A kultúra napját ünnepelte az önkormányzat és a város kulturális életének szereplői hétfőn este az Öreghegyi Közösségi Házban. A teltházas rendezvényen Warvasovszky Tihamér polgármester, kiemelte, hogy a kultúránk az, ami különlegessé tesz minket, magyarokat és minden magyarnak kötelessége ápolnia azt hazán belül és kívül is. A polgármesteri köszöntő után városi elismeréseket adtak át a kultúra és közoktatás területén dolgozóknak. Képgaléria az ünnepségről!
A köszöntő és a díjak átadása után a Sebő együttes adott koncertet a nagyérdeműnek. Az együttes népi eredetű dalokat adott elő eredeti hangszereken. Az előadás után a programot az M. Tóth István emlékkiállítás koronázta meg. A falakra a nemrég elhunyt művész válogatott képei kerültek ki. A tárlaton olyan képeket is látni lehetett, ami az alkotó egy különös oldalát mutatta be. A kiállítás március 18-ig tekinthető meg.
A Magyar Kultúra Napján városi és országos elismerésekben részesültek:
Főtanácsosi címet kapott Keller János, a Vörösmarty Színház színésze. Tanácsosi címet vehetett át: Ányos Darinka és Ruff Ilona a Városi Könyvtár munkatársai, illetve Igaz Krisztina Öreghegyi és Felsővárosi Közösségi Ház művelődésszervezője, Kovács Eleonóra Városi Levéltár kollégája. Főmunkatársi címet kapott Boros Erika a Vörösmarty Színházból és Reé Géza Öreghegyi és Felsővárosi Közösségi Ház alkalmazottja, munkatársi címet kapott Farkasné Pataki Ildikó Városi Könyvtárból. Goóts Ferencnét, a Széna Téri Általános Iskola igazgatóját és Csekéné Bányai Erzsébet, a Hermann László Zeneiskola tanárát az Oktatási és Kulturális Minisztérium Arany Katedra Emlékplakettel tüntette ki. Tóthné Szemes Erzsébet, a Városi Könyvtár nyugalmazott igazgatója címzetes igazgatói címet kapott.
Ma 184 éves a Himnusz
Pontosan száznyolcvannégy éve, 1823. január 22- én fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnusz megírását. A kéziratra helyezett dátum azóta nemcsak nemzeti imánk, hanem kultúránk, így identitásunk jelképes napja is lett.
A vers csak évekkel később, 1828 decemberében, az Auróra következő évi kötetében látott napvilágot először, s jó ideig messze állt későbbi jelentőségétől. Bartay András 1844. február végén húsz aranyat tűzött ki pályadíjként annak, aki zenét (népmelódiát) szerez Kölcsey Ferencz 'Hymnusára' énekhangra és zenekarra téve.
Gárdonyi Géza az Erkel emlékkönyvben az akkor már idős zeneszerző visszaemlékezése nyomán így szövi anekdotává e fontos dátumot:
"Csend van. Ülök és gondolkodok: hát hogy is kellene azt a himnuszt megcsinálni? Elém teszem a szöveget. Olvasom. Megint gondolkodok. És amint így elgondolkozom, eszembe jut az én első mesteremnek a szava, aki Pozsonyban tanított. Azt mondta: fiam, mikor valami szent zenét komponálsz, mindig a harangok szava jusson először eszedbe. És ott a szoba csöndességében megzendülnek az én fülemben a pozsonyi harangok. Áhitat száll meg. A kezemet a zongorára teszem és hang-hang után olvad. Egy óra sem telik belé, megvan a himnusz...'
Így- talán valóban egy óra alatt- született meg a dallam vontatottságáért manapság sokat "kritizált" himnusz zenéje, mely azonban hanghordozásának melankóliája ellenére örökre nemzeti imánk marad.
Ám a dallam megléte után még további évek teltek el hivatalos himnusszá válásáig. 1848. augusztus 20- án először csendült fel állami hivatalos rendezvényen a Mátyás templomban, azonban csak 1903-ban lett az ország törvényileg elfogadott himnusza.
Története során egyetlen egyszer került "veszélybe" érvényessége, mégpedig az "épülő szocializmus" idején, amikoris Rákosi Mátyás megbízta Illyés Gyulát és Kodály Zoltánt egy új, "szocialista" himnusz szerzésével. Kodály Zoltán megjegyzése erre annyi volt: "Minek új? Jó nekünk a régi himnusz." Ezzel az új himnusz témája lekerült a napirendről.
