Drón- és robottechnikával foglalkozó céggel kötött megállapodást az Alba Regia Műszaki Kar

A kutatás-fejlesztés az egyik legfontosabb tényező a mai gazdasági helyzetben, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara éppen ezért egy drón-és robottechnikával foglalkozó vállalattal kötött együttműködési megállapodást. Ennek köszönhetően olyan mérnökök kerülhetnek ki friss diplomásként a munkaerő-piacra, akik a gyakorlatban is képesek lesznek drónokat üzemeltetni.
2022.10.25. 12:39 |
Drón- és robottechnikával foglalkozó céggel kötött megállapodást az Alba Regia Műszaki Kar

Hat éve működik a KU-Me Invest Kft. Zichyújfaluban, a cég drón- és robottechnikával foglalkozik, víz alatti robotokat fejlesztenek és légi, pilóta nélküli járműveket alkalmaznak. A vállalat munkatársai leginkább az Északi-tengeren dolgoznak, ahol kritikus infrastruktúrát vizsgálnak.

Pál Károly ügyvezető szerint az együttműködési megállapodással tovább tudják fejleszteni a technológiát. "Ez a két technológia folyamatosan fejlődik, óriási potenciál van benne és ezt a potenciált szeretnénk még jobban kiaknázni úgy, hogy bevonunk olyan szakentitásokat, mint például az Óbudai Egyetem, akik megfelelő technológiával és szaktudással rendelkeznek ahhoz, hogy ezt tovább tudják fejleszteni velünk együtt."

Az Óbudai Egyetem mindig is nyitott volt az ipari kapcsolatok tekintetében, ez az együttműködés mégis kiemelkedik közülük - mondja Molnár András az intézmény általános rektorhelyettese. Az egyetem húsz éve foglalkozik drónfejlesztéssel. "A nálunk végzett kollégák, ifjú mérnökök a piacon úgy tudnak megélni, hogy önállóan tudnak ilyen drónokat üzemeltetni és olyan vizsgálatokat, felméréseket tudnak végezni amik ma még tulajdonképpen science fikcionnek hangzik, de éppen ez a cél. Ilyenformán mi nemcsak akadémiai képzést tudunk folytatni, hanem gyakorlati képzést is adni, ami egyébként egyetemünk szlogenje is." Molnár András hozzátette, a gazdaságban ma egyre nagyobb kulcsszó kutatás-fejlesztés, az együttműködésnek köszönhetően, nemcsak alapkutatást végeznek, gyakorlati kutatás is, hiszen megtörténik a kutatási eredmény gyakorlati megvalósítása is.

Gazdaság

  1. A fiatalokra épít a FIVOSZ

    A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) Fejér vármegyei szervezete tovább erősíti közösségét: Tóth Zita személyében új alelnökkel bővül a csapat, amelynek célja változatlanul a fiatal vállalkozók támogatása, edukációja és közösségbe szervezése.

    2026.05.01.
  2. Partnerségi megállapodás

    Együttműködési megállapodást kötött a Fejér Vármegyei Mérnöki Kamara és a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Pro Albensis Üzleti Szolgáltató Nonprofit Kft. közreműködésével. A szakmai rendezvények kölcsönös támogatása, közös egyetemi programok szervezése, valamint pályaorientációs együttműködés is része annak a partnerségi törekvésnek, amely újabb lendületet adhat Fejér vármegye gazdasági és műszaki életének.

    2026.04.25.
  3. Lányok napja a robotika világában

    Az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara idén is csatlakozott a Lányok Napja országos programhoz. Interaktív előadások, kvízjátékok várták a 12 év feletti résztvevőket, hogy megismerhessék a 21. század informatikai, mérnöki és menedzsment kihívásait. A közel harmincfős csapat betekintett az egyetemen folyó képzésekbe, és tartalmas sétát tett a Mobil robotika és a Virtuális valóság laborokban is.

    2026.04.23.
  4. VOSZ fórum a Sóstón

    Székesfehérvár idei évi költségvetése, a város gazdasági tervei és a közvetlen uniós forráslehetőségek voltak a központi témák a VOSZ Fejér Vármegyei Szervezete által útjára indított vállalkozói fórumsorozat második találkozóján. Szó volt útfejlesztésekről, közösségi közlekedésről és a szakképzésről is.

    2026.04.22.