Fehérvár Hangja 2017 - Ferenczy-Nagy Boglárka nyerte a tehetségkutatót

A Fehérvár Hangja tehetségkutató tizenkét döntős versenyzője szombaton a Vörösmarty Színházban állt a közönség és a zsűri, Pásztor Anna, Magán Olivér, Fehér Adrienn és Vörös Tamás elé. A tizenkét versenyző közül a zsűri Ferenczy-Nagy Boglárkát ítélte a legjobbnak, aki a 4 Non Blondes What’s Up című számával nyűgözte le a zsűrit. A közönségszavazást pedig Vulekovics Szonja nyerte.

2017.12.10. 00:33 |
Fehérvár Hangja 2017 - Ferenczy-Nagy Boglárka nyerte a tehetségkutatót

fotók: Turáni-Kerkay Zita

A fináléban Arany Timi, Barkóczi Gyula, Ferenczy-Nagy Bogi, Gesztesi Alexandra, Kaifis Zoé, Király Dominika, Nagy Gréta, Nagy Lili, Németh Patrícia, Papp Rebeka, Tarr Petra és Vuleković Szonja lépett fel. A döntő ezúttal is látványos színpadi show-t hozott Szakál Attila rendezésében. A döntős mezőny mellett az est sztárvendége, Takács Nikolas és az előző verseny győztese, Zabos Regina is színpadra lépett.

A közel négy órán át tartó fináléban a tizenkét versenyző közül a zsűri Ferenczy-Nagy Boglárkát ítélte a legjobbnak a zsűri, a közönségszavazást pedig Vulekovics Szonja nyerte. A zsűri különdíját Barkóczi Gyula érdemelte ki, a harmadik helyezett Gesztesi Alexandra, a második pedig Németh Patrícia lett.A győztest, Ferenczy-Nagy Bogit a városi rendezvények gyakori fellépőjeként ismerhetjük. Régóta foglalkozik zenével, de énektanárhoz sosem járt, két éve is részt vett a Fehérvár Hangján, akkor az elődöntőig jutott. Szívesen vesz részt kulturális programokon, az éneklés mellett a versmondás, a színészet is fontos számára, mindezek mellett még a dalszerzést is gyakorolja.

A finálé végén Bogi Székesfehérvár Megyei Jogú Város díját, a Fehérvár Hangja győztesének járó emlékplakettet és egy ministúdiót Cser-Palkovics András polgármestertől, Vargha Tamástól, Székesfehérvár országgyűlési képviselőjétől és Mészáros Attila alpolgármestertől vette át. A verseny fődíját, a Párizs, Versailles, Disneyland utazást, amely félpanziós ellátással két főre szól, a Fehérvár Travel ajánlotta fel, a díjat a cég képviseletében Kovács Lóránt adta át.

Fehérvári színes

  1. Energiatudatos Tóparti

    Két tópartis diák – Fischer Hanna és Bárány Bence – is elismerésben részesült a Parlamentben tartott díjátadón. A fiatalok középiskola, illetve felső évfolyam kategóriában lettek a vármegye legjobbjai a Virtuális Erőmű Program (VEP) Energiahatékonysági Kiválósági Pályázatán. A Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium pedig az Energiatudatos Iskola címet érdemelte ki.

    2024.05.29.
  2. Fokozottan védett

    Lezajlott a fokozottan védett kisemlősök felmérésének első szakasza Székesfehérvár mellett - adta hírül a Duna-Ipoly Nemzeti Park. Fejér vármegyében mára alig maradt néhány életképes populáció. Az egyik ilyen a Börgöndi reptéren található, ahol a rendszeres kaszálásnak köszönhetően még ma sem ritka ez az állat. 

    2024.05.29.
  3. A középosztály forradalma

    Könyvbemutatóval folytatódik a Mathias Corvinus Collegium Székesfehérvári Képzési Központjának ismeretterjesztő programsorozata. Május 31-én, pénteken 17.00 órai kezdettel „A középosztály forradalma – meritokratikus stratégia a 21. századra” című kiadványt ismerhetik meg az érdeklődők.

    2024.05.28.
  4. Borsófesztivál - még lehet jelentkezni

    Idén már a kilencedik Borsófesztivált rendezi meg a Székesfehérvári Kertbarát Egyesület és a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ. A hagyományos közösségi esemény helyszíne ebben az évben is a Közösségi Központ – Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvar, időpontja június 15., szombat. Az eseményre június 10-ig lehet jelentkezni.

    2024.05.28.