-
Szenior karácsony
Székesfehérvár önkormányzata minden év decemberében színes, szórakoztató előadással ajándékozza meg az idősebb generáció képviselőit. 2025-ben Horváth Orsolya hegedűs előadóművész, valamint Nyári Károly, Nyári Alíz és Nyári Edit érkezik a szenior közönség elé december 10-én, szerdán 14 órakor az Alba Regia Sportcsarnokban.
2025.12.05. -
Gitárok szemnek és léleknek
Ha valaki nem ért a gitárokhoz, de értékeli a szépet, annak mindenképpen érdemes egyszer egy Soma-féle gitárt a kezébe fogni. Annak pedig, aki ráadásul még ért is ezekhez a gyönyörű hangszerekhez, nem csak ajánlott, hanem egyenesen kötelező is Somogyi József remekműveivel megismerkedni. Ő készítette el a Fezen-gitárt is, amelyre egy fogyatékossággal élő fiatalokat segítő felajánlás keretében december 7-ig lehet licitálni.
2025.12.05. -
Rendhagyó irodalmi est a Nex Stop-ban
A Líra könyvesbolt rendhagyó irodalmi estre várja az érdeklődőket December 7-én és 14-én 16 órától a Next Stop üzletközpontban. Ha úgy érzi, hogy örömmel megosztaná a legkedvesebb versét, ami Adventtel, Karácsonnyal, Krisztus születésével kapcsolatos, felolvashatja azokat.
2025.12.05. -
Mikulás táncház
December 6-án, szombaton 17 órától kézműves foglalkozással, népi gyermekjátszóval, mikulásváróval, tánctanítással és táncos mulatsággal várja a kicsiket és nagyokat a Malom utcai Táncház.
2025.12.05.
A vese világnapja - megfelelő életmód és étrend az egészséges vesékért
A vese világnapja az a nap, amikor a világon a vesére és a vesebetegekre figyelünk. Ebben az évben az egyenlő esélyű gyógyszeres kezeléshez való hozzájutás került a középpontba.
Zakar Gábor előadásában is arra fókuszált, hogy hogyan vehetnek részt a leghatásosabban a betegek a saját kezelésükben és azt hogyan tehetik igazán sikeressé. Mint mondta a krónikus vesebetegségnek több szakasza van attól kezdve, hogy a veseműködés még teljesen normális, de lehetnek már olyan tünetek, amik jelzik a vesebetegséget. Felhívta a figyelmet arra, hogy a magas vérnyomás és a cukorbetegség hosszú évek alatt úgy csökkenthetik a vese szűrőképességét, hogy a későbbiekben dialízist fog igénylelni.
Székesfehérváron 169 vesebeteget kezelnek, akik közül 39 otthon kezelik magukat – nem azért, mert erre kényszerülnek –, hanem azért, mert jobban érzik így magukat és az életminőségük is jobb.
Aki dialízisra, az-az művese kezelésre jár, annak hetente háromszor kell bejárnia a kórházba, alkalmanként négy órára. Egy átlagos testsúlyú embernek ennyi a minimum, amit hetente kapnia kell ahhoz, hogy a szervezetben felhalmozódott méreganyagokat el lehessen távolítani – mondta Zakar Gábor.
Mivel vigyázhatunk a legjobban a veséinkre?
Legfőképpen azzal, hogy az alapbetegségeinket „rendben” tartjuk. A magas vérnyomás és a cukorbetegség miatt kerül a betegeink mintegy hatvan százaléka művese kezelésre. Ha erre a két dologra figyelünk, akkor jó eséllyel elkerülhető a dialízis. Fontos, hogy tartsuk be az életmódunkra vonatkozó szabályokat és étrendünkkel nagyban hozzá tudunk járulni a veséink egészséges működéséhez.
A sok folyadék fogyasztása egy általánosan elterjedt dolog, azonban a rossz hír az, hogy ezzel a veséink működését nem tudjuk javítani, nem tudjuk visszanöveszteni az elpusztult szűrőegységeket. Legfeljebb a meglévőknek a működését annyiban könnyítjük, hogy a hígabb vizelettel talán könnyebben választják ki a salakanyagokat, de pusztán a vízfogyasztás nem gyógyítja meg vagy nem előzi meg a veseelégtelenség kialakulását.
