Tavaly Könyves Kálmán testvérét és nagy ellenségét, Álmos herceget alakította a Koronázási Szertartásjátékban. Idén II. (Vak) Béla király szerepében láthatja a közönség Száraz Dénest. A színész mindig szívesen emlékszik vissza a Vörösmarty Színházban eltöltött négy évére. A koronazas.hu -nak adott interjújában a színész azt is elmondja, miért szereti a fehérvári közönséget.
Jegyek még kaphatók a szombati és a vasárnapi előadásra is!
2015-ben Álmos herceg szerepében.Mi adja a különlegességét a Koronázási Szertartásjátéknak más szabadtéri előadásokhoz képest?
A Koronázási Szertartásjátékoknak különlegesebb a helyszíne, mint bármely más szabadtéri előadásnak. Ezen a történelmi emlékhelyen, a koronázási templom romjai fölött játszani felemelő érzés. A hatalmas színpad, az arénaszerűen felépített nézőtér ad az egésznek egy érdekes hangulatot, pluszenergiát. Ez a produkció jóval nagyobb profizmussal van kigondolva, elkészítve, mint azok a szabadtéri játékok, amikben eddig lehetőségem volt részt venni.
Előző évi szereped miatt az idei történet előzményeit is ismered. Segít ez a karaktered megformálásában?
A szerep megformálásában valójában az segít, hogy már részt vettem az elmúlt évben a szertartásjátékban. Tudom, hogy miről van szó, így igazán nagy meglepetések nem érhetnek. Abban, hogy Vak Béla királyt kell játszanom, nem járul hozzá, hogy a tavalyi évben én formáltam meg az édesapját, Álmos herceget. II. Béla akkor még egy kisfiú volt, az ő története onnan indul, hogy Könyves Kálmán megvakíttatta. Az valóban egy jó dolog, hogy ismerem az előzményeket, de különösebben nem könnyíti a helyzetemet a karakterformálást illetően.
Egyed Attila Könyves Kálmán és Száraz Dénes Álmos herceg szerepében.A szövegkönyv és eddigi ismereteid alapján milyen elképzeléseid vannak II. Béláról?
Különböző forrásokból, történelemkönyvekből tájékozódtam: halk szavú, visszafogott személyiségnek képzelem. Ilona, a felesége − aki egy határozott, erőskezű asszony volt − irányította II. Béla életét, ő rendelte el a kivégzéseket, amelyek során a Könyves Kálmánhoz hű embereket megölték. A király ezt tűrte, bár ő valószínűleg nem tett volna ilyet. Talán ennek hatására lett alkoholista, amibe aztán belehalt. Valószínűleg nem tudott felülkerekedni a vakságán és azon, hogy meghatározzák mindennapjait és cselekedeteit. A szövegkönyv ismerete nélkül és Szikora János elképzeléseit még nem ismerve, azt látom, hogy Vak Béla jó ember volt, akinek a nevében gonosz és rossz tetteket hajtottak végre. Abból a szempontból, hogyan lehetne egy vak királyt megjeleníteni, figyelemfelkeltően és izgalmasan eljátszani egy hatalmas színpadon, nagyon bízom Horváth Csaba koreográfus szakértelmében és segítségében.
Mindig szívesen térsz vissza Székesfehérvárra. Milyen emlékeid, érzéseid vannak a produkció helyszínéről, a próbafolyamatról és a Szikora János rendezővel való közös munkáról?
Székesfehérvárra azért is jövök vissza szívesen, mert több évig játszottam a városban, négy évig a Vörösmarty Színház társulatának tagja voltam. Az itt töltött idő alatt végig azt éreztem, hogy imádják a nézők a színházat. Fantasztikus érzés volt, hogy akárhol játszottunk − legyen az a Pelikán Kamaraszínház, a Kozák András Stúdió vagy a Nagyszínpad −, mindig tele volt a nézőtér, és sose volt kérdés, hogy lesz-e elegendő néző, mint Budapesten oly sok helyen. Nagyon szerettem Fehérváron dolgozni. A Szikora Jánossal való közös munkák pedig akkor kezdődtek, amikor átmentem az Új Színházba. Szikora tanár úr művészeti vezető volt ott; nyolc produkcióban dolgoztunk együtt. Nyáron a színész forgat vagy szabadtéri színházban szerepel, így én is boldog vagyok, hogy újra itt lehetek.