-
Elfogták a rongálót
Szeptember 17-ről 18-ára virradó éjszaka gyújtogatott valaki a belvárosban, előbb négy fém szemetes tartalmát, majd a Liszt Ferenc utcai fagyizó előtti egyik napernyőt gyújtotta fel. A tüzet a kiérkező tűzoltók eloltották, az elkövetőt pedig a Közterület-felügyelet kamerarendszerének segítségével a járőrök fél órán belül elfogták.
2024.09.18. -
Autótűz a reggeli csúcsban
Menet közben gyulladt ki egy autó Székesfehérváron, a Kadocsa utca és a Budai út kereszteződésében. Fejér vármegye tűzoltóit idén már 54 alkalommal riasztották olyan tűzesetekhez, ahol valamilyen jármű gyulladt ki. Ezek közül 37 esetben személygépkocsi, 8 helyszínen teherautó kapott lángra.
2024.09.12. -
Börtönbe vitték a zsaruk
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság munkatársai 2024. szeptember 11-én reggel Székesfehérváron, a Tóvárosban fogták el azt az 50 éves férfit, aki ellen a Székesfehérvári Törvényszék két körözést adott ki, mivel testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt jogerősen kiszabott, összesen több mint hat év szabadságvesztés letöltését nem kezdte meg. A rendőrök az elfogását követően büntetés-végrehajtási intézetbe szállították az elítéltet.
2024.09.11. -
Börtön szemétlerakásért
A Székesfehérvári Járási Ügyészség veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki egy székesfehérvári építési területről veszélyes hulladékot is tartalmazó hulladékot szállított el és rakott le külterületen engedély nélkül.
2024.09.05.
Felismeri a képen látható férfit? - ha igen, hívja a rendőröket!
A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személyről fényképfelvételek állnak rendelkezésre. A férfi 45-50 év körüli, körülbelül 170-180 centiméter magas. A bűncselekmény elkövetésekor sötétszürke sapkát és sötét nadrágot, valamint kék és bordó kabátot viselt, melynek a hátoldalán egy aranyszínű motívum látható. Kezében fehér, áttetsző szatyor volt.
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy aki a fotókon látható személyt felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatosan információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a rendőrkapitányságon, vagy hívja a 06-22/541-600-as telefonszámot, illetve tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111 "Telefontanú" zöldszámán, a 107, vagy a 112 központi telefonszámok valamelyikén.