Molnár C. Pál festőművész emlékkiállítása nyílt meg pénteken Jászol és kereszt címmel a Szent Korona Galériában, ahol külön termekben mutatják be a művész vallásos témájú képeit, valamint a "profán" tájképeket és portrékat. A kiváló egyházi és díszítő festő műveiben a mediterrán hangulat a neoklasszicista nyugalommal párosul, így oldódik fel nála a nyugtalanság, a mozgalmasság az elmélyülésben.
A február 28-i tárlatnyitón Spányi Antal megyés püspök és Dr. Cser-Palkovics András polgármester mondott köszöntőt, majd Smohay András művészettörténész beszélt Molnár C. Pál művészetéről. A kiváló egyházi és díszítő festő műveiben a mediterrán hangulat a neoklasszicista nyugalommal párosul. Izgalmas életpályája során megfordult Genfben, Párizsban, Rómában, a festészet a 30-as évektől lett legfőbb alkotói területe.
„Az élet mindannyiunkat megpróbál és mindannyiunkat megajándékoz szürke és fényes napokkal. Az árnyak és ragyogások váltakozva töltik ki az ember életét. Molnár-C. Pál hosszú utat járt meg, amíg a művészete kiteljesedett. Sok mindent látott, sok mindent tapasztalt, sok mindenen keresztülment. A szépet, a harmóniát, a békességet tudta ábrázolni a maga csendességeivel, harmóniát árasztó képeivel. Művészete sajátos módon tanúságtétel is. Olyan ember áll előttünk alkotásain keresztül, aki nemcsak mutatja, hanem magában hordozza a szépséget és a harmóniát. Képein keresztül eljut hozzánk az üzenet, hogy bennünk több harmónia és szépség legyen, és így talán a világ is szebbé válhat.” - mondta el a megnyitón Spányi Antal megyés püspök.
Dr. Cser-Palkovics András köszönetet mondott a művész családjának és a tárlat szervezőinek, hogy Székesfehérváron megnyílhatott ez a kiállítás. „Ennek a városnak sok nagy értéke mellett a Molnár-C. Pált is tagjai közt tudó Római iskolához fűződő kapcsolata is igen jelentős. Alkotói fontos szerepet játszottak az 1938-as Szent István-év méltó művészi megjelenítésében. Közéjük tartozott többek között Ohmann Béla, az Országalma alkotója, Pátzay Pál, a 10-es huszárok emlékművének, a Városháza előtt álló lovasszobornak a készítője, és Aba-Novák Vilmos, akinek seccoját szintén Szent István városa őrzi.” A polgármester hozzátette: „A Szent István Emlékév ugyan lezárult 2013-ban, de annak a feladatnak, amit az elmúlt évben a város felvállalt, nem lett vége. Ezt az értékteremtő munkát folytatnunk kell nemcsak ünnepeinkben, hanem mindennapjainkban is. Ez a kiállítás azt az üzenetet hordozza, hogy Székesfehérvár ismeri és érti saját történelmét, ismeri, érti és felvállalja saját értékeit.” – tette hozzá dr. Cser-Palkovics András.
Smohay András művészettörténész, a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum igazgatója a a művekből sugárzó életigenléséről, játékosságáról és könnyed szellemiségéről szólt a tárlatnyitón, kiemelve, hogy életre szóló élményt jelentett számára, amikor 1999-ben látta Székesfehérváron Molnár C. Pál életművét bemutató tárlatot. "A művek között járva-kelve az életet és hivatását szerető alkotóval találkozhatunk, akinek szemléletével – főleg farsang utolsó napjaiban – most itt Székesfehérváron újra könnyen azonosulhatunk.” - tette hozzá Smohay András.
MOLNÁR-C. PÁL életrajza:
1894. április 28-án, Battonyán született. Édesanyja, Jeanne Contat Svájc francia részéről jött Magyarországra nevelőnőnek. A László birtok gazdatisztjéhez, Molnár Józsefhez ment feleségül, és végleg Magyarországon maradt. Hét gyermekük közül az első, Pál, a földesúr jóvoltából Aradra került iskolába. A műszaki érdeklődésű kisfiút egy megnyert országos rajzpályázat terelt végleg a művész pálya felé. Budapesten felvették a Mintarajziskolába. Házi tanítóskodással kereste meg a megélhetését. 1919-21-ben Svájcba került, Genfben és Lausanne-ban volt élete első három kiállítása. Megvalósult élete álma, Svájcból Párizsba utazhatott, ahol egy Louvre-beli Tizián kép másolásával bízta meg egy svájci hölgy cserébe a párizsi tartózkodást finanszírozva. A Louvre-beli nagy és kis mesterek műveinek másolását tekintette igazi iskolájának.
Párizsból hazakerülve kezdett Budapesten kiállítani, először a Belvedere szalonban. Ekkor kapta művésznevét, édesanyja nevéből a C. betű tette érdekesebbé a Molnár Pál nevet. A három napilapot jelentő EST lapok illusztrátoraként vált ismertté ez a szignó. Éveken át naponta küldte – még külföldről is – lendületes tusrajzait a pesti élet mindennapjairól. 1928 és 31 között Rómába került ösztöndíjasként. Aba-Novák, Pátzay és Szőnyi mellett első lakója volt a Római Magyar Akadémiának. Boldog alkotó éveket éltek itt az ösztöndíjas fiatalok, egy életre magukba szívták Itália művészi levegőjét. Ekkor kezdett MCP szürrealista stílusban festeni, ez az egyetlen stílus, amely végigkísérte életét, a magáénak érezte: „Voltaképp minden művészet többé-kevésbé szürreális. Más a köznapi élet realitása és más a művészet valóság feletti valósága.”
A római évek után sorozatosan kapott nagy egyházi megrendeléseket. Kőszegtől, Budapesten át Battonyáig országszerte sok templomban láthatók csodálatos szárnyas oltárképei. Szokatlanul merész és közvetlen stílusban nyúlt a szentek ábrázolásához, emberközelbe hozta őket. Az istenes művek alkotásaiba menekült a külső világban tapasztalható borzalmak elől. Műtermi magányba vonult, kísérletezett, alkotott és fogadta a rajongókat, akik meglátogatták.
Élete végéig játszott; stílusokat, témát váltott, könnyedén és sokat festett, páratlanul sokszínű és gazdag életművet hagyott maga után. 1981. július 11-én halt meg. Néhány héttel korábban tette le az ecsetet, 87 éves korában. Életműve az egykori műteremben berendezett családi múzeumban látogatható Budapesten, a Ménesi úton. Festői hitvallása: „Boldog ember vagyok, mert egész életemben azt csinálhattam, amit legjobban szeretek, végigjátszottam az életemet.” Máskor így fogalmazott: „A szépség a boldogság kiapadhatatlan forrása azok számára, akik felfedezik hollétét. Mindenütt elrejtőzik.”
