Halk szavú, visszafogott személyiségnek képzelem - interjú Száraz Dénessel

 Tavaly Könyves Kálmán testvérét és nagy ellenségét, Álmos herceget alakította a Koronázási Szertartásjátékban. Idén II. (Vak) Béla király szerepében láthatja a közönség Száraz Dénest. A színész mindig szívesen emlékszik vissza a Vörösmarty Színházban eltöltött négy évére. A koronazas.hu -nak adott interjújában a színész azt is elmondja, miért szereti a fehérvári közönséget.
Jegyek még kaphatók a szombati és a vasárnapi előadásra is!

A Koronázási Szertartásjátékoknak különlegesebb a helyszíne, mint bármely más szabadtéri előadásnak. Ezen a történelmi emlékhelyen, a koronázási templom romjai fölött játszani felemelő érzés. A hatalmas színpad, az arénaszerűen felépített nézőtér ad az egésznek egy érdekes hangulatot, pluszenergiát. Ez a produkció jóval nagyobb profizmussal van kigondolva, elkészítve, mint azok a szabadtéri játékok, amikben eddig lehetőségem volt részt venni.

 

 

A szerep megformálásában valójában az segít, hogy már részt vettem az elmúlt évben a szertartásjátékban. Tudom, hogy miről van szó, így igazán nagy meglepetések nem érhetnek. Abban, hogy Vak Béla királyt kell játszanom, nem járul hozzá, hogy a tavalyi évben én formáltam meg az édesapját, Álmos herceget. II. Béla akkor még egy kisfiú volt, az ő története onnan indul, hogy Könyves Kálmán megvakíttatta. Az valóban egy jó dolog, hogy ismerem az előzményeket, de különösebben nem könnyíti a helyzetemet a karakterformálást illetően. 

 

Különböző forrásokból, történelemkönyvekből tájékozódtam: halk szavú, visszafogott személyiségnek képzelem. Ilona, a felesége − aki egy határozott, erőskezű asszony volt − irányította II. Béla életét, ő rendelte el a kivégzéseket, amelyek során a Könyves Kálmánhoz hű embereket megölték. A király ezt tűrte, bár ő valószínűleg nem tett volna ilyet. Talán ennek hatására lett alkoholista, amibe aztán belehalt. Valószínűleg nem tudott felülkerekedni a vakságán és azon, hogy meghatározzák mindennapjait és cselekedeteit. A szövegkönyv ismerete nélkül és Szikora János elképzeléseit még nem ismerve, azt látom, hogy Vak Béla jó ember volt, akinek a nevében gonosz és rossz tetteket hajtottak végre. Abból a szempontból, hogyan lehetne egy vak királyt megjeleníteni, figyelemfelkeltően és izgalmasan eljátszani egy hatalmas színpadon, nagyon bízom Horváth Csaba koreográfus szakértelmében és segítségében.

 

 

Székesfehérvárra azért is jövök vissza szívesen, mert több évig játszottam a városban, négy évig a Vörösmarty Színház társulatának tagja voltam. Az itt töltött idő alatt végig azt éreztem, hogy imádják a nézők a színházat. Fantasztikus érzés volt, hogy akárhol játszottunk − legyen az a Pelikán Kamaraszínház, a Kozák András Stúdió vagy a Nagyszínpad −, mindig tele volt a nézőtér, és sose volt kérdés, hogy lesz-e elegendő néző, mint Budapesten oly sok helyen. Nagyon szerettem Fehérváron dolgozni. A Szikora Jánossal való közös munkák pedig akkor kezdődtek, amikor átmentem az Új Színházba. Szikora tanár úr művészeti vezető volt ott; nyolc produkcióban dolgoztunk együtt. Nyáron a színész forgat vagy szabadtéri színházban szerepel, így én is boldog vagyok, hogy újra itt lehetek.