fehérvári fiatalok

2017.04.05 |
| 2017.12.10. 19:56:35 |

Advent a Belvárosban gyertyagyújtással és koncertekkel

Az Adventi színpadon a Bakony népzenei együttes műsora után gyúlt fel a második gyertya lángja a város adventi koszorúján, majd a FiveLive Acapella adott műsort. A második gyertyát Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője és Drahos Béla fuvolaművész, Székesfehérvár díszpolgára gyújtotta meg a város adventi koszorúján.
| 2017.12.10. 09:13:59 |

A remény gyertyája gyulladt fel a Vízivárosi Adventen

Ünnep költözött advent második hétvégéjén is a Vízivárosi Általános Iskolába, ahol idén is összefogtak a testvérkörzetek, hogy az adventi hétvégéken közösen gyújtsák meg a hit, a remény, a szeretet és az öröm gyertyáját. Szombaton délután a remény gyertyája gyulladt fel nem csak az adventi koszorún, hanem a lelkekben is.
| 2017.12.10. 00:33:57 |

Fehérvár Hangja 2017 - Ferenczy-Nagy Boglárka nyerte a tehetségkutatót

A Fehérvár Hangja tehetségkutató tizenkét döntős versenyzője szombaton a Vörösmarty Színházban állt a közönség és a zsűri, Pásztor Anna, Magán Olivér, Fehér Adrienn és Vörös Tamás elé. A tizenkét versenyző közül a zsűri Ferenczy-Nagy Boglárkát ítélte a legjobbnak, aki a 4 Non Blondes What’s Up című számával nyűgözte le a zsűrit. A közönségszavazást pedig Vulekovics Szonja nyerte.

| 2017.12.09. 08:09:00 |

Gyertyagyújtás, koncert, gyermekprogram advent második hétvégéjén

Koncertekkel, ünnepváró kézműves foglalkozásokkal, meghitt egyházi ünnepléssel folytatódik a Fehérvári Advent programsorozata a hétvégén is. Az idei városi ünnepkör újdonsága az élő adventi naptár, amely minden este kínál meglepetést a Városháza ablakaiból. A mesebeli fényekkel kivilágított Belvárosban és a Püspöki Palota udvarán ízes-illatos finomságokat, és míves, minőségi portékákat kínálnak az árusok.
| 2017.12.08. 15:05:11 |

Fiatalok a jövőért - Székesfehérváron ülésezik az Országos Diáktanács

Fehérváron, a Hiemer-házban ülésezik az Országos Diáktanács, amelynek felállítását a legutóbbi, Székesfehérváron rendezett Országos Diákparlamenten kezdeményezték. A havi, vagy kéthavi rendszerességgel összeülő tanács létrehozása azt is jelenti, hogy ezentúl nemcsak a diákparlamentek alkalmával képviselhetik érdekeiket a diákok, hanem folyamatosan, az ő kérésüknek megfelelően biztosítják a szervezet működését.
| 2017.12.08. 14:25:37 |

Elkészült és átadták a felújított Béke téri játszóteret

Régóta várt beruházásként elkészült a Béke téri játszótér felújítása. Több mint 6 és félmillió forintból szabványszerűvé és biztonságossá tették a teret, ahova új játékok is kerültek. 
| 2017.12.08. 12:34:29 |

Fehérváron tanácskoztak a tehetség segítéséről Fejér megye intézményvezetői

A Székesfehérvári József Attila Kollégium adott otthont az I. Fejér Megyei Intézményvezetői Tehetségkonferenciának pénteken. Az rendezvényt - hagyományteremtő szándékkal - a Fejér Megyei Tehetségsegítő Tanács, az Oktatási Hivatal Székesfehérvári Pedagógiai Oktatási Központja és Székesfehérvári Tankerületi Központ szervezte meg.
| 2017.12.08. 10:06:04 |

Sport, gyerekek, egészség - elkészült a Túrózsáki úti szabadidőpark

Futópályák, kosár- és focipálya, játszótér, fitneszpark és rehabilitációs sportszerek, valamint biztonságos környezet szolgálja a mozogni vágyók igényét az új Túrózsáki úti szabadidőparkban. Az Öreghegy lábánál a Túrózsáki utca (volt Vidi parkoló) és az Pozsonyi út (öreghegyi Spar) közötti területen, az Aszalvölgyi vízfolyás mellett, felnőttek és gyerekek is egyaránt jól érezhetik magukat.
| 2017.12.08. 08:09:02 |

Betlehemes gyermekműsor lesz a Kákics együttessel Feketehegyen

December 20-án, szerdán betlehemes gyermekműsor lesz a Kákics Együttes vezetésével a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Központban. Az esemény 15:30-kor kezdődik, a belépés díjtalan.
| 2017.12.07. 13:50:28 |

Az élelmiszermentés fontosságára hívta fel a figyelmet a Smart Grant Alapítvány

A székesfehérvári székhelyű Smart Grant Alapítvány ünnepsége keretében mutattak be flashmobot az Ezredéves Iskola tanulói a Frim Jakab Képességfejlesztő Otthon lakóinak közreműködésével csütörtökön, az Auchan Áruház aulájában. A programot azzal a céllal szervezték, hogy felhívják a figyelmet az élelmiszermentésre és az adományozási folyamatban együttműködő partnerekre.