-
A várost és polgárait szolgáljuk
A Városgondnokság elfogadott üzleti tervéről, az idei legfontosabb feladatokról, fejlesztésekről kérdeztük Bozai István városgondnokot. Kiemelte, hogy az önkormányzat nagy útfelújítási programján túl és amellett a Városgondnokság idén csaknem 300 millió forintot költ járda- és parkolófelújításokra. Szó volt a zöldterületek fenntartásáról, a temetők üzemeltetéséről és a köztisztaságról is.
2026.03.10. -
A könyvkötészet egy életre szóló szerelem - beszélgetés a Mórocz házaspárral
Ötven éve mondtak igent egymásnak és azóta alkot együtt az a házaspár, akit a fehérváriak jól ismernek, és akiknek keze munkái ország-, sőt világszerte hirdetik mesterségüket. Műhelyükben együtt él múlt és jelen, hiszen immár fél évszázada, hogy Mórocz István és Mórocz Istvánné Márta kézműves könyvkötőként értéket mentenek, valamint egyedi dísz- és használati tárgyak készítésével újakat teremtenek.
2026.03.06. -
Költségvetés 2026
Stabil, biztonságos működést garantáló, emellett pedig jelentős fejlesztéseket is tartalmazó költségvetést fogadott el Székesfehérvár Közgyűlése pénteki ülésén. Székesfehérvár 89,5 milliárd forintból gazdálkodhat idén.
2026.02.20. -
Az Ikarustól a tigriscápákig
Egykor az Ikarus 300-as buszcsaládjának világhírűvé vált formatervéért kapott nívódíjat, később a szaudi király számára tervezett luxusbuszokat, aztán szó szerint a „mélybe rántotta” őt a Vörös-tenger színpompás élővilága. Őrsi Ferenc ipari formatervező ma már túl van 2100 tengeri merülésen, s a 75. születésnapjához közeledve úgy döntött, a világ elé tárja azokat a különleges felvételeket.
2026.01.26.
Új utak a háziorvosi rendszerben – gyógyító beszélgetés dr. Gruiz Andreával
A hosszú nyári időszak után, talán azt is mondhatjuk, hogy minden évben menetrendszerűen emelkedni kezd szeptember második-harmadik hetében a felsőlégúti megbetegedések száma. A családban a probléma mérlegelését követően aztán a gyógyítás is különböző szinteken indul: van, aki a házi patika minden szerét beveti, s néhány napos pihenőre kiveszi a gyermeket az intézményből. Akad olyan, aki gyógyszerhez nyúl, és azzal felszerelve küldi intézménybe mindennap az iskolást, óvodást, mondván, ez csak egy kis megfázás, és van, aki azonnal orvoshoz fordul.
Hogy melyik mikor a jó megoldás? Mekkora a szülő felelőssége a döntésben? Hogyan működik, működhet együtt szülő és orvos a gyermek gyógyítása érdekében? S hogy a koronavírus-járvány alatt hogyan alakult át a betegfogadási rendszer, illetve ez milyen előnnyel és hátránnyal járt? Ezekre a kérdésekre keressük a választ az ÖKK Podcast epizódjában dr. Gruiz Andrea házi gyermekorvossal.