-
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Nyílászárócsere az Arany János iskolában
Jó hír érkezett az Oktatási Minisztériumból: megvalósulhat az Arany János suli Tolnai utcai épületében a nyílászárók cseréje - számolt be kjözösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a korábbi felajánlásunknak megfelelően adják át ezt a 15 millió forintos támogatást a tankerületnek 2027 folyamán.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
A Fogyasztók Világnapja Fehérváron
A Fogyasztók Világnapja alkalmából többféle program várta a Fehérvári Civil Központban az érdeklődőket csütörtökön. Útjára indult a fiatalok körében a fogyasztóvédelmi képzés, műhelykonferencia zajlott, átadták a 2014.évi Fehérvári Fogyasztókért Szakmai Díjat, valamint a Vásárlóbarát Város programhoz újonnan csatlakozó üzleteket is köszöntötték.
2014.03.21. 08:07 |

Délelőtt középiskolások számára rendeztek tájékoztató programot, a fogyasztóvédelmi jogok érvényesítéséről Schneider Istvánné, a Fejér Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének vezetője tartott előadást. A fiatalok a panaszkezelésről és a panasz jegyzőkönyvezéséről is hallhattak hasznos tanácsokat, majd Ulcz Miklós, a felügyelőség munkatársa beszélt a fogyasztóvédelem gyakorlatáról.

A konferencián elhangzott: ma a vásárlók olyan választékkal szembesülnek, hogy a megalapozott vásárlás elkerülhetetlen feltétele a tudatosság. Bár speciális jogszabályi előírások támasztanak védelmet; kormányzati szintű döntések, hatósági fellépés, civil fogyasztóvédelem biztosítja azt, hogy a lehető legkevesebb érdeksérelem érje a vásárlókat. De a legfontosabb, hogy a fogyasztók előre felkészülten, tudatosan, körültekintően járjanak el vásárlás előtt, közben és utána. Különösen fontos a felnövekvő korosztály, a fiatalok felkészítése a tudatos vásárlói szerepre, ennek érdekében fogott össze Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat, a Székesfehérvári Fogyasztóvédelmi Egyesület, az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért partnerségben a Fogyasztóvédelmi Felügyelőséggel.

A délután a Vásárlóbarát Város program jegyében telt, amelyet 2012-ben indított útjára az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért. A Vásárlóbarát Város Program elsődleges célja a helyi kereskedők, vállalkozók és a fogyasztóvédelmi társadalmi intézmények, szervezetek önkéntes részvételén alapuló, szabályozott együttműködés kialakítása a tisztességes és etikus piaci magatartás továbbfejlesztése és Fehérvár vásárló és látogató vonzó képességének növelése érdekében. A program lényegi eleme a tisztességes kereskedők és a szakmai szervezetek hosszabb távú megegyezésén alapuló olyan helyi társadalmi megállapodás, mely az érintett szereplők érdekeinek egyensúlyát a jogszabályi előírásokon túlmenően a gyakorlatban is biztosítani képes. A világnap alkalmából Vargha Tamás államtitkár, országgyűlési képviselő adta át a Fehérvári Fogyasztókért Szakmai Díjat és a A Vásárlóbarát Város programhoz újonnan csatlakozó üzletek is átvehették igazoló matricáikat.
A fogyasztók világnapja
A fogyasztói jogok védelmét első alkalommal John F. Kennedy amerikai elnök fogalmazta meg nyilvánosan 1962. március 15-én, melynek tiszteletére azóta ezen a napon tartják a fogyasztók világnapját. Kennedy elnök ezen a napon hirdette ki a négy alapvető fogyasztói jogot (a biztonsághoz, az információhoz, a választáshoz és a képviselethez való jog) összefoglaló történelmi nyilatkozatát. Ez volt tehát az első olyan alkalom, hogy bármely politikus ilyen alapelveket fogalmazott meg a fogyasztók védelmével kapcsolatban. Ennek a nyilatkozatnak köszönhetően került nemzetközileg elismerésre a kormányok és az Egyesült Nemzetek Szervezete által az a tény, hogy minden állampolgár fogyasztóként alapvető jogokkal rendelkezik. 1985 áprilisában az ENSZ közgyűlése hivatalosan is deklarálta – további négy ponttal kiegészítve – a fogyasztók nyolc alapvető jogát.
A nyolc fogyasztóvédelmi alapjog
1. Az alapvető szükségletek kielégítéséhez való jog.
2. A veszélyes termékek és eljárások ellen való tiltakozás joga.
3. A megfontolt választáshoz szükséges tények ismeretének joga.
4. A különféle termékek és szolgáltatások közötti választás joga.
5. A kormány irányelveinek meghatározásába és a végrehajtásba való beleszólás joga.
6. A jogos panaszok tisztességes rendezéséhez való jog.
7. A tájékozott és tudatos fogyasztóvá váláshoz szükséges ismeretek és tudás elsajátításához való jog.
8. Jog az egészséges és elviselhető környezetben való élethez.