Megoldáskeresés együtt az autizmussal élőkért

  Gyakori tapasztalat, hogy a családok kiszorulnak a közösségi programokból, mert nem tudják, hogyan lehet fogyatékkal élő gyermeküket közösségbe vinni. Ez óhatatlanul eredményezi az ilyen problémákkal küzdő családok beszűkülését, holott nem kéne így lennie. A Más Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány most egy olyan nemzetközi projektben vesz részt, amely rajtuk segíthet.
2012.02.06. 12:32 |
 Gyakori tapasztalat, hogy a családok kiszorulnak a közösségi programokból, mert nem tudják, hogyan lehet fogyatékkal élő gyermeküket közösségbe vinni. Ez óhatatlanul eredményezi az ilyen problémákkal küzdő családok beszűkülését, holott nem kéne így lennie. A Más Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány most egy olyan nemzetközi projektben vesz részt, amely rajtuk segíthet.
 
  Törökország, Litvánia, Románia, Görögország és az Egyesült Királyság fogyatékosokkal foglalkozó központjai mellett az autizmussal élő gyermeknek segítő fehérvári alapítvány is fontos szereplője lett a projektnek. A nyomaték a gyakorlati tapasztalatcserén van. Különböző szervezetek dolgoznak együtt, akik szülőkkel, tanárokkal, gyógypedagógusokkal tartják a kapcsolatot – magyarázza Mahlerné Köfner Anikó, a Más Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány vezetője. Olyan emberekkel, akik fogyatékossággal élő gyermekeket nevelnek, oktatnak.

 Azt szeretnénk elérni, hogy a szülők és a pedagógusok új technikákkal, új tapasztalatokkal gazdagodjanak. Átadnivaló tapasztalatok már bőven vannak nálunk is, hiszen az alapítvány sok autista gyermeket nevelő családdal tartja a kapcsolatot. És mivel minden autista gyermek esete egyedi, azt tartják a leghatékonyabbnak, ha a szülőknek külön is biztosítanak konzultációs lehetőséget.
 
 
  Ez általában úgy zajlik, hogy amíg a szülővel szakember konzultál arról, milyen nevelési módszerekkel tehetik könnyebbé a mindennapokat, addig a gyermekkel gyógypedagógus foglalkozik. Van olyan család, ahol a gyermek – természetesen többszörös odafigyelés mellett - ép társaival együtt végzi el az általános iskolát, és vannak közülük többen is, akik továbbtanulnak. Az iskola azonban még mindig csak egyetlen közösség, amelyben egy autista gyermek részt vesz. Emellett már nem mindig marad idő, energia más közösségi programokat szervezni a családnak, pedig a szocializálódáshoz, a valódi kikapcsolódáshoz, a társadalom felé nyitáshoz ez elengedhetetlen.

 A projektben megtörténő tapasztalatcsere eredményeként olyan technikákat tanítanak a szülőknek, hogy hogyan lehet megtervezni egy közösségi programot. Gyakorlatilag arról van szó, hogy milyen tapasztalatok vannak, milyen gyakorlat van, amit haza tudunk hozni, és át tudunk adni a családoknak – mondja az alapítvány vezetője. És kifejezetten olyan családokon szeretnének segíteni, ahol autista gyermek él.