A város közlekedésfejlesztéséről volt szó a 27. Közutas Szakmai Napon

A Közlekedéstudományi Egyesület Fejér Megyei Területi Szervezete huszonhetedik alkalommal rendezte meg a hagyományos Közutas Szakmai Napot, amelyre újra a Jáky József Technikumban került sor. A szakmai napon szó volt Székesfehérvár közlekedésfejlesztéséről, valamint a mikromobilitás kérdéseiről is.
2022.04.23. 11:57 |
A város közlekedésfejlesztéséről volt szó a 27. Közutas Szakmai Napon

Huszonhetedik alkalommal rendezte meg a hagyományos Közutas Szakmai Napot a Közlekedéstudományi Egyesület Fejér Megyei Területi Szervezete.

A rendezvényt Szőke Ferenc, a KTE Fejér Megyei Területi Szervezet elnöke és titkára, Molnár István nyitotta meg, majd sor került a hagyományos kitüntetések átadására is. A Közlekedéstudományi Egyesület Fejér Megyei Területi Szervezete oklevéllel köszönte meg Kapitány Ildikó és Osztotics Zoltán áldozatos és eredményes egyesületi munkáját.

A Közutas Szakmai Napon köszöntötte a résztvevőket Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere is, aki kiemelte, ki kell terjeszteni azokat a közlekedési lehetőségeket, amellyel segíthetik a város közlekedését.

Hozzátette, hogy reményeik szerint már a nyártól bérelhető elektromos kerékpárokkal bővülnek Fehérváron a mikromobilitás lehetőségei és gondolkodnak az elektromos autók kapcsán a car-sharing megoldásokon is. Az alpolgármester szólt a közösségi közlekedés fejlesztéséről is.

A nyáron megérkezik a városba 12 darab elektromos autóbusz, ezt a programot szeretnék folytatni a jövőben. Bővül a hálózat kilométer-mennyisége is, ennek társadalmi vitája jövő héten indul el és augusztus 1-től már meg is valósul: a jelenlegi 3,2 millió kilométer 3,5 millióra emelkedik. Több városrészeken átívelő járat lesz, sűrítik a közlekedési lehetőséget az ipari parkok felé és új szakaszokat tárnak fel és nyitnak meg a közösségi közlekedés tekintetében, mindezt azért, hogy többen használják a közösségi közlekedést.

A szakmai nap előadásait Pukler Gábor, a Jövő Mobilitása Szövetség elnöke nyitotta meg, aki a közösségi közlekedés egy lehetséges jövőjét vázolta fel, majd Nagy Zsolt, a Polgármesteri Hivatal Közlekedési Irodájának vezetője ismertette azokat az infrastrukturális fejlesztéseket, amelyek pozitív hatással lesznek majd a város közlekedésére.

Pukler Gábor, a Jövő Mobilitása Szövetség elnöke a következő év fontos feladatának tartja a mikromobilitás részarányának további növelését a városi közlekedésben, az elektromos eszközök hatótávjával kapcsolatos félelmek és tévhitek eloszlatását, valamint a közösségi közlekedés népszerűsítését a fiatalok körében.

A Jövő Mobilitása Szövetségnek célja az is, hogy 2022-ben az elektromos autóvezetés a járművezetői oktatás részévé váljon, országosan mindenütt elérhetők legyenek az elektromos járműtöltők és széles körben elterjedjenek a közösségi közlekedést támogató "last mile" megoldások, vagyis az elérendő úticél utolsó szakaszában is legyen a fenntartható közlekedést segítő eszköz. Például az autó csomagtartójában legyen egy roller és azzal tegye meg a csomagszállító az utolsó szakaszát az útnak. Az elektromos rollerek kapcsán szólt a KRESZ-módosítás fontosságáról is, jelenleg ugyanis az elektromos roller mint közlekedési eszköz nem szerepel a KRESZ-ben.

Nagy Zsolt, a Polgármesteri Hivatal Közlekedési Irodájának vezetője a városi úthálózattal kapcsolatos fejlesztéseket ismertette. Változás a tavalyi évhez képest, hogy elkészültek a TOP II. ütem keretében betervezett kerékpáros létesítmények a Bőrgyár utcában, a Hosszúsétatéren, a Prohászka Ottokár utcában és a Mikszáth Kálmán utcában, illetve a kerékpáros nyomok Felsőváros és Búr telep kis forgalmú utcáiban.

A folyamatban lévő munkák között említette a Déli összekötő utat, az Alba Arénához kapcsolódó infrastruktúra kiépítését, a Balatoni út szervízútját, illetve azokat a gyalogosbiztonsági fejlesztéseket is, amelyek a Tompa Mihály utcában, a Szárcsa utcában, a Horog utcában, a Selyem utcai körforgalomnál valósulnak meg. Hozzátette, hogy hamarosan 5 munkaterületet adnak át a TOP III. ütem keretében: kerékpáros létesítmények épülnek a Zámoly-Kiskút útján, a Mátyás király körúton, a Berényi úton, a Rákóczi úton és a Piac tér Balatoni úti kapcsolatánál is.

További fejlemények a városi úthálózat-fejlesztés kapcsán, hogy előkészítés alatt van a Bakony utca 7.-8. számú főút összekötése, az Öreghegyi gyűjtőút-felújítási program (ami a Nagyszombati, Kassai, Nyitrai, Pozsonyi és Zsolnai utcákat érinti), a Krasznai és Stomfai utcák felújítása, valamint megjelent az ajánlattételi felhívás a Móri út felújítás I. ütemének kivitelezésére is. Szintén előkészítés alatt vannak az Úrhidai úti bölcsőde közlekedési létesítményei is.