le azt is, hogy nem bántam meg az elmúlt éveket, hiszen sok jó is történt velem profipályafutásom alatt. Ha újrakezdeném, ma is futballista szeretnék lenni…