Az albumot az egykori tanítvány, a jelen egyik fotós ikonja Klotz Miklós, a könyv kiadója ajánlotta a közönség figyelmébe. „Nagyon régóta várjuk azt a pillanatot, hogy megjelenjen ez a könyv. Szerencsére Pista úgy előkészítette ezt az albumot, hogy alig volt vele dolgunk. Az elhatározás kellett, a kivitelezéshez szükséges anyagi háttér, és a megfelelő nyomda megtalálása. Ez mostanra jött össze, hogy boldogak vagyunk. Essék szó Őri Tóth István művészetéről, hiszen meghatározó kép alkotója volt a városnak. Ő volt az, aki a korabeli világról, Székesfehérvárról olyan képeket készített, amelyek meghatározók ma is.
A tanuló éveim alatt, volt szerencsém egészen közelről látni az alkotásait. Tanultam tőle, láttam a kísérletezéseit és így utólag még inkább azt gondolom, hogy Székesfehérvár kissé távol van Budapesttől, s ő ennek minden hátrányát „élvezhette”, hiszen meggyőződésem, a fővárosban sokkal ismertebb művész lehetett volna. Ennek ellenére nem gondolom, hogy elégedetlen lett volna, ha a munkáit, az albumban látható képeit, a kiállításait nézem, ma is meglepő számomra, hogy nem volt tagja a fotóművészek szövetségének.”
Bemutatták Őri Tóth István „Álom és élet” című fotóalbumát
Őri Tóth István városunk kulturális életének meghatározó alakja, kulturális „intézmény” volt, aki a nyolcvanas években a fehérvári Riport szolgálatot vezette, ami hamar szellemi műhellyé is alakult, de ő maga volt a „Fal” Galéria, majd a Várfal Galéria is. Kiállító művész, intézmény nélküli pedagógus, könyvkiadó, kiállítás- és rendezvényszervező volt, és mindig kedves, szeretetteljes ember.
Az alkotó ember egyszerű és mégis kivételes miliőt teremtő munkásságáról Szűcs Erzsébet művészettörténész emlékezett meg. „Nem minden város ilyen szerencsés, mint a miénk, mert fotótörténetileg egy kicsit ez a Tóthok városa, hiszen Őri Tóth István Tóth Károlynál tanulta ki a fotográfia csínját-bínját, aki mint tudjuk a 20. század első felének nagyon jelentős székesfehérvári fotóművésze volt, aztán István a nyolcvanas években összegyűjtötte a Riportfotó Szolgálatnál azokat a fiatalokat, akik elhivatottan folytatták ezt a mesterséget. Ő 2010-ig a fotózást és a kiadói tevékenységet, a kulturális szervező tevékenységet teljes erővel vitte, ezért is volt nagyon megdöbbentő a korai halála számunkra.” Ez az album átfogó képet nyújt az ő fotóművészetéről, amit egyébként megtapasztalhatunk a tanítványai munkáin keresztül is, hogy mi mindent lehetett tőle megtanulni.
Ebbe a könyvbe még ő válogatta a megjelent 150 fotót. A művek öt ciklusra rendezhetők, tehát az is látszik, hogy milyen témakörökkel foglalkozott, hogy például mennyire elmélyült Erdély kultúrájában, mennyire fontos volt számára, hogy az akkor még hagyományos technikai eszközökkel, az álomképszerű gondolkodás megjelenítése. Amit ma már a fotoshoppal két perc alatt meg tudunk csinálni, azt viszont el sem tudjuk képzelni, hogy amikor papírképre nagyítottak, milyen másfajta technikák voltak. Az arcképcsarnok, amit ő végigvitt, akiket végigfotózott Fülöp Gyulától Pati Nagy Bencéig, M. Tóth Istvánig, azok a kortárs arcok, akik szembenéznek velünk az album lapjain keresztül, részben megrendítő, hiszen jó néhányukkal már nem találkozhatunk, részben viszont nagyon jó emlékezni rájuk, hogy mi mindent tettek nekünk, velünk.
Őri Tóth István egy egész műfaj otthonteremtője volt. Egyszemélyes, független intézményként, műhelyteremtő tanárként, galériát és kiállításokat szervező aktivistaként a magyar fotóművészetnek adott szállást Fehérváron. Tette ezt egy magas vizuális, jó képzőművészeti kultúrájú városban ahol a fotóművészet és a fotográfia kortárs kiállításait bizony a kortárs képzőművészet kiállatásaival mérték együtt. Hogy milyen kortörténeti jelentőségű alkotó volt, azt a most kiadott kötet megerősíti, s hogy milyen tanár volt azt mi sem bizonyítja jobban, mint a jelen fotográfusainak meghatott emlékezése.
