Lakatos Misi szeret énekelni, mi több, tud is énekelni. Keserédes melódiák, népdalok, dzsesszes vibráló dallamok vagy éppen a ritmusos, lüktető pop zene is közel áll a szívéhez. Minden, ami zene. Ha valaki énekelni hallja, érzi a dal felszabadító erejét, mely egy 28 éves fiú álmairól mesél, egy fiúról, aki állami gondoskodásban nőtt fel, egy fiúról, aki ki akart törni, meg akarta mutatni: az akarat, az elszántság út lehet egy másik, jobb élet felé.
Lakatos Mihály – vagy ahogy a legtöbben szólítják – Misi 28 éves. Három éves volt, amikor állami gondozásba került Rácalmáson. Két évet töltött el itt, majd Velencén talált otthonra. Itt cseperedett fel két fiatalabb édestestvérével és sok más, családjától távol nevelkedő gyermekkel. Négy éve önálló, albérletet tart fenn, és egy nívós szállodában dolgozik főállásban pincérként, emellett, amikor csak teheti, dalra fakad s énekel. Azt mondja, ez az egy dolog, ami erőt ad neki. Ha énekel, szabad ember, a lelke szárnyal, ilyenkor nem fáj semmi, boldogság tölti el.
Nem lehetett könnyű a családtól távol nevelkedni, miért kerültél gyermekotthonba?
Sárosdon élt a családunk, borzasztó körülmények között. Nem szívesen gondolok vissza rá. Voltak olyan időszakok, amikor tartottam a kapcsolatot a szüleimmel, de aztán ez megszakadt. Két fiatalabb testvéremmel kerültem otthonba, mert nem maradhattunk tovább Sárosdon. Anyukám és apukám is ivott, sokszor zárták ránk az ajtót, és ott hagytak bennünket a házban. Nincsenek jó emlékeim, gyakran nem volt ennivalónk, éheztünk, és tényleg nagyon rossz körülmények közt éltünk. Heten vagyunk testvérek, hárman kerültünk együtt az otthonba. Viktor öcsémmel és a húgommal nőttem fel Velencén. Legidősebbként igyekeztem mindig odafigyelni rájuk. Az öcsémmel egy szobában voltunk az otthonban is. A húgomnak is igyekeztem mindig jó példát mutatni. Ha rossz társaságba keveredtek, akkor idősebb testvérként melléjük álltam, elbeszélgettem velük, és próbáltam őket minden rossztól megóvni. Mi maradtunk egymásnak, egy családként. A testvéreim, amikor tizennyolc évesek lettek, akkor elmentek Velencéről. A húgom Kápolnásnyéken lakik egy barátjával, vele nagyon jó a kapcsolatom. Ha problémánk van, megbeszéljük. Igyekszünk segíteni egymásnak. Az öcsém végül úgy döntött, hogy hazamegy Sárosdra. Apám négy évvel ezelőtt meghalt, anyám rokkantnyugdíjas lett, mert levágta a vonat a lábát. Vele azóta megszakadt a kapcsolatom, nem nagyon tudunk egymásról. Én nem akartam oda visszamenni, ismét átélni azt, amire gyerekkoromból emlékszem, nem akartam visszasüllyedni. A másik négy testvéremet pedig nem is nagyon ismerem.
Mikor jött a zene az életedbe?
Ötéves korom óta énekelek. Akkor vették észre a tanáraim, hogy jó hangom van, és elkezdtek ebbe az irányba terelgetni. Először népdalénekléssel foglalkoztam, nagyon sok versenyre eljutottam. Volt egy kedves énektanárom, akinek rengeteget köszönhetek. Mindenben segített, és sokat foglalkozott velem. Aztán ott van Balogh Péter, aki nemcsak ének-, de néptánctanárom is volt. A mai napig tartjuk a kapcsolatot, többször felléptünk már együtt. Volt két együttes is, amiben játszottam, a Lasho Lecsó és a Rapcsi. A zene valahogy mindig az életem része volt, minden időben elkísért, akár jó, akár rossz dolgok történtek velem.
Ad valami pluszt vagy miért jó énekelni?
Ez leírhatatlan érzés, valahogy úgy van, hogy ilyenkor azt érzem, hogy kiszabadul a lelkem. nekem ez egy megváltás. Tudod, ilyenkor ki tudom önteni a lelkem, megnyílik a világ. Egyszer azt álmodtam, hogy teltházas koncertet adok. Álltam a színpadon, és énekeltem, olyan boldogság töltötte el a szívem, hogy sosem fogom elfelejteni. Ez az álom éltet, úgy érzem erre születtem. Talán egyszer beteljesülhet. Sokat dolgoztam azért, hogy az álom valóság lehessen. Az elmúlt időszakban szinte minden nagy tehetségkutató műsort felkerestem, volt, hogy jobban szerepeltem, eredményeket is elértem, volt, hogy be sem jutottam. Nem akarom feladni, mert hiszek abban, hogy egyszer valóra válik majd az álmom.
Az éneklés mellett folyamatosan tanultál, hány szakmát is szereztél?
Igen, nagyon fontosnak tartottam a tanulást. Van egy szobafestő-mázoló-tapétázó végzettségem, emellett kertész bizonyítványom is van, és pincérként is végeztem. Mindemellett németül is beszélek. Dzsesszénekesnek pedig itt, Székesfehérváron tanultam.
Mikor kerültél ki az otthonból?
Én nem jöttem el 18 éves koromban, hanem bent maradtam. A tanulás mellett végig dolgoztam is. Most már négy éve a saját lábamon állok, van egy állásom Gárdonyban, egy nívós szállodában pincérként dolgozom. Fizetem a saját lakhatásom, fenntartok egy albérletet. Persze amikor tehetem, zenélek a szabadidőmben.
Kire számíthatsz, ha gondod, problémád van?
A húgomra mindenképpen, persze mellette vannak barátaim és ott van például a gyermekotthonból a tanárom, Balogh Péter is. Õt gyakran felkeresem. Persze nyilván ez más, mintha családban nevelkedtem volna. Azért igyekszem azt megmutatni, hogy lehet így is boldogulni, ha hátrányból indul is az ember, akkor sem kell elkallódnia.
Ha az életed nézem, sokak számára lehetne követhető példa...
Szeretném megmutatni, hogy tanulással és kitartással lehet boldogulni. Hiszen itt vagyok én, egy roma srác, aki annak ellenére, hogy állami gondoskodásban nőtt fel, eljutott valahova, szerzett szakmákat, van munkája és megáll a saját lábán, és még szeret is rácsodálkozni arra, hogy milyen csodálatosan szép is ez a világ.
Gondolom, idővel családot is szeretnél?
Természetesen egyszer majd szeretnék családot. Egy társat, aki elkísér az életemben, olyas valakit, akire mindig számíthatok. Egy szerető feleséget, akivel boldog életet tudunk majd biztosítani a két gyermekünknek.
