Az élelmiszermentés fontosságára hívta fel a figyelmet a Smart Grant Alapítvány

A székesfehérvári székhelyű Smart Grant Alapítvány ünnepsége keretében mutattak be flashmobot az Ezredéves Iskola tanulói a Frim Jakab Képességfejlesztő Otthon lakóinak közreműködésével csütörtökön, az Auchan Áruház aulájában. A programot azzal a céllal szervezték, hogy felhívják a figyelmet az élelmiszermentésre és az adományozási folyamatban együttműködő partnerekre. 
2017.12.07. 13:50 |
Az élelmiszermentés fontosságára hívta fel a figyelmet a Smart Grant Alapítvány

10 évvel ezelőtt jött létre alapítványunk azzal a céllal, hogy próbáljunk felkutatni olyan embereket, szervezeteket, akik tudnak a hátránnyal küzdő csoportoknak, családoknak segíteni. A Smart Grant Alapítvány az élelmiszermentést tekinti legfontosabb céljának, feladatának. A mai rendezvény azért jött létre, minden kedves kollégának, a nagyáruházban dolgozóknak és a vásárlóknak is bemutassuk azt a tevékenységet, amelynek keretében azért küzdünk, hogy minél több minőségi élelmiszer kerülhessen a rászorulók, családok asztalára.” - mondta el Ruff Tamás, a Smart Grant Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Úgy gondolom, hogy tevékenységünk országos szinten is példaértékű. A Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel együttműködve városi és térségi szinten végezzük az élelmiszermentést. A nagyáruházak által felajánlott élelmiszereket szerdánként osztjuk ki az Alapítványunk raktárhelyiségében. Szeretnénk minél szélesebb körben bevonni olyan szervezeteket, intézményeket, akik támogatják az élelmiszermentési tevékenységünket. 2017-ben közel 90 tonna élelmiszert sikerült eljuttatnunk e program keretében a rászorulóknak.” – tájékoztatott Elekes Péterné, a Smart Grant Alapítvány vezetője, aki megköszönte Székesfehérvár Önkormányzatának a szállításban és a csomagolásban nyújtott segítségét.

Dr. Dienesné Fluck Györgyi - Dr. Cser Palkovics András, polgármester nevében is - köszönetet mondott az élelmiszermentés folyamatában és az adományozásban szereplő résztvevőknek, így a Smart Grant Alapítványnak, a Magyar Élelmiszerbank Egyesületnek, az Auchan áruház dolgozóinak és valamennyi az akcióban részt vállaló szereplőnek. „Ez az igazi segítségnyújtás, amikor a bőség kosarából adunk át a szegénység kosarába. Jó találkozni olyan emberekkel, akik a szeretetet gyakorolják, ezúton is hálásan köszönjük nekik.” – fogalmazott Székesfehérvár szociális ügyekkel kapcsolatos feladatainak tanácsnoka.

Az eseményen részt vett Lónyay Katalin, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke, Kiss Ákos, a Frim Jakab Képességfejlesztő Otthon lakója verset mondott, a Fejér Megyei Integrált Szociális Otthon lakói formációs táncot adtak elő és egy saját maguk által készített - a betlehemi jelenetet ábrázoló - alkotást nyújtottak át adományozóiknak.