Erfán Ferenc kárpátaljai festőművész, a Magyar Művészeti Akadémia tagjának kiállítása nyílt meg kedden a Vörösmarty Színház Forrás Galériájában. Erfán Ferenc festőként egyaránt készít figurális ábrázolásokat, csendéleteket és tájképeket is. A naturalista, impresszionista stílusok, és a kárpátaljai festőiskola hagyományai nyomán alakította ki egyéni stílusát.
A tárlatnyitón Strasszer Domonkos szavalta el Szabó Lőrinc Ima a gyermekekért című versét, majd Dr. Matuz János művészeti intendáns méltatta a kiállítást, amelyen "az élet üli diadalát és generációk adják át egymásnak a közös tudást". Brájer Éva alpolgármester megnyitó beszédében Erfán Ferenc szavaival méltatta a tárlatot, a művész ars poeticájából idézve: „Az érintetlen, a meghamisíthatatlan, természetes valóságot keresem, és igyekszem megtalálni, ábrázolni. Az embert lenyűgözi a természetnek a mérhetetlen mélysége és tisztasága, visszafogottsága.. Általában az optimista és életre vágyó színvilágot, témát választom, ami realisztikus felfogásban érvényesül. A vásznon is igyekszek megmaradni az első ecsetvonásoknál, az első színhatásoknál, ami ugyancsak a természetes folyamatnak egy erőteljes kifejezője.". Brájer Éva kiemelte, hogy Erfán Ferenc festményei a kárpátaljai nép üzenete. "Minden általa ábrázolt dolog annyit vet fel a témából, ami megmozgatja az emberben a felfedezés vágyát." - tette hozzá.
Erfán Ferenc festőművész 1959-ben született Ungváron. Felsőfokú tanulmányait a Lembergi Képző- és Iparművészeti Főiskola kerámia szakán folytatta. Ungváron él és alkot. 2009 óta a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeum igazgatója. A Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozatának tagja.Közel húsz évig dolgozott a Művészeti Alap műhelyében, ahol főleg üvegablakok és térkompozíciók tervezésével és kivitelezésével foglalkozott. Iparművészeti alkotásaiban elsősorban az üveg művészi megmunkálása érdekli, de készített kerámiákat, faltextileket is.
Több nagyméretű üveg és faltextil kompozíciója található közterületeken és középületekben, például Ungváron, Leprén vagy Tiszaújfaluban. 1990-ben alapító tagja volt a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának. A képzőművészeti társulat csoportos kiállításainak ma is rendszeres résztvevője. Képeit ukrajnai és magyarországi múzeumok is őrzik, köztük a Tiszapéterfalvi Galéria és a Mezőkövesdi Városi Galéria.
Nagyapjának, Boksay József festőművésznek köszönhetően egy olyan környezetben nőtt fel, ahol a művészettel való találkozás mindennapos volt. Ez befolyásolta festői pályáján való elindulását, vezette ösztönzőleg munkásságának kibontakozását mind a mai napig. Festőként egyaránt készít figurális ábrázolásokat, csendéleteket és tájképeket is. A naturalista, impresszionista, posztimpresszionista stílusok, és a kárpátaljai festőiskola hagyományai nyomán alakította ki egyéni stílusát. Kárpátalja, a Kárpátok és az azt körülvevő természet festői szépsége egy életre elegendő témát és ihletet adtak számára. Az embert és a tájat egy egységként szemléli, és ekként is ábrázolja őket.
A művész így vall festészetéről: „Az érintetlen, a meghamisíthatatlan, természetes valóságot keresem, és igyekszem megtalálni, ábrázolni. Az embert lenyűgözi a természetnek a mérhetetlen mélysége és tisztasága, visszafogottsága. A festészetemben gyakran ábrázolok szakrális, történelmi épületet, népviseletet, érintetlen természetet impresszionista és posztimpresszionista stílusban. Ez a stílus egy kicsit a történelmi romokra emlékeztet, amely többet ad a képzeletnek, mintha befejezett vagy ép építmény lenne a képen. Általában az optimista és életre vágyó színvilágot, témát választom, ami realisztikus felfogásban érvényesül. A vásznon is igyekszek megmaradni az első ecsetvonásoknál, az első színhatásoknál, ami ugyancsak a természetes folyamatnak egy erőteljes kifejezője. Egy még ki nem fejlett növényben sokkal több erő rejlik, mint egy teljesen virágzóban. A feladat csak az, hogy hol van a határ a megállásra. Ezt a problémafelvetést befolyásolja a tudás, az ízlés, a mentalitás és a minket körülvevő világ. Az emberekben is mindig az embert látom és keresem, igyekszem kihozni az ábrázolásban a hamisítatlant, a belülről és kívülről befolyásolhatatlant. A kiszűrés folyamata végtelen, éppen ezért bárhol állunk rajta, mindig az út elején vagyunk. Érezhető az alkotás érzésének a felismerése és misztériuma. Egy ilyen folyamat, talán ahhoz hasonlítható, mint amikor egy újszülött elkezdi megismerni az őt körülvevő világot, ami számára még ismeretlen. Minden emberben eredendően benne van a természetes kíváncsiság és a felfedező készség.”
