Befejeződött a kétnyári virágágyak növénykiültetése

 A kétnyári virágágyások ősztől kora tavaszig a színszegény parkok, közterek meghatározó elemei, hiszen színes virágaikkal díszítik városunkat a nyugalmi időszakban is. A kétnyári virágágyak a város építészeti és természeti értékeit kiemelve jelentős turisztikai vonzerővel bírnak, így a 2010. évi kiültetés tervezésekor Székesfehérvár történelmi jelentőségét próbáltuk kiemelni. A fajták kiválasztásánál valamint a kiültetési formák tervezésekor célunk az volt, hogy a magyar hagyományainkat továbbörökítsük.
2010.12.03. 13:20 |
 A kétnyári virágágyások ősztől kora tavaszig a színszegény parkok, közterek meghatározó elemei, hiszen színes virágaikkal díszítik városunkat a nyugalmi időszakban is.
 A kétnyári virágágyak a város építészeti és természeti értékeit kiemelve jelentős turisztikai vonzerővel bírnak, így a 2010. évi kiültetés tervezésekor Székesfehérvár történelmi jelentőségét próbáltuk kiemelni. A fajták kiválasztásánál valamint a kiültetési formák tervezésekor célunk az volt, hogy a magyar hagyományainkat továbbörökítsük. A kiültetési minták tervezésekor törekedtünk arra, hogy az építészeti értékek sajátosságait figyelembe véve, kedvező színharmóniát alakítsunk ki, időjárásálló, korai- és bő virágzású, valamint magyar nemesítésű növényeket részesítsünk előnyben.
 
Vasút körágyak:
A kiültetett forma az „élet virága” szimbólumot ábrázolja városunk kék-piros színeiben.
 
Várfalpark:
 A hagymás virágok megválasztásával a középkori várkertekre történik utalás, így az „Abba”= Atyám nevű telt piros tulipánnal, az uralkodói mivoltot szimbolizáló korona-formájú tulipánnal és a középkori hangulatot képviselő nárciszokkal.
 
Kossuth Címer:
Nemzeti hagyományainkat örökíti tovább a Kossuth címer árvácskákkal és százszorszéppel történt beültetése.
 
Szent István tér:
Első koronázott királyunkra, Szent Istvánra utalnak az ágy közepén tavasszal nyíló korona-formájú tulipánok.
 
Anna-kápolna:
Az Anna-kápolna melletti virágágy Szent Annára emlékezik virágszimbolikájával. Az isteni kegyelmet szimbolizálja a mályvaszínű tulipán, a Mennyet a kék színű árvácska és a női mivoltot a fehér százszorszép.

Palotai Kapupark:
A virágágyba tervezett palánták vidám, divatosnak mondható színharmóniája a fiatalságot, azaz a jövő nemzedéket, a Jövőt szimbolizálja történelmi belvárosunk kapujában.
 
Varkocs medence:
A kiültetés Székesfehérvárért hősi halált halt Varkocs-kapitányra emlékezik. Az árvácskák hullámzó kiültetési formája egyszerre ábrázolja az örök élet vizét és annak tégelyét. A tavasszal benne nyíló piros tulipánok pedig Varkocs-kapitány vízbe hulló vércseppjeit szimbolizálja.
 
Virágóra:
Az árvácskák színsora Napkorongot szimbolizál, ahol az óránként eltérő egyre erősödő színek az idő múlását fejezi ki.
 
Polgármesteri Hivatal udvara:
A nárciszok kavalkádja történelmi hangulatot igyekszik kifejezni a történelmi falak között.
 
56-osok tere:
A kiültetésben megjelenő árvácskák kék színe a Mennyet szimbolizálja, a tavasszal közte nyíló fehér színű tulipánokkal emlékezünk hőseinkre.
 
Petőfi mozi:
Az árvácskákból kialakított tulipán motívum (mint ősi magyar virágunk) kiültetési formájával Petőfi Sándor elvhű magyarságát igyekszik szimbolizálni.
 
Szent Imre szobor:
A Város zöldfelületekben szegény központjának történelmi jelentőségű épített környezetében tavaszi csokorként jelenik meg a tavaszi hagymások kavalkádja.
 
Zichy liget:
A nyári egynyári növények nemzeti színei, a piros, fehér, zöld színek jelennek meg most az őszi kiültetésben pompázó árvácskák estében is.
 
 Az idei kétnyári virágágyak különlegessége, hogy az árvácska mellett nefelejcs és a százszorszép is kiültetésre került, valamint az árvácskák között tavasszal közel 7000 db hagymás növény, tulipánok, nárciszok ékesítik majd városunk parkjait.