Húsvét előtti beszélgetés Bencze András evangélikus lelkésszel

Érdekes kérdés, hogy az Úristen hogyan szól bele a világ vagy akár az egyéni emberi élet folyásába.

Alapvetően két irányvonala van az erről való gondolkodásnak; érthető, hogy az ember szeretné megfejteni, hogy hogyan áll hozzá ezekhez a dolgokhoz Isten vagy van-e köze hozzá Istennek?

Az egyik, hogy Isten engedi a rosszat, sőt olykor-olykor olyan gondolat is felbukkan, hogy küldi a rosszat, esetleg, hogy a tetteink következményeként, mint büntetést kapjuk.

Szükségünk volna arra, hogy megvizsgáljuk életünket.

Mennyire próbáltuk betölteni a magunk emberi, emberséges küldetését? Mennyire vettük észre a körülöttünk meglévő értékeket és mennyire tartottuk azokat fontosnak? Vagy olyan értékek után futottunk, amelyek tulajdonképpen elhanyagolhatóak? Bizonyos élethelyzetekben nem tartottuk-e magunkat többre annál, mint amik vagyunk?

Felmerült bennem, hogy annyira jól tudtam számolni az időmet, a napjaimat, a holnapomat, a jövő hetemet és még előbbre; beírtam a naptáramba, hogy ekkor és ekkor ezt és ezt fogom végezni.

És ez a járvány felteszi a kérdést: mit fogsz te tenni? Honnan tudod, hogy azt fogod tenni? - milyen könnyen felborulnak a jól felépített rendjeink!

Jó volna ezen a magabiztos állapoton lazítani és azt mondani: ha az Isten is jónak tartja és élünk még.

Szálljunk magunkba! - mondja ez az irányzat és ez nagyon helyénvaló. A másik irányzat a szenvedő Istenről beszél.

Az Isten jelen van, de ez nem jelenti azt, hogy dölyfösen irányít az emberek nélkül, hanem éppen, hogy együtt szenved az emberekkel. Ahogyan Krisztus ebbe a világba eljött és együtt szenvedett az emberrel. Ennek nagyon korai gyökerei vannak, például a zsidó hagyományban is jelen van. Amikor a zsidó nép kivonult Egyiptomból és a fáraó hadserege beleveszett a Vörös-tengerbe az Úristen sírt. Amíg Mózes hálaéneket énekel, hogy megszabadítottál, Uram, addig az Isten sírt.

Mindkét gondolatirány elfogadható, követhető, járható. Ugyanakkor Isten nem kigondolható, nem megfejthető; mi csak nagyon szűk ésszel és szűk keresztmetszetben láthatjuk. Ha összeadjuk az eddig élt összes ember minden istenélményét az is csak egy nagyon pici része volna annak, ami ő maga.

Mondhatjuk, hogy ez is lehet, meg az is lehet, de nem mondhatjuk azt, hogy ez van. Ez engem alázatra és csendre késztet.

Egy dolgot ne fejezzünk be soha: a keresést.

És a kérdezést. Mert az Úristen szokott válaszolni. Kinek így, kinek úgy. Kinek ekkor, kinek akkor. Az Isten Jézusban engedett magához minket legközelebb. Éppen ott, ahol a legkevésbé látszik Isten istensége. De ott tudom a leginkább felfogni, megérteni, megtalálni. Isten nem arra használja a hatalmát, amire mi, földi emberek használnánk.

A böjtről azt tudom elmondani, hogy én nem szoktam böjtölni. Számos testvérem szokott, de tőlem ez valahogyan távol van. Jézus mondja: „Böjtölhet-e a násznép, míg velük van a vőlegény?” Én úgy érzem, hogy bizony velem van.

A kilencvenes évek elején, a nagy munkanélküliség időszakában azt mondtam, hogy sokan tartanak kényszerű böjtöt. Jelenleg azonban mégiscsak böjtölök, mert én egy állandóan közösséget kereső valaki vagyok és jelenleg nem megyek ki és nem jöhetnek be hozzám az emberek sem, tehát közösségböjtön vagyok.

De az egyháznak is lényege, hogy keresztet hordozzon. No, nem a saját butaságai keresztjét, mert néha azt hordozzuk és összetévesztjük Krisztus keresztjével. Az Ószövetségben még ilyet is mond az Úristen, hogy ti a böjtölésetek alatt is megtaláljátok a kedvteléseteket. Ez - noha nagyon komolyan böjtölő testvéreket is látok - magamhoz is intézett kérdésem, tehát nincs elvi bajom a böjtöléssel, hanem magammal van bajom. Rájövök, hogy amikor böjtölök, akkor sem böjtölök igazán.

Nekem ez a bezártság feladat: hogyan lesz a húsvét?

Mert a húsvéthoz sok külső dolog is tartozik, nemcsak a néphagyományokban, hanem egy családi körben és egy gyülekezeti közösségben. A családi kör sem lesz teljes, csak szűken, papa, mama, gyerekek. No és a nagyszülők? Akiket már nem nagyon lehet látogatni, de azért rendszeresen velük kapcsolatot tartani. Tehát ez a családi húsvét más lesz. És a gyülekezeti húsvét is nagyon más lesz.

Megtaláljuk-e ebben a húsvétot, a Krisztus feltámadásának életünkre ható örömét?

Jó a megfogalmazás, hogy közösségi böjt. Mert minden korban, minden évben vannak, akik böjtölnek. Gyülekezetünkben az egyik négy éves kislánynak most van életmentő műtétje. MR vizsgálatra vár, hogy műthető-e, felépülhet-e a rákbetegségből? A családja? Nekik és a hasonló helyzetben lévőknek böjtjük van. Akkor is, ha nincs járvány. Tudunk-e együtt böjtölni ezekkel az emberekkel és együtt kérni, könyörögni, kiáltani a feltámadást, a húsvétot, az életet?

Legyünk együtt szenvedők és ne mondjuk, hogy megérdemelte ez vagy az, hanem mondjuk azt, hogy veletek együtt szenvedek és kiáltok. Veled együtt keresem a feltámadást. Ilyen húsvétot várok.

Bencze András hetente kétszer jelentkezik online; személyes oldalán vasárnaponként 10 órától istentiszteletet, keddenként 18 órától bibliaórát tart.