„Aki atyjával szemben áll, Isten ellenségének áll” címmel rendezett konferenciát a Városháza nagytanácstermében a Hóman Bálint Alapítvány. A 2013-as Szent István Emlékév keretében megrendezésre kerülő tanácskozáson Hóman Bálint 75 éve megjelent, Szent István királyról szóló munkájának értékeléséről és az 1938-as Székesfehérvárra kihelyezett Országgyűlés városra gyakorolt hatásáról is szó volt. A résztvevőket dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte.
A konferencia megnyitóján Székesfehérvár polgármestere elmondta, hogy 2010 decemberében döntött a város közgyűlése arról, hogy megrendezi 2013-ban a Szent István Emlékévet. A cél az volt, hogy hosszú évek hallgatása után újra ráébresszék a fehérvári közösséget arra, hogy ez a város történelmi előjogokkal bír. A polgármester kiemelte, hogy évtizedekig nem volt „divat” az ország történelmi fővárosáról beszélni. „Elhallgatták a város történelmét és történelmi alakjainak jelentőségét.” - tette hozzá dr. Cser-Palkovics András.
A konferencia előadásait Vizi László Tamás főiskolai tanár vezette fel, aki Hóman Bálintról szólva kiemelte, hogy a politika által feledésre ítélt történészről van szó. Elmondta, hogy a tudományos élet már részben újra felfedezte magának Hómant, de a politikai rehabilitációja késik, pedig olyan emberről van szó, aki Székesfehérvárt újra országos szintre emelte.
Hóman Bálint történész, akadémikus, egykori kultuszminiszter életrajza
Elmagyarosodott német eredetű középpolgári családban született, apja klasszika-filológus professzor volt. Hóman történelem-latin szakos tanári, majd bölcsészdoktori oklevelet szerzett, ezután az Egyetemi Könyvtárban dolgozott. 1922-ben nevezték ki a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtára (a mai Széchenyi Könyvtár) igazgatójának, 1923-32 közt az intézmény főigazgatója volt. A budapesti egyetemen 1917-től a középkori magyar művelődéstörténet magántanára, 1922-től helyettes, 1932-től nyilvános rendes tanára volt. 1918-ban lett az MTA levelező, 1929-ben rendes tagja, 1930-ban Corvin-koszorúval, 1935-ben Corvin-lánccal tüntették ki, 1936-tól királyi titkos tanácsos volt.
Történelmi művei közül kiemelkedik az 1928 és 1934 közt Szekfű Gyulával közösen írt nyolckötetes Magyar történet (az 1458-ig terjedő rész Hóman munkája), valamint a négykötetes Egyetemes történet, amelyet Szekfűvel és Kerényi Károllyal szerkesztett. Hóman a szellemtörténeti iskola hívének vallotta magát, a középkori forráskutatás, a pénztörténet és a gazdaságtörténet területén alkotott maradandót. A "Hóman-Szekfű", amelynek ötkötetes hasonmás kiadása 1990-ben jelent meg, több nemzedék történelemszemléletét alakította maradandóan.
1932-1945 között Székesfehérvár kormánypárti képviselője, 1932-től vallás- és közoktatásügyi miniszter volt. Irányítása idején épült ki az egységes középiskolai rendszer, a tanfelügyelő-hálózat, ekkor rakták le a nyolcosztályos elemi iskolarendszer alapjait. Az oktatást, a tudományt, a kultúrát - miként neves elődje, Klebelsberg Kunó - a nemzetpolitika stratégiai ágazatainak tartotta. A kultusztárca, amely az állami költségvetés 11-13 százalékát kapta, Hóman irányítása alatt a népi tehetségek gondozására helyezte a hangsúlyt, létrehozták a Bolyai (később Győrffy) Kollégiumot is.
A miniszteri tisztségről 1942 júliusában mondott le, s Imrédy Béla politikai irányzatához közeledett. Hóman "történeti szükségszerűségnek" tekintette a német-magyar szövetséget, megszavazta a hadba lépést és a zsidótörvényeket, ugyanakkor elítélte a fajelméletet, az ország német megszállásakor tiltakozott a helytartó Weesenmayernél, és sok írót, művészt mentett meg a deportálástól. Az általa választott tévúton végigment, a törvényhozásban még a nyilas hatalomátvétel után is részt vett. Német területen került amerikai fogságba, s 1945 novemberében adták ki Magyarországnak.
1945-ben az Akadémia kizárta tagjai közül, népbírósági perét 1946-ban folytatták le. Hiába szólalt fel mellette Kosáry Domokos és Szekfű Gyula, háborús bűnösként életfogytiglani fegyházra és vagyonelkobzásra ítélték. Az 1950-től a váci fegyházban raboskodó Hóman nem kapott megfelelő orvosi ellátást, 130 kilóról 60-ra fogyva, cukorbajban és szívelégtelenségben halt meg 1951. június 2-án. Maradványait 2000-ben azonosították, s 2001 októberében temették újra a tassi református temetőben.
A konferencián előadást tartott Újvári Gábor főiskola tanár, aki Hóman Bálint Szent István királyról szóló, 75 éve megjelent művét elemezte. Farkas Gábor nyugalmazott levéltár-igazgató pedig arról beszélt, milyen volt Székesfehérvár és Hóman viszonya 1931 és 1938 között. Ezt követően Demeter Zsófia múzeumigazgatóval „indulhatott” történelmi sétára a hallgatóság az 1938-as kihelyezett országgyűlés útvonalán.