Savariában, a mai Szombathelyen született. Szolgált a légióban, halottakat támasztott fel, koldust öltöztetett, rablót térített és mellesleg bejárta egész Galliát, hogy megtérítse a pogányokat – Szent Márton szerénységével és szolgálatkészségével a Római Birodalom utolsó időszakának egyik legmeghatározóbb szentjévé vált.
Szent Márton Kr. u 316-ban vagy 317-ben Savariában, vagyis a mai Szombathelyen született egy viszonylag jómódú pogány valószínűleg szláv családban. Apja a légió tisztje volt. Szolgálataiért Itáliában kapott földet, így a kis Márton gyermekéveit Ticinumban (Pavia) töltötte. Tizenkét éves korában a szülei akarata ellenére el kezdett a keresztény hittant tanulni. Döntésébe a szülei nem nyugodtak bele, minden eszközt megragadtak, hogy fiukat eltérítsék. Apai nyomásra a tizenöt éves Márton a légióba, ahol nagyon hamar kivívta társai tiszteletét.
Az elajándékozott köpeny
Nemsokára a csapatával együtt Galliába, Amiensbe küldték. A telek arrafele nagyon kemények voltak. Rengetegen meghaltak a nagy hidegben. A fiatal katona a rajta lévő ruhán kívül az összes ingjét, palástját odaadta a rászorulóknak. Egyik este éppen ment haza a szokásos járőrszolgálatáról, amikor megpillantott egy vacogó koldust. Nem teketóriázott. Kardjával kettévágta a köpenyét, és betakarta vele a didergő szegényt. Másnap éjjel álmot látott. Krisztus jelent meg előtte a koldusnak ajándékozott köpenyében, és azt mondta neki:”Márton, a hittanuló öltöztetett engem ebbe a köpenybe.”
Az elmaradt csata
Az álom még inkább megerősítette hitében és elszántságában, ezért huszonkét éves korában a szolgálati helyén hivatalosan is felvette a keresztény hitet. 341-ben barbárok törtek be Galliába. A császár a sorsdöntő ütközet előtt a nagy szavakon túl ajándékokkal is buzdította a katonáit, hogy utolsó vérükig küzdjenek. Márton nyíltan nem kért az adományból. Kijelentette, hogy ő ezentúl nem a császárt, hanem Istent akarja szolgálni. A caesar erre dühbe gurult. Azzal vádolta meg a fiatal katonát, hogy fél a harctól. A fiú azonban nem ijedt meg. Végtelen nyugalommal közölte, másnap hadi felszerelés nélkül, Isten nevével és a kereszt védelme alatt megy a csatába. A tanúságtételre azonban nem került sor, mert a barbár törzsek teljesen váratlanul békét kértek a császártól.
Térítések sorozata
Ezután Márton kilépett a légióból, és elment a Poitiers-be Hilárius püspökhöz. Sokat segített az új hit terjesztésében, ezért Hilárius diakónussá akarta avatni. Márton úgy érezte nem fogadhatja el ezt a címet, ezért az egyházi legalsó lépcsőfokán kezdte meg munkáját. Később, amikor úgy érezte, hitben és lélekben készen áll a feladatra, akkor felvette a diakonátust. Megint nem telt el sok idő, mikor álmában utasítást kapott: térjen vissza Pannóniába és hirdesse az evangéliumot. Az útja nem volt zökkenőmentes. Egyszer rablók támadták meg, de nem bántották. Márton sem volt rest, az egyik támadóját azon nyomban megtérítette. Útközben többször megjelent neki egy alak, aki közölte vele, bármerre is megy, az ördög mindenhová kísérni fogja. A fiatal férfi nem rettent meg. Savariában az elsők között saját édesanyját keresztelte meg a legenda szerint a Domonkos templom előtti kút vizével.
Azok a hangoskodó libák
Márton később Itáliába ment. Milánóban nem látták szívesen, ezért a remeteséget választotta. A kopár Tyúk-szigeten egy másik paptársával együtt teljesen befele fordult. Sokat imádkozott, folyamatos bűnbánatot gyakorolt. Ebben a magányban jutott el hozzá a hír, hogy a közben szintúgy elüldözött Hilárius is visszatért Poitiers-be. Egy percig sem tétovázott, útra kelt. A várostól két kilométerre lévő Lingugében remeteközösséget hozott létre, ahol a papjelölteket és a keresztény hitre készülőket tanította. Ekkor vette fel a papi címet is. Közben sokat utazott, új egyházközségeket létesített, amelyek később egyházi központokká váltak.
Egyszerűségének és szolgálatkészségének köszönhetően egész Galliában ismerték és szerették, hogy 371-ben megválasztották Tours püspökévé. A legenda úgy tartja, Márton annyira ódzkodott a tisztségtől, hogy egy libaólban rejtőzött el, nehogy valaki megtalálja. De rosszul tette! A libák el kezdtek hangosan gágogni, így nem volt más választása, el kellett foglalnia a püspöki széket. Hiába lett egyházi vezető, továbbra is rendkívül egyszerűen és szerényen élt. Adományt a saját maga részére soha sem fogadott el. Annál hevesebb volt, amikor a térítésről volt szó.
Lopják a holttestet!
Munkáját olyan jól végezte, hogy a toursi egyházmegyében mindegyik falu felvette a kereszténységet. Még nyolcvan évesen is rendszeresen járta a vidéket, látogatta a keresztény közösségeket. A halál is egyik ilyen útján érte. 397-ben Candes-ba utazott, hogy elsimítsa a hívek között kirobbant vitát. Már indult volna vissza, mikor magas láz és gyengeség lett rajta úrrá. Több napig egy hamuból készített fekhelyen pihent. Nem engedte még azt sem, hogy szalmából vessenek neki ágyat. Élete utolsó óráit végigimádkozta. November 8-án, vasárnap halt meg, amelynek híre futótűzként szaladt végig Gallián. Több város, köztül Tours és Poitiers is magáénak követelte Márton földi maradványait, ezért a holttestet őrizni kellett. A toursiak azonban egy csellel túljártak az őrök eszén: az ablakon kiemelték a püspök testét és a Loire-on egy csónakban a városukba vitték. Az egykori katonától november 11-én több ezres tömeg vett végső búcsút, de tettei, csodái azóta sem merültek feledésbe.
I. Valentinianus császár nem akarta fogadni Mártont, ezért megtiltotta, hogy bárki is beengedje a palotábba. Márton azonban túljárt a császár eszén, bejutott az épületbe. Ekkor a császár trónja meggyulladt, amire az uralkodó nyomban a püspök elé sietett és teljesítette minden kérését.
