A dupla premieres hétvégén a Pelikán Fészek is dugig megtelt, hiszen Háy János A cégvezető című regényéből készült monodrámát mutatta be a székesfehérvári Vörösmarty Színház Sághy Tamás előadásában. A 80 perces sorsjáték, a Háy-Sághy páros és a mindekit érintő gondolatok voltak a garancia arra, hogy az este óriási siker lesz. És az is lett.
Sághy Tamással a premier előtt és után (Háy Jánossal kiegészülve) beszélgettünk..
Az a fránya pandémia adta a helyzetet, mert a kényszerleállásban ott voltam viszonylag sok szabadidővel. Aztán a feleségem, Román Judit színésznő elkezdett „cseszegetni”, hogy akkor miért nem csinálok már valamit – amúgy is már régebben a fejemben volt akár egy önálló est, akár egy monodráma -, és mondtam, hogy tényleg, igaza van, miért nem. Felhívtam Enikőt (Perczel Enikő dramaturg - a szerk.), hogy keressen nekem egy monodrámát, egy darabot, amit ha elolvasok, esetleg szívesen megcsinálok. És akkor az Enikő egyszercsak átküldött egy hosszú, de elég jó kritikát Háy János A cégvezető című regényéről. Gyorsan megrendeltem a könyvet, elolvastam, és beleszerettem. Mert olyan mondanivalója van, olyan hangulata, úgy vezeti a történetet, ami mind stílusában, mind mondanivalójában mintha a lelkemből jönne. Azt éreztem, hogy ez majdhogynem egy önvallomásos dolog lehetne, ha nem is egy az egyben, de a 90%-ával teljesen egyetértek. Nagyon pontosan ír Háy szerintem, akár konkrétan a cégvezető problémájáról, akár arról a társadalmi, morális világról, amit úgy hívunk, hogy Magyarország. Túl azon, hogy pontosan, szerintem úgy kritikusan, hogy közben nincs benne semmiféle vagdalkozás semelyik oldalra. Egyszerűen tényszerűnek látom. Ez mind így együtt engem nagyon megfogott.
Ez nem egyszerű munka, egyrészt egy regényből monodrámát csinálni, másrészt végigtolni 80 percet..
Hát, nem egyszerű. Főleg ezekkel a mondatokkal, mert aki Háyt ismeri, az tudja, hogy általában nem egyszerű tőmondatokban fogalmaz.
És néha csapong, pont, mint az élőbeszédben…
Így van, a stílusa annyira adta magát, hogy monodráma legyen belőle, mert sokszor egyes szám második személyben fogalmaz. Picit olyan, hogy nem tudjuk ki ez: a lelkiismerete a cégvezetőnek, aki egyszer csak megszólal?...és valóban, hiszen az emberi agy is olyan, hogy csapong jobbra-balra, mert ahogy gondolkodunk, arról eszünkbe jut valami, aztán még valami. Ez mondjuk tanulás szempontjából nem egyszerűsítette a dolgokat. Megküzdöttem ezekkel a mondatokkal meg a váltásokkal, mert amikor már megvoltak a mondatok, akkor ok. Elsőre nem tűnik logikusnak egy-egy váltás, aztán persze összeáll egy kép. Úgyhogy két hónapot eltöltöttem csak a szövegtanulással.
Az, hogy egyedül állsz a színpadon, és nincs kapaszkodód, mekkora kihívás így végigcsinálni a 80 percet?
Ha nagyon egyszerűen akarok fogalmazni, akkor nagy. Valóban, nincs más, csak a szöveg meg én. És ha elmegy a szöveg – ami minden színész rémálma -, akkor nincs segítség. Ez egy elég nagy nyomás, sajnos még küzdök is kicsit az elejével, mert amikor elkezdem, olyan érzésem van, mint hogyha egy akkora hegyet kezdenék megmászni, mint a Csomolungma, nem látom a végét. Igazándiból a közepe táján kezdek el idegrendszerileg, vagy lelkileg „föllélegezni”, mert akkor már kezdem látni a végét. Most éppen azon dolgozom, hogy ne így menjek neki, hanem mint egy jópofa kirándulásnak, és az első métereket nézzem mindig. Aztán majd előbb-utóbb elfogynak ezek a méterek.
Te mennyire vagy cégvezető, mennyire tudsz azonosulni a gondolatokkal és a számvetéssel?
Szerintem nem árt, akár többször is az életben, úgy igazán őszintén számot vetni. Van erre vonatkozóan egy találó mondat: "Mert senkit nem érdekel, hogy mi történt, csak az, hogy amit gondolnak, az felmentse őket a felelősség alól". Magyarán hajlamosak vagyunk arra, hogy mindent úgy magyarázzunk meg, hogy a mi felelősségünk minél kevesebb legyen. A másik a hülye, a másik a rossz, a másik hibázott. Többek között ezt a mondatot is azért tartom nagyon pontosnak, mert szerintem néha jó, sőt, kell úgy nézni a dolgokat, hogy amennyire tudunk, lépjünk hátra, és ne mindig a saját, önös kis énünkből próbáljuk megmagyarázni. Nyilván A cégvezető kicsit áttételes is, Háy maga írja az előszóban, hogy minden ember a saját életében egy cégvezető. Ebből a szempontból mindenki, én is találok benne hasonló motívumokat akár fiatalabb koromban, akár a közelmúltban – ha nem is egy az egyben. Nyilván nem vagyok cégvezető, de a saját életemet én vezetem.
A premieren jelen volt Háy János, akivel egy közönségtalálkozó keretében beszélgetett Perczel Enikő dramaturg és Sághy Tamás, amelyet Mindig Veled podcast csatornánkon immár meg is hallgathatnak.
