A 85. Ünnepi könyvhéten a fővárosi Vörösmarty téren dedikálja márciusban megjelent új könyvét – Polgári kultúrpolitika, Eredmények és dilemmák – L. Simon László országgyűlési képviselő, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára. Június 14-én, szombaton 11.00 órakor a Könyvtárellátó standján, 14.00 órakor pedig a kötetet megjelentető Ráció Kiadónál találkozhatnak vele az érdeklődők.
L. Simon László: Polgári kultúrpolitika – Eredmények és dilemmák
Részlet Orbán Viktor előszavából: „A magyar kultúrpolitika fenegyerekének könyvét vette kézbe az olvasó. Ám L. Simon László kötetének legfontosabb hőse nem a szerző, hanem Klebelsberg Kuno, s ennek oka bizonyára nem csupán a jeles előd iránti tiszteletben keresendő. Ahogy a nagy kultuszminiszter is egy olyan korszakban futotta meg pályáját, amelyben szinte alapjairól kellett újjáépíteni Magyarországot, úgy a 2010-ben megválasztott kormánynak is egy katasztrofális állapotban lévő, reményvesztett ország számára kellett visszaadnia a jövőbe vetett hitet. […] Kevés munkatársammal folytattam olyan késhegyre menő vitákat, mint éppen e kötet szerzőjével. Mégis azt mondhatom, hogy bár L. Simon László nem arról híres, hogy ki- vagy elkerülné a pengeváltásokat, összességében az elmúlt közel négy évben maga is ezeknek az értékeknek az összebékítésére törekedett parlamenti bizottsági elnökként, szakállamtitkárként, később pedig kulturális nagyberuházásokért felelős kormánybiztosként. Politikusi pályafutása jól mutatja, hogy ez nem mindig könnyű, de nem is lehetetlen feladat. S közben egy pillanatra sem válik hűtlenné hátországához, Fejér megyei gyökereihez. Hiszen aki valóban a hazáért akar tenni, aki a Klebelsberg és más nagyjaink által kijelölt utat akarja járni, annak nemcsak azt kell tudnia, hogy hová tart, hanem azt sem szabad elfelejtenie, hogy honnan érkezett.”
L. Simon László az új kötetéről: „Előző kultúrpolitikai könyvem fülszövegében Pápay György kiemelte, hogy írásaim „célja az állapotfelmérés: az elmúlt nyolc év koncepciótlan, sodródó, a kultúra szempontjait egyéb érdekeknek alárendelő politikájának kritikai igényű elemzése, rövid- és hosszú távú hatásainak számbavétele. A gondosan adatolt tanulmányok persze nem a múltba tekintés, hanem a jövőbe mutató stratégiai gondolkodás ösztönzésének ambíciójával születtek. Ennek érdekében nem csupán a művészetekre, az elitkultúrára összpontosítanak, hanem épp olyan súllyal a hazai közművelődés intézményrendszerére is, melyet a »nagypolitika« a legritkább esetben kezel a megfelelő helyiértéken.”
Aktív politikusként, kultúrpolitikánk egyik alakítójaként ugyanerre a feladatra már nem vállalkozhatok, hiszen képtelenség távolságtartással elemezni azt az időszakot, amelynek eredményeiért és hibáiért magam is felelős vagyok. Ezért a kötet összeállításakor inkább arra törekedtem, hogy bekerüljenek azok a fontosabb írások, előadások, beszédek, amelyekből kiderül: abban a többszereplős, mind kulturális, mind politikai szempontból sokszínű erőtérben, amit összefoglalóan kormányzati kultúrpolitikának hívunk, számomra melyek voltak a fontos témák, mely területeken tudtam eredményeket felmutatni, s milyen kérdések fogalmazódtak meg bennem. A két korábbi kultúrpolitikai kötetemmel összehasonlítva a jelen könyv írásaiból az is nyilvánvalóvá válik, hogy mennyire más feladat, s mennyivel nehezebb az egymásnak feszülő érdekek és értékek mentén gyakorlati politikát művelni, egy ágazat irányításában részt venni, „kívülről” időnként érthetetlennek tűnő kompromisszumokat kötni, mint értékrendi alapelveket megfogalmazni, illetve mások gyakorlati munkájáról szakpolitikai elemzéseket írni.
Azért, hogy ennek a munkának az összetettségére rámutassak, a kötetbe bekerült több parlamenti felszólalásom is, valamint számtalan interjúm közül azok a hosszabb, a napisajtó terjedelmi korlátait meghaladó beszélgetések, amelyekből felfejthető az az értékrendi alap, melyet – több-kevesebb sikerrel – a gyakorlati munkám során is megpróbálok döntések és jogszabályok formájában érvényesíteni.”
