A szerenáddal célba értek a székesfehérvári végzősök

 A ma esti szerenáddal a középiskolai végzősök számára megkezdődött az érettségi előtti finis. Tanulásra már esélyük sincsen, mert a mai éneklés után holnap kora reggel kezdődik a bolond ballagás. Szombaton a központi rendezvényen búcsúznak a székesfehérvári diákévektől.                        Hétfőn pedig kezdődik a rettegett érettségi, ami ott már talán nem is lesz nagy feladat.

 „Néha furcsa hangulatban az utcát járom egymagamban…”. Én ma este nem a furcsa hangulat miatt jártam az utcákat, hanem hogy összetalálkozzak szerenádozó diákokkal. Először egészen azt éreztem, amit az LGT énekelt 20-30 évvel ezelőtt: „Ha a csend beszélni tudna…”. Ugyanis két lakótelepet is bejártam, de mindenhol csak a madarak csicsergését és a vacsorához készülődő családok kanálcsörgését halottam.
 Már feladni készültem a keresést mikor szembe jött velem tíz éneklő lány. Először nem is akartam elhinni, hogy szerenádozók ezért halkan követtem őket. Majd mire bizonyossá vált, hogy azok, megszólítottam őket, mikor pirosra váltott az egyik közlekedési lámpa. Ekkor kiderült, hogy jobb csapattal nem is találkozhattam volna. Ennek nem csak a kedvességük és a jó kedvük volt az oka. Kiderült, hogy megtaláltam Székesfehérvár egyetlen ének- zenei középiskolájának, a Kodálynak a végzőseit.
 Még nagyobb lett a meglepetés mikor odaértünk -már közösen-  „Inci néni” lakásához, ugyanis mindössze négy fiú van az osztályban a húsz lány mellett. De ez a maroknyi fiú csapat hangszerrel kísérte a lányokat. Így volt a kíséretben két gitár, egy komplett dobfelszerelés, illetve konga.
 A szerenád alatt négy szám csendült fel köztük Máté Péter klasszikus nótája a Zene nélkül mit érek én, ami az ének–zene tagozatos tanulók szájából eléggé hitelesnek tűnt. De a repertoárjukban megtalálható volt a honfoglalás egyik betétdala, illetve egy mulatós nóta is, ami talán még senki szájából nem hangzott ilyen jól.