-
Mindent József Attiláról
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Vörösmarty Mihály Könyvtár immár 35. alkalommal várta a középiskolás diákokat, hogy a költészet napjához kapcsolódva megmutathassák, mennyire ismerik József Attila életét és hatását a magyar költészetre.
2026.04.24. -
Wunderbar a Belvárosban
Péntek délelőtt a népviselet napjához kapcsolódva a Felsővárosi Általános Iskola tanulói német népviseletben táncoltak és énekeltek a Vörösmarty Színház, valamint a Püspöki Palota előtt. Kora délután pedig a Wunderbar fesztiválhoz csatlakozva, a Székesfehérvári Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében több székesfehérvári iskola részvételével zenés-táncos flashmobot mutattak be a Városház téren.
2026.04.24. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Értékőrző, modern és vidám Székesfehérvár - Átadták az ITS rajzpályázat díjait
Több, mint 300 pályamű érkezett arra a rajzpályázatra, amelyet Székesfehérvár Önkormányzata és a Széphő Zrt. hirdetett meg általános iskolásoknak az Integrált Település Fejlesztési Stratégia (ITS) és a Településfejlesztési Koncepció (TFK) szakmai előkészítése során. A rajzpályázat eredményhirdetését ma tartották a Városházán, ahol Égi Tamás alpolgármester és Szauter Ákos, a Széphő Zrt. megbízott vezérigazgatója adta át a díjakat.
2014.06.11. 18:48 |
Több, mint 300 pályamű érkezett arra a rajzpályázatra, amelyet Székesfehérvár Önkormányzata és a Széphő Zrt. hirdetett meg általános iskolásoknak az Integrált Település Fejlesztési Stratégia (ITS) és a Településfejlesztési Koncepció (TFK) szakmai előkészítése során. A rajzpályázat eredményhirdetését ma tartották a Városházán, ahol Égi Tamás alpolgármester és Szauter Ákos, a Széphő Zrt. megbízott vezérigazgatója adta át a díjakat.
Az Integrált Település Fejlesztési Stratégia (ITS) és a Településfejlesztési Koncepció (TFK) kapcsán megkezdődött szakmai előkészítő munka keretében egy komplex lakossági felmérés indult helyi érintettek bevonásával a Székesfehérvárt érintő városrész-specifikus problémák feltárására, az élhetőséggel szembeni lakossági elvárások beazonosítására, valamint a várossal és lakóhellyel kapcsolatos konkrét fejlesztési igények kiaknázására. A felmérés két különböző korcsoportot célzott meg, a gyermek, illetve felnőtt korú lakosságot. (A felnőttek körét egy elektronikus kérdőív kitöltésére invitálták, amelyben javaslataikat, észrevételeiket, oszthatták meg a tervezési munkában résztvevő szakemberekkel.)
A rajzpályázat célja azon túl, hogy a projektet megismerjék az általános iskolás korú gyermekek, az volt, hogy megosszák ötleteiket, gondolataikat e témakörben. Az alsó tagozatos (1-4. osztály) pályázók témája: „Mit szeretsz legjobban, városodban? - avagy mit jelent számodra MA Székesfehérvár?”, a felső tagozatba (5-8. osztály) járóktól a „Székesfehérvár 2020 - avagy milyennek képzeled városod 2020-ban?” kérdésre várták a választ képekben kifejezve. A pályázatnak nagy sikere volt. Összesen 340, különböző technikával készült alkotást küldtek be a gyerekek.
A díjátadón Égi Tamás alpolgármester köszönetet mondott minden pályázónak, hogy alkotásaikkal hozzájárultak ahhoz a közös gondolkodáshoz, tervezéshez, amely a város jövőjével kapcsolatos. „A területfejlesztés nem könnyű feladat, hiszen ma azt kell megtervezni, mi legyen itt 10-20 év múlva. A pályázók nagy száma is azt mutatja, hogy a legfiatalabb korosztályt is érdekli Székesfehérvár jövője. Végignézve az alkotásokat öröm volt látni, mennyire tisztelitek a koronázóváros múltját, értékeit, és mindezt megőrizve modernnek és vidámnak álmodtátok meg városunk jövőjét. Azt gondolom, ez örömteli, hiszen vidámság nélkül sehol nem jó, és nem is érdemes élni.” – hangsúlyozta Égi Tamás.
Az 1-4. osztályos tanulóktól 229 db rajz érkezett be, amelynek témája legtöbbször az Országalma (31 alkalommal), a Virágóra (20 alkalommal), illetve a Bory-Vár (18 alkalommal) volt. De megjelent a rajzok között, a Lépcső utca, Mujkó, vagy a Jolán Fagyizó is.
Az 5-8. osztályos tanulók 112 darab rajzot küldtek be. Az ő témájuk több kreativitást és képzelőerőt igényelt, mivel a „Székesfehérvár2020” cím valójában a jövő, az ITS időszakának Székesfehérvára. Többen gondolták úgy, hogy 2020-ban a közlekedés Fehérváron már olyan szinten megújul, hogy akár motorcsónakokkal, gyorsvonatokkal, vagy űrjárművekkel közlekedünk a városban, de volt olyan is, aki élményfürdőt, illetve vadasparkot látna szívesen városunk turisztikai kínálatában. A rajzok értékelési szempontját elsősorban a tárgyhoz való illeszkedés és kreativitás, másodsorban pedig a kidolgozottság, a művészi technika és szemlélet jelentette.
Az alsó tagozatos kategóriában első helyen Máthé Barnabás (Munkácsy Mihály Általános Iskola, 3.a) végzett. A második díjazott Somogyi Adrienn Kinga (Munkácsy Mihály Általános Iskola, 3.a), míg a harmadik Tenk Tívia (Hétvezér Általános Iskola, 4.a) lett. A különdíjat ebben a kategóriában Pleck Dominikának (Csitáry Művészeti Műhely, 4.a) adták át.
A felső tagozatos alkotók közül az első helyezettnek járó díjat Kiss Katinka (Csitáry Művészeti Műhely, 6.a) kapta. A zsűri értékelése alapján második helyen Szabó Antónia (Tóvárosi Általános Iskola, 6.a), harmadik helyen Faragó Beáta (Arany János Általános Iskola, 5.o) végzett. A közönségszavazatok alapján Rapai Ditmár (Tolnai Utcai Általános Iskola, 6.a) vehette át a különdíjat.



