Mátyás királyunk alakját rendhagyó módon most nem az igazságosztó, álruhás történetekkel, a fekete sereggel, a híres könyvtárral, a fénykorát élő reneszánsz pompával, az itáliai asszony élettel teli kíséretével és udvarával idézném fel. Hanem azzal, hogy 1464. március 29-én, egy csütörtöki napon, városunkban történt a koronázása, mely alkalommal Európa uralkodói vagy azok követei és országunk egész nemessége, egyházi méltóságai nálunk vendégeskedtek.
Hans Bruckmayr 1515-ben készített fametszetén a halott, a szakállas, aggastyán király nem hiteles, de az urak már valóban a királyság elosztásán tanakodtak.Örömünnep volt ez a nap, a nemzet egységgé kovácsolódásának ünnepe. A díszviseletek felvonulása, a pompás lovak parádéja, a harangzúgások és boroshordók napja. Amikor pedig a király a fényes menet élén, lelkes ováció közepette kivonult bazilikánk kapuján, arany- és ezüstpénzt szórt a nép közé, beteljesült Hunyadi János titkos vágya, melyet Szilágyi Örzsébet anyai szíve és vasakarata segített valóra váltani. Ezzel a nappal egy hosszú, dicsőséges időszak kezdődött el az ország történetében, melyre ma is hálás szívvel gondolhatunk.
És mint mindennek, ami elkezdődik, egyszer vége is szakad. 1490. április 6-án, a virágvasárnapi istentiszteletek után Bécsben kihunyt nemzeti királyunk élete. Halálát minden más gyanúval szemben agyszélhűdés okozta. Bonfini elbeszéli, hogy Mátyás halálos ágya előtt érzékeny jelenetek zajlottak le, melyek után a királyné földúlt hajzattal, fájdalmában körmeivel összekarcolt arccal, kimerülve vonult vissza szobáiba. Még ugyanazon a napon Mátyás fiával, Corvin János herceggel együtt megjelent a sebtében összehívott országnagyok kormánytanácsában, amely a király halálát követően első intézkedésként lezáratta a várat és a város kapuit zendüléstől és idegen betöréstől félve. Az elhunyt király pecsétjeit – nehogy azokkal visszaélés történhessék – a királyné és Corvin János jelenlétében a tanács összetöretni rendelte, azok helyére egyelőre Beatrix és a királyi fiú pecsétjei léptek. Báthory István országbírót és erdélyi vajdát, mint „különösen vallásos, nőtlen és gyermektelen, családi érdekektől mentes derék férfiút” javasolták a rendkívüli helyzetben megválasztandó kormányzónak. Az udvar a Szent István vértanú főtemplomában tartott gyászmise után a drága halottal együtt elhagyta Bécset.
Özvegye, Beatrix a kísérettel számos hajóval elindult a Dunán. Pozsonyban a királyné és a királyi herceg két napot időzött. A város vezetői gyászruhában jöttek eléjük. A húsvét utáni pénteken továbbhajóztak. Komáromból bocsátotta ki Beatrix az országnagyoktól ellenjegyzett rendeletet, amelyben a királyválasztó országgyűlést összehívta. A menet Budára érkezett. Buda várának Mátyás által kijelölt parancsnoka, Ráskai Balázs megnyitotta a kapukat az özvegy királyné és János herceg előtt, és a rábízott várat átadta. Beatrix Budáig kísérte el a koporsót, de itt már magára zárta lakosztályának ajtaját, és rejtélyes némaságba vonult. A királyt székesfehérvári végső nyughelyére csak fia, a lágyszívű, szép arcú, humanista műveltségű Corvin János kísérte tovább a gyászoló külföldi követeknek és magyar főuraknak társaságában. A krónikás Bonfini is részt vett a temetésen. Feljegyzéseit városunk történetének lelkes írója, Lauschmann Gyula adta közre. Tolla nyomán tárul fel királyi koronázó- és temetkezőhelyünk egyik titka. Ne porosodjon ez az értékes történet az asztal fiókjában.
„A szomszéd városokból és falvakból sokan jöttek a királyi temetésre, amely Szent Márk napján volt, és nagy sokaság vett részt a gyászszertartáson. A király testét bíborbársonnyal födött ravatalra helyezték a bazilikában, a halottat pajzs, kard, jogar, korona, arany sarkantyú és királyi alma ékesítvén. A ravatal körül igen sok nemes, főurak és főpapok állottak. Mikor az istentisztelet megkezdődött, a koporsót végigvitték a templom körül az utcákon és tizenkét páncélos, bíborba öltözött lovag nyitotta meg a menetet, hordozván a királyi hatalomnak oly sok diadalt ért jelvényeit, egy pedig a királyi kardot vitte elől. Ezután jött a király fia gyászruhában, jobb oldalán pedig a pápai követ, bal oldalán Hippolit, az esztergomi érsek haladt. Ezek után jöttek az egyházi és a világi méltóságok, közöttük Orbán, egri püspök, Báthory István, János váradi, Usuald zágrábi, Miklós váci, Tamás győri, György csanádi püspök és a főurak, továbbá nemeseknek nagy sokasága.
Midőn a boldogságos Szűz templomába értek, a holttestet a közepén helyezték el, a lovagok pedig, akik a királyi jelvények vivői valának, siránkozva földre dobták azokat, mintegy jelezvén, hogy a király halálával a győzelem és annak jelvényei szintén elpusztultak. Ezen jelenetnél mindenki sírva fakadt. Domokosnak, a bazilika prépostjának ezután Corvin herceg igen értékes ajándékokat adott át, amelyek között tiszta aranyból készült, drágakövekkel ékesített kereszt volt, amelyet 45 ezer aranyra becsültek. Voltak továbbá drágaköves edények, arany medence, gyertyatartó, kehely, szentségtartó, amelyek tiszta aranyból készültek és drágakövektől ragyogtak. Volt azután számos ezüst szobor, tizenkét miseruha, és ezeket gyöngyök ékesítették. Az összes ajándék 75 ezer aranyba került. Az oltárra mise közben a főurak hétszáz aranyat tettek.”A távollévő özvegy Beatrix királynét és családját a nápolyi király követe képviselte. Õ tartotta a gyászszertartást követően az emlékbeszédet. Ezután bezárult a sírbolt.
A nagy halottról megemlékeztek messze földön is. A Mátyással oly sokat vitatkozó pápa saját jelenlétében gyászmisét olvastatott fel lelki üdvéért. Gyászünnepély volt Ragusában, Nápolyban, ahol a királyi udvarnál napokon át dolgoztak a szabók a sok gyászruha elkészítésén. A San Domenico templomban, mely a nápolyi királyok temetkezőhelyéül szolgált, fényes ravatalt állítottak fel, királyi jelvényekkel díszítve, és az após király – az ország főméltóságai és az összes olasz államok követeinek jelenlétében – ünnepélyes gyászistentisztelet tartott az emlékére, amelynél több mint háromszáz fő fekete gyászban jelent meg, és Ferrante király dicsőítő beszédet íratott az elhunyt vő érdemeiről. Megkezdődött a trónkövetelők versengése. Corvin János a székesfehérvári gyászszertartásról visszatért Budára, egy fedél alá a rivális királynéval, és valóságos udvar képződött körülötte.
Amikor pedig meggyőződött arról, hogy Mátyás örököseként igényét a trónra nem képes érvényesíteni, párthíveivel együtt elmenekült Székesfehérvár földjein keresztül, mely útnak emlékét a János-futás néven ismert szántóföldek őrzik. Corvin János tudott veszíteni. A következő király, II. Ulászló székesfehérvári koronázásán már ő tartotta a király előtt Szent István koronáját. És Ulászló hálából a megbékélésért, továbbá Mátyás iránti tiszteletéből, a szép, művelt, sánta herceget kinevezte Horvát- és Szlavónország bánjává. Az özvegy Beatrixot pedig felhasználta királyi ambíciójához, és asszonyi létében durván megalázta, tíz évig tartó látszatházassággal.
