A kitartás gyümölcsöt hoz - beszélgetés Lénárt Péter magyar bajnoki ezüstérmes ökölvívóval

„Az első edzésen szembeállítottak a tükörrel, tehát - úgymond - önmagammal állítottak szembe. Érdekes érzés volt." - vallotta a kezdetekről a fiatal bunyós.

„Móron születtem, a szüleim bakonycsernyeiek voltak, gyermekkorom legszebb részét ott töltöttem. Később édesapámmal Székesfehérvárra költöztünk, középiskolát már a Jákyban végeztem, ahol az érettségi után a technikusi szakképesítést is megszereztem, rendszerüzemeltetés szakon. Ezt követően az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karára jelentkeztem mérnök-informatikus asszisztens hallgatónak, ahová felvettek. Ez egy kétéves felsőoktatási szakképzés, az elvégéséért diplomát nem kapok, de oklevelet igen.

Hetente három napon vannak előadásaim, mellette segítek edzéseket tartani Turós Arnold, vezetőedzőnek, hétvégente edzői képzésre járok, októberben kezdtem, egyelőre az első félévben elméletet tanultunk.” - emelte ki bemutatkozásul a decemberben magyar bajnoki ezüstérmet szerző Lénárt Péter, a Varkocs György Box Club nehézsúlyú ökölvívója.

Mikor kerültél kapcsolatba az ökölvívással, mikor csapott meg először az edzőterem, illetőleg a kesztyű „illata"?

2013-ban történt, már majdnem 17 esztendős voltam. Előtte kézilabdáztam, de egy osztálytársam hívására kipróbáltam az ökölvívást. Mondta, hogy tartsak vele egy edzésre. Összekészítettem a kis edzéscuccomat, amiket mondott, hogy rakjak be, ott voltam a megbeszélt időpontban és együtt bementünk a terembe, ami akkor még a Fal-közben volt.

„Akkoriban én voltam ott az edző.”- veszi át a szót Turós Arnold: „egy 130 kilogrammos fiatalember volt egyébként Petink akkortájt. Szó sem volt arról, hogy versenyző lehet belőle. Nem is volt különösebben tehetséges.” - folytatta a Varkocs György Box Club vezetője. „Lakatos Rajmi, Serbán Henrik, Márton Balázs, Szinável Sanyi - ők voltak akkoriban a húzónevek, egy eléggé éles brigád, köztük nem nagyon tűnt fel a Peti mozgása, kései kezdő is volt, kicsit sem tűnt ki a tömegből. De: kitartó volt, az edzéseken mindig megjelent, sőt kitűnt az edzéseken való folyamatos részvételben.” - tette hozzá.

„Azonnal megszerettem.” - szólt közbe Péter.

„Szembeállítottak a tükörrel, tehát - úgymond - önmagammal állítottak szembe. Érdekes érzés volt. Próbatételnek tűnt az, hogy önmagamat fizikailag, illetőleg a képességeimet fejlesszem, de összességében nagyon tetszett.”

„Önbizalom-hiányos, visszahúzódó gyerek is volt Péter, küszködött, nem igazán tudta magát hova tenni a világban. Volt úgy, hogy megnövesztette a haját, hogy majd raszta frizurát készít magának, piercinget, fülbevalót lövetett. De úgy gondolom, hogy edzőteremben megtalálta azt a férfias közeget, amely az útján terelgette. Utolsó éves korú ifista volt, amikor elkezdett versenyezni.”

„Közben elveszítettem az édesapámat és talán tudat alatt kerestem valamiféle pótlékot. Persze nem az első edzésen, de ahogyan és amikről Arnold beszélt, az engem megfogott. Egyfajta példaképet, támaszt kezdtem benne látni és ténylegesen is nagyon sokat segített.”

Külső szemlélőként számomra úgy tűnik, hogy te a kitartás mintaképe vagy; nem születtél szupertehetségnek, de összeszorított fogakkal végezted, végzed a számodra előírt edzésmunkát...

„… ha alaposan a körmére nézek és hajtom.” - veti közbe a vezetedző; „mert különben magától nem csinálná meg. Ha rászólok, úgy igen. Tehát kell mellé a támogatás, úgy már működik a dolog.”

„Hozzáteszem, az út elején, 130 kilósan, azért az is extra-motivációt jelentett, hogy lefogyjak, hogy jóképűbb legyek. Nem hogy rugdosni nem kellett, még az edzésről is futva mentem haza, pedig azért Olasz Tomi erőnléti edzései a Bregyóban igencsak megterhelőek voltak.” - hangsúlyozta Lénárt Péter.

Tudatosan megtervezett és szerencsés fordulópontok sokasága vezetett el odáig, hogy elcsíptük azt a munkát és szellemi ráhangolódást, hogy egy gátat át tudjon törni.

Egészen a közelmúltban - noha közben eltelt öt év, számos verseny, győzelmek és vereségek, - talán csak négy-öt hónapja annak, hogy ez az áttörés megtörtént. Egészen addig a pontig mindig nagyon féltettem, a törölközővel a kezemben figyeltem, hogy ha szükséges azonnal be is dobjam.

Az idei októberi kolozsvári tornán történt meg ez a fordulat. Leadtam a nevezését és tudtam, hogy győzni fog, akárki is legyen az ellenfele.

Elérte azt a magabiztosságot, felépített jellemességet és nem utolsósorban fizikai erőt, hogy bátran engedem oda.

Hogyan tovább? Hiszen ezzel a magyar bajnoki ezüstéremmel berobbantál az amatőr ökölvívás élvonalába, igaz ezzel a meglepetés ereje is odalett, ettől kezdve az ellenfelek készülni fognak rád.

Jelenleg inkább a vizsgáimon stresszelek, a magyar bajnokság előtt képtelen voltam nekiállni érdemben tanulni, hiszen csak a verseny járt a fejemben. De mindenképpen szeretném az iskolát befejezni.

Tudom, hogy sok még a fejlődni való, egy karriert tudatosan fel kell építeni; gondolkodtok azon, hogy egyszer elindultok a profi ökölvívás felé?

Az lenne a cél.

Megbeszéltük, hogy legalább 25-26 éves koráig amatőrben versenyez, összeszed legalább 80-100 mérkőzést és ezután megy el profinak.

Ebbe beleesik még két olimpia is, ami ugyan keveseknek adatik meg, szerencse is kell hozzá, jó időben kell lenni jó helyen, össze kell adódni sok mindennek. Mivel nehézsúlyú, ekkor a legerősebb. Ha harminc éves korára lehetne 15-18 profi mérkőzése és minden jól alakul, ekkorra lehetne egy nemzetközi címmérkőzése.