Elhunyt Tóth István az Öreghegyi Közösségi Ház igazgatója

 Március 7-re virradó éjszaka elhunyt Tóth István az Öreghegyi Közösségi Ház igazgatója. Tóth István 1948 augusztus 19-én született. Népművelő-könyvtáros diplomát szerzett a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karán népművelés szakon szerzett képesítést, a Magyar Iparművészeti Főiskolán pedig art-design menedzser szakon végzett és nemzetközi rendezvényszervező szakoklevelet is szerzett.

 Tóth István pályáját a Szabadbattyáni Művelődési Ház igazgatójaként kezdte 1969-1971-ig, majd 1971 és 1979 között az Építők Művelődési Művelődési Ház igazgatója, 1979 és 1980 között az Ikarus Művelődési Ház vezetője, majd 1981 és 1988 között ismét az Építők Művelődési Házat igazgatta. 1988 és 1992 között Budapesten az OKISZ főmunkatársa, 1992-1993-ig az Érdi Művelődési Központ-ban dolgozott és 1993-tól vezette az Öreghegyi Művelődési Házat. 2002-től a Székesfehérvári Szlovén Kisebbségi Önkormányzat képviselője. Tóth István meghatározó szereplője volt Székesfehérvár kulturális és közéletének.

 A szomorú hír hallatán Bialkó László a honlap volt "kultúrosa" a következő sorokat juttata el a szerkesztőségbe:

"Budapesten értesültem a szomorú hírről, hogy elhunyt Tóth István igazgató úr, barátunk. 18 évesen találkoztam először vele. Kezdő riporter voltam a Fehérvár Televíziónál, ám Õ mindig is úgy tekintett rám, mint fiatal, feltörekvő tehetségre. Mindig megköszönte az interjút, a róla, vagy a rendezvényeiről készült riportokat. Lelkesen tette, amit tennie kellett. Nem munka volt számára az, amit csinált, mégcsak nem is hivatás. Számára az élet volt. Egy mondás úgy tartja: "Ne a haláltól félj, hanem a meg nem élt élettől". Azt hiszem Tóth István barátunk megélte azt, amit kvalitásai megengedtek. Mindig lenyűgözött, mikor hegedűjét a kezébe fogta, mikor egy kiállítást nyitott meg, mikor az Öreghegyi Közösségi Házban olyasvalamit szervezett, melyet a város csak ritkán élhetett meg. Ízes beszédét, intelligenciáját, szófordulatait feledni nem lehet, mint ahogy Õt magát sem. Gyakran a lehetetlent valósította meg, s nem túlzás azt állítani, hogy Székesfehérvárért, s az ott élőkért tette.

Nagy embert vesztett a város. Emlékét - mi is, kik már távol vagyunk Fehérvártól - megőrizzük."


(fotó: fehervar.net)