Két új bemutatót is tart áprilisban a Prospero Színkör

 Április 8-án 19:30-kor, és április 20-án 19:00-kor mutatják be William Gibson: Libikóka című színművét, majd április 14-én és 29-én (mindkettő 19:00-kor) Müller Péter: A vihar kapujában című darabját játssza a Prospero Színkör. A Libikókát Micskó Zoltán, A vihar kapujában című darabot pedig Lukóczki Ágnes rendezi. Gibson darabjában két magányos, szeretetre éhes ember kapaszkodik egymásba és igyekszik közös jövőt építeni, míg Müller Péter drámájában a néma mozdulatoknak, megállított pillanatoknak s harcoknak éppolyan jelentősége van, mint a kimondott szavaknak.

William Gibson: Libikóka 

 Míg a színpadi szerelmi történetek (hacsak nem tragédiáról van szó...) általában a párok boldog egymásra találásával végződnek, Gibson darabja sokkal realistábban közelíti meg a témát. Valójában a legtöbb párkapcsolat nem más, mint az érzelmek mérleghintája: két különböző ember folyamatos próbálkozásainak sorozata a közös élet megteremtésére és fenntartására. Jerry, a fiatal ügyvéd, elmenekül tehetős feleségétől, aki megcsalta, és annak családjától, akik eddig anyagilag és szakmai előmenetelében is támogatták. Önérzetében sértve és hitét vesztve éli napjait egy másik városban, ahol megismerkedik Gittellel, a sikertelen táncosnővel, aki az elérhetetlen karrierről álmodozik. Romokban heverő önbizalmuk az egyetlen közös tulajdonságuk - de a két magányos, szeretetre éhes ember egymásba kapaszkodik, és igyekszik közös jövőt építeni... Ez a történet örökérvényű, egyszerre mulatságos és szomorkás - és mindvégig nagyon szórakoztató.

Müller Péter: A vihar kapujában

 „Ebben a drámában a néma mozdulatoknak, megállított pillanatoknak s harcoknak éppolyan jelentősége van, mint a kimondott szavaknak. A szereplőknek szinte a megidézett helyzetnél is fontosabb, mit szólnak hozzájuk az embere – mi a közönség véleménye róluk. Meg akarják hatni, nyerni őket, néha kihívóan ingerlők – egyszóval a dráma a nézőkkel is folyik. Ebben az értelemben ez a játék eltér az eredeti novelláktól s a belőlük készült filmtől is. Nem arról szól csupán, hogy végzetesen beleszorultuk saját, szubjektív világunkba, s mindannyian másképp éljük meg a valóságot, hanem arról, hogy a „szerep”, a „persona” rásült az arcunkra, kifelé élünk, s ettől tudatunkat nem valódi lényünk, hanem szerepünk határozza meg.” – Müller Péter