Az MH I. Tűzszerész és Folyamőr Ezrede vehette át a Sipos Gyula-díjat

Ünnepi gálaesttel köszöntötték a városunkban szolgáló katonákat szerdán este a Vörösmarty Színházban, a közelgő Magyar Honvédelem napja alkalmából. Az eseményen átadták a Gyuricza Emlékgyűrűt és a Sipos Gyula-díjat is. A város által alapított elismerés idei díjazottja a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezrede.
2023.05.17. 22:19 |
Az MH I. Tűzszerész és Folyamőr Ezrede vehette át a Sipos Gyula-díjat

A magyar szabadságharc tavaszi hadjáratának csúcspontjaként 1849. május 21-én a honvédsereg háromhetes ostrom után visszafoglalta Buda várát. Ennek emlékére 1992 óta ez a nap a Magyar Honvédelem napja.

Székesfehérvár Önkormányzata és a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete a több mint húszesztendős hagyományhoz híven idén is a gálaesten köszönte meg a helyőrségben szolgáló katonák áldozatos munkáját, valamint itt adták át a város által alapított díjat és a HTBK elismerését is.

A Vörösmarty Színházban rendezett ünnepi esemény nyitányaként Steven Verhelst Capriccio című művét hallotta a közönség a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar vonóskara előadásában. Szólót játszott Sztranyák Dávid, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Junior Prima díjas basszusharsonaművésze. Ezt követően került sor a díjak átadására.

Huszonegyedik alkalommal adták át a Honvédség és Társadalom Baráti Körök Országos Közhasznú Szövetsége legrangosabb elismerését, a „Gyuricza- emlékgyűrű” díjat. Az elmúlt közel negyed század alatt mindig a mozgalomért legkiválóbb munkát végzettek részesültek ebben az elismerésben, megőrizve ezáltal a Gyuricza-emlékgyűrű rangját és méltóságát - hangsúlyozta dr. Varga József nyugállományú ezredes, a Szövetség elnöke, aki dr. Görög István nyugállományú ezredes, alelnökkel közösen adta át a díjat. Idén Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök, a HTBK Székesfehérvár alapító tagja és Lázár György, a HTBK Szegedi Tudományegyetem szervezetének elnöke vehette át a rangos elismerést.

Az esten ünnepi köszöntöt mondott Székesfehérvár polgármestere. Dr. Cser-Palkovics András óriási értéknek nevezte, hogy ma hazánkban békében, nyugalomban, szabadon jöhetnek össze közösségek, legyen szó zenei koncertről, civil szervezet közgyűléséről vagy éppen kosárlabda bajnoki döntőről. Ezt a békét, ezt a nyugalmat meg kell becsülni és köszönetet kell mondani azoknak, akik tettek és tesznek azért, hogy ez így is maradjon: a katonáknak és a katonacsaládoknak. Katonavárosi létünk hagyományainkat is jellemzi, de meghatározza a város jelenét is. Székesfehérvár ma is meghatározó szerepet tölt be a Magyar Honvédség és a NATO vonatkozásában. Székesfehérvár nem feledkezett meg soha a katonák megbecsüléséről, a felszerelés biztosításáról, legyen szó hivatásos vagy tartalékos állományról, és mindenkiről, aki őket segíti, támogatja.

A Sipos Gyula-díjat Szilágyi Zsolt Lajos ezredes, az alakulat parancsnoka vette át.

A köszöntőt követően dr. Cser-Palkovics András polgármester átadta a Magyar Királyi 17. Honvéd gyalogezred parancsnokának tiszteletére az Önkormányzat által alapított Sipos Gyula-díjat, amellyel - a Közgyűlés egyhangú döntése alapján - a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezrede munkáját ismerték el. A méltatásban elhangzott, hogy a második világháború során Fejér vármegyét érintő heves harcok következményeképp ez az a régió hazánkban, ahonnan a legtöbb, katonai eredetű robbanóeszköz került elő az elmúlt közel nyolcvan évben. Az ezred statisztikái mutatják, hogy csak az elmúlt öt évben több mint 1.500 darab, robbanótestekkel kapcsolatos bejelentést kezeltek a tűzszerészek Fejér vármegyében és az alakulat katonái több száz alkalommal ártalmatlanítottak veszélyes robbanóeszközöket Székesfehérvárott, ugyanezen időszakban. Tavaly 65 esetben vonultak a katonák soron kívül székesfehérvári, vagy Székesfehérvár környéki bejelentésekhez. Az elmúlt évben az ezred tűzszerészei többször végeztek mentesítést a Börgöndi úton, a Szent István Király Múzeum ásatásán. Az Alsóvárosi réten folytatott zöldfejlesztési projekt munkálatai közben előkerült, 100 kilogrammos szovjet légibombát hatástalanítottak, valamint az alakulat katonái egy olyan különleges művelet keretében is tanúbizonyságát adták szakértelmüknek és elhivatottságuknak, mely során a Videoton telephelyén előkerült, különösen veszélyes anyagot ártalmatlanítottak. 

Az elismerések átadását követően a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar vonóskara és a 12 éve alakult Alba Stúdió Zenekar közös gálaműsora következett, amelyben filmzenék csendültek fel Csejtei Tamás őrmester szaxofon és Cserta Balázs EWI, azaz elektronikus fúvós hangszer szólójával. Közismert slágerek, valamint egy-egy részlet hangzott el a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról és az István, a király rockoperából Ruff Nikolett és Kovács Áron énekesek előadásában. Az esten hallhatta először a közönség azt a katonai indulót, amelyet a NATO Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokság, a HQ MND-C egyéves évfordulójára írt Ruff Tamás, a Helyőrségi Zenekar karmestere. Az induló az alapító keretnemzetek, azaz a horvát, a szlovák és a magyar népdalkincséből született.

A fehérvári katonákat köszöntő ünnepi gálaesten jelen volt dr. Benkő Tibor korábbi honvédelmi miniszter, dr. Simon László főispán, Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, honvédelmi miniszterhelyettes, Spányi Antal megyéspüspök, Gyuricza Béláné, Dr. Gyuricza Béla vezérezredes, Székesfehérvár Díszpolgárának és a Gyuricza Béla–emlékgyűrű névadójának özvegye, a város és a vármegye önkormányzati képviselői, civil szervezetek, kulturális intézmények vezetői.