Szentivánéji álom

 Európa számos vidékén még napjainkban is él a nyárközépi tűzgyújtás szokása. Bár a nyári napforduló tűzünnepét már évszázadok óta Szent Iván napjának (június 24) előestéjén tartják, és éppen ezért a legtöbb ember szemében keresztény ünnepnek számít, kétségtelen tény, hogy máig eleven szokásrendszere a kereszténységet messze megelőző korokból ered.

A nyári napforduló vagy nyárközép napja a Nap évenként ismétlődő (látszólagos) útjának egyik fontos állomása. A Nap, amely a téli napfordulótól kezdve fokozatosan egyre magasabbra hágott az égen, ezen a napon éri el pályájának csúcsát. Ez a nap a Nap életének felezőpontja, amit majd a hanyatlás féléves periódusa követ.
Shakespeare:
 A Szentivánéji álomban két valóságszinttel találkozunk: a félig-meddig történeti, félig-meddig mítoszi görög király képviselte 'valóságos' uralkodás és törvénykezés józan és racionális mindennapjaival, valamint a tündérek lakta erdei birodalom és vásott tréfacsinálók csodás és valószínűtlen álomvilágával. A cselekmény, a szereplők mozgása a józan törvények és a gyakorlatiasan számító ésszerűség uralta Városból az Erdőbe vezet. Itt az álom és a képzelet az úr, s a csalóka holdfény derengésében minden formáját veszti, ellenkezőjébe fordul, széthull és szertefoszlik