Barátai, tisztelői, olvasói emlékeztek Sobor Antalra

Kortársa és legjobb barátja, Román Károly irodalomtörténész és tanár idézte fel az együtt töltött fél évszázadot. „Minden nap felötlik bennem alakja a fehérvári utcákon, amikor itt vagy ott álltunk, sétáltunk, beszélgettünk, morogtunk néha, máskor örültünk valaminek. Morgásunknak zömmel az volt az oka, hogy különböző ideológiai vagy politikai kánonok váltották egymást, és mi ezzel nem tudtunk egyetérteni. Mindketten tudtuk, hogy a tehetség nemcsak ismeretekből áll, hanem elsősorban az esztétika mentén születhetnek meg a jó művek. Sobor Antal mindvégig ezt tartotta. Tehetséges ember volt, jobb író, mint amennyire az irodalmi köztudat őt, a József Attila-díjas írót mind a mai napig számon tartja. Mindig a maga útját járta, és nem volt hajlandó a saját normáiból engedni sem így, sem úgy. Csinálta azt, amire belső késztetést érzett. Alig van író, akiről elmondható, hogy stílusa azért elegáns, mert minden szava a helyén van. Ez azt jelenti, hogy a szó ott természetes, ahol van.”

 

A vendéglátó, Csurgai Horváth József, a levéltár igazgatója számára rendkívül fontos a Sobor- hagyaték gondozása, amit a család képviseletében Hajdú Csaba is segít. „A levéltárnak feladata és kötelessége nemcsak a régmúlt felidézése, hanem a közelmúlt, az életművek és életutak megtartó gondozása. Az elmúlt években Sobor Antalhoz kapcsolódva számos rendezvényt, kötetbemutatókat tartottunk, de ez nem elég. Reményeink szerint ezt a munkát Hajdú Csabával közösen folytatjuk, terveink szerint további Sobor Antal-kötetet fogunk megjelentetni.” Az emlékest meghívóján egy Sobor-idézet szerepelt: ”Érthetetlen, hogy mindig így lesz ezután.” Nos, a szándék és az akarat találkozásával bizonyos, hogy a kortárs fehérvári irodalom egyik legnagyobb alakja újra elfoglalja méltó helyét a jelenben és a jövőben is.