„Meg kell őrizni a hitedet akkor is ha nehéz valami” -interjú Berniczky Konkoly Edittel

 A Színházszerelem c. könyv nemrégiben jelent meg írói kiadásban. Ritka, hogy maga az író jelenteti meg saját kötetét, azonban kényszer viszi erre az embert. A kiadók gazdasági alapon működnek, olyan könyvet jelentetnek csak meg, ami biztos haszonnal kecsegtet. Interjúkötetet olyan színészekkel, akik a harmincas korosztálynak jelenthetik a fiatalságukat, olyan színészekről, akik a nyolcvanas évek tévészereplői voltak és távol állnak a mai kereskedelmi televíziózástól nem üzlet megjelentetni. Konkoly Edit Színházszerelem c. interjúkötete 21 olyan színészt szólaltat meg, akikből erőt, optimizmust meríthetünk és nem utolsó sorban bepillantást nyerhetünk a világot jelentő deszkák mindennapi életébe.
2004.06.17. 00:00 |

 A Színházszerelem c. könyv nemrégiben jelent meg írói kiadásban. Ritka, hogy maga az író jelenteti meg saját kötetét, azonban kényszer viszi erre az embert. A kiadók gazdasági alapon működnek, olyan könyvet jelentetnek csak meg, ami biztos haszonnal kecsegtet. Interjúkötetet olyan színészekkel, akik a harmincas korosztálynak jelenthetik a fiatalságukat, olyan színészekről, akik a nyolcvanas évek tévészereplői voltak és távol állnak a mai kereskedelmi televíziózástól nem üzlet könyvet megjelentetni. Konkoly Edit Színházszerelem c. interjúkötetében hiteles színészek szólalnak meg. Általuk nemcsak a világot jelentő deszkák mindennapi életébe pillanthatunk be, de erőt meríthetünk saját mindennapi küzdelmeinkhez is.

 Mikor jött az ötlet, hogy megírja ezt a könyvet?

 Egy éve Bán Jánosról szerettem volna cikket írni egy női magazinban. A szerkesztő szerint azonban őt már elfelejtették: nem emlékeznek az olvasók, például Az én kis falum c. filmre, vagy a mai napig játszott Stílusgyakorlatokra sem, mert nem járnak színházba, csak tévét néznek…  Úgy gondoltam, hogy a világ nemcsak időjárás jelentőkből, vagy hírolvasó bemondókból áll, akiket nap, mint nap látni a televízióban. Elhatároztam, hogy ha nem lehet újságban hiteles emberekről írni, akkor könyv lesz belőlük.

 Mikor jelent meg a könyve és milyen körülmények között sikerült kiadni a Színházszerelmet?

 Egy éves munka eredménye a könyv, amely egy hónapja jött ki a nyomdából.

 Nagyon ritka, hogy valaki saját kiadásban jelentet meg egy ilyen nívós kötetet…

 Azért saját, mert nem vállalták fel a nagy kiadók, ugyanúgy gondolkoztak, mint az újság szerkesztője. Ezek a színészek nem szerepelnek nap, mint nap a televízióban. Éppen ezért nem  tartották “nagy üzletnek”.

 Pedig értéket közvetít a könyv, mert az interjúk igenis könnyen olvashatók, izgalmasak, ennek ellenére úgy érzik, hogy nem kell azoknak, akik pénzt adnának érte?

 Az a baj, hogy a világ olyan irányba megy, ahol lassan a gondolat is üzletté vált, mindennek pénzben számított értéke van. Ezért a szemléletért az írott média is felelős, nem veszik észre, hogy nem szabad rabszolgamód szolgálni a televíziós csatornákat. Még színvonalasabb magazinok sem mernek kockáztatni, ritkán szerepelhetnek “csak” sztárok, ( s nem tévésztárok) hiteles, esetleg idős emberek a címlapon. Pedig nagyon szép tud lenni egy nagymama korú asszony is. Arról nem is beszélve, hogy nagyon sokszor nyugati magazinokat egy-az egyben lemásolnak a szerkesztők, pedig sok újságnak hagyománya van, amit megszoktak, s szeretnek az emberek.

 Mi alapján kerültek be az interjúalanyok a kötetbe?

 Ezek a művészek valahol a korosztályom “példaképei”. Ma is hiteles alkotók, hiszen  összhangban van az életük a szavaikkal. Elkápráztatott az, ahogy az életüket élik, hogy odaadják a mindennapjaikat az irodalomnak, a kultúrának.

 A harmincas korosztályra gondol. Akkoriban, amikor ön “fiatal” volt, ők szerepeltek a televízióban…

 Gimnazista, vagy egyetemista koromban még tényleg készültek tévéfilmek, amelyeknek ők: Cserhalmi György, Nagy-Kálózy Eszter, Szirtes Ági, Bán János, Lázár Kati, Törőcsik Mari, Jordán Tamás, Udvaros Dorottya voltak többek között a szereplői. Pilinszky mondja egyik versében nagyon szépen, “amiként kezdtem, végig az maradtam”. Nagyon nehéz  annak maradnod, ami vagy belül, mélyen. Egyáltalán kideríteni is nehéz, mi vagy belül. Pedig mindenki tudja, csak a mai világ zaja elnyomja ezt a tudást, érzést magadról. Nemcsak a kudarcok, de a siker is nagyon könnyen tévútra vihet. A sikert talán még nehezebb feldolgozni. A könyvben szereplő idősebb színészeknek talán sikerült.

 Ahhoz, hogy elkészüljön a könyv, gondolom egy kicsit önnek is színésznek kellett lennie.

 A nappalaimat általában a Színháztörténeti Intézetben, az estéimet pedig a színházban töltöttem. Néztem őket. Úgy akartam beszélgetni velük, hogy tudjam, kik ők, ehhez pedig meg kellett ismernem őket. Amikor megismertem, egyben meg is szerettem őket. Érdekes, hogy nagyon közel éreztem magamhoz Kováts Adélt, például, bár ennek ellenére ő csak a szerepeken keresztül engedett magához közel. Ezen a “kerülő” úton tudtam elindulni a személyisége felé.

 Azt mondják, ha jó riportot akar az ember készíteni valamiről, akkor egy kiló sót meg kell enni a téma szereplőjével. A könyv nem riport, hanem interjúcsokor. Ön szerint betekintést nyerhetünk a könyvvel a mai színházi világba, a riportnál könnyedebb interjúk segítségével?

 A színház a kiindulópont, és a színházba érkezünk, miközben megmutatják magukat az emberek. Az életben számomra talán ez az egyik legizgalmasabb dolog. Amikor egy ember levetkőzik előtted, nem durván a bőrét mutatva meg, hanem a lelkét: finoman kibújik a valamelyik rárakódott szerepéből.  Ez az igazi meztelenség, az őszinteség.  Ilyenkor a magunkra ismerés örömével kiálthatunk föl, hogy jé, hát ő is magányos?!, ő is szomorú?!, őt is hagyták el?! Vagy ő is tud azon nevetni, hogy…?! Õ is volt szerelmes, úgy hogy…?! Nyílván érződik a beszélgetéseken, hogy egy magánéleti mélypontból születtek. Sokszor kérdezek a kudarcaikról, a nehéz dolgaikról. Erőt adtak ezek a találkozások, hiszen azt “üzenték”, hogy túl lehet élni a mélypontokat, csakúgy, mint a nagy “sikereket”. Életstratégiákat árultak el az interjúalanyok, amelyben mindig ott szerepelt a hit. Meg kell őrizni a hitedet akkor is, ha nehéz valami.

 Nagyon szép fotók vannak a könyvben. Ezek direkt a Színházszerelemhez készültek?

 Bácsi Róbert László egy fiatal, nagyon tehetséges fotográfus, akinek ezúttal is köszönöm a munkáját, mert tényleg szép fotókat készített. Sikerült Robinak a színészek őszinte, eddig rejtett arcát elkapnia. A fekete-fehér fotók másfajta lenyomatot adnak a világról, mint a színesek, éppen illenek a szövegekhez.

 Maga a könyv Száron íródott, merthogy ebben a kis fejér megyei kis faluban lakik?

 Igen. Száron élek két lányommal egy kis parasztházban. Szár lett a kiadás helye is.

 Mennyire van lehetősége egy írónak saját kiadásban megjelentetni valamit? Belebukhat az ember?

 Rengeteg pénz és támogató, de legfőképp hit és kitartás kell ahhoz, hogy kiadhass egy könyvet. A barátaim, de ismeretlenek is segítettek abban, hogy megjelenhessen a könyv. Néha azt  gondoltam, nem fog menni. De olyankor mindig jött valami apró jel, egy üzenet, sokszor éppen a színészek mondatai vittek tovább. Emlékszem, azon a reggelen, amikor elvittem a nyomdába a könyvet, néhány tízezer forint volt a bankszámlán. A nyomda több mint egy millió forint volt, és két hét múlva fizetni kellett. Ez a két hét iszonyú nehéz volt. Csak arra koncentráltam, hogy meglegyen a pénz. Meglett, amin a mai napig csodálkozom, és köszönöm mindenkinek, aki segített. Nincs lehetetlen, mert ha rá vagy kényszerítve valamire, akkor azt megcsinálod.

 Következő munka?

Egy regény, egy női könyv. Egy válás történetét dolgozza fel. Közhely, de igaz, hogy sokszor elmegyünk egymás mellett, nem becsüljük meg azt, aki mellettünk van. Másra vágyunk. Az igazi szerelem, egy egyenrangú kapcsolat nehéz, küzdelmes munka, hiszen el kellene fogadnunk a másik árnyoldalát is, ami üzenet saját magunk árnyoldalainak elfogadására is - ezért inkább föladjuk. Pedig Ingmar Bergman szavaival, válni, otthagyva lenni, kiszakadni, nehezebb, mint meghalni. Aki vált, tudja, miről beszélek.