A rajongók - Musil világa a Vörösmarty Színházban

Robert Musil 1880-ban született Klagenfurtban, több városban is járt iskolába, többek között a bécsi katonai akadémiára, majd mérnöki szakra, később tudományos munkatárs volt a Stuttgarti Műszaki Egyetemen, majd Berlinben folytatott tanulmányokat filozófia és pszichológia szakon. Az első világháborúban tartalékos tisztként vett részt. 1915-ben Trientnél majdnem eltalálta egy bomba, halálközeli élményét a Die Amsel című elbeszélésében írta meg.

1906-ban pszichológus barátja, Johannes von Allesch számára a színérzékelés vizsgálatára egy kísérleti eszközt is konstruált. A találmányt, melyet Musil szabadalmaztatott, hosszú évekig használták a pszichológiai intézetek, melyet Musil-féle színpörgettyűnek neveznek. Egész írói munkásságának kulcsfogalma a kísérlet: érzelmekkel és gondolatokkal kísérletezik írás közben, ennek a gyakorlatnak egyik eredménye, hogy művei sosem zárulnak le teljesen.

 

A rajongók című színműve több mint tíz éven át készült. Jellemző Musil kísérletező munkamódszerére, amit drámája keletkezéséről egy alkalommal elmondott: „E darabból szinte szó szerint megvolt minden úgy, ahogyan ma meg van írva benne, de három változata volt, három különböző cselekménnyel, a jelenetek három különböző sorrendjével, a szereplők háromféle körével, egyszóval színházi szempontból három teljesen különböző darab, mielőtt még döntöttem valamelyikük mellett.” Több recenzens felismeri, hogy A rajongók által új perspektívák tárulnak fel a színház számára. Alfred Döblintől 1923-ban megkapja érte Musil a Kleist-díjat, és 1924-ben azt írja Rilkének, hogy „A rajongók irodalmi siker”. Musil a színműről: „Amikor A rajongókat írtam, szándékosan nem jártam színházba. A magam színházát akartam megcsinálni.”