Az év első versenyén 14 kategóriában több, mint 400 táncos mérhette össze tudását. A X. FŐNIX Kupa a fehérváriak számára rendkívűl eredményes volt. Sok új koreográfia és sok új táncos mutatta meg magát ezen a megmérettetésen és egy igen eredményes hétvégét zárt ezzel a Főnix Rock and Roll Sportegyesület.
Szombaton rendezték a Fehérvári Versünnep előválogatóját. A tehetségkutató zsűrije idén is Kubik Anna színművész vezetésével értékelte a produkciókat, amelyek színes palettáját mutatták a jelentkező középiskolások érdeklődésének, klasszikus és kortárs költők komoly vagy könnyedebb verseivel, gondolati lírával, monológ típusú költeményekkel. A döntőben április 18-án tizenkét fiatal mond verset a Városházán
Székesfehérváron a Köfém Sportcsarnokban rendezték szombaton délelőtt a Játékos Sportverseny Diákolimpia Országos Döntőjét. A fináléba nyolc csapat jutott, akik hét várost képviseltek: Székesfehérvárról, Szombathelyről, Nagykanizsáról, Törökbálintról, Egerből, Miskolcról és Jászberényből érkeztek csapatok a városba.
Egy évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a Titkok Háza Tudományos Élményközpont Székesfehérváron. A megnyitás óta, két tanítási félévben összesen 6.400 diák vett részt a Titkok Háza valamilyen foglalkozásán, közülük hétszáz diák több kurzust is elvégzett. Jelenleg több mint 20 tananyagból választhatnak a partnerintézmények, amely folyamatosan bővül és a mostani tanítási év végére eléri a harmincat.
Tovább gyarapodott Székesfehérvár jelenlegi igen magas szintű küzdősport élete; megalakult a Fehérvár MMA Team, amely az Arnold Boxing Team szakosztálya és hétfő óta a Varkocs Deák Ferenc utcai termében végzi edzéseit, Magda Dániel és Turós Arnold vezetésével. Az MMA (mixed martial arts) többféle küzdősport és harcművészet technikáit ötvözi, megengedi az ütéseket, rúgásokat és a földharcot is.
Közel ezer résztvevője lesz a 2020-as Fejér Megyei Diáknapoknak: a megye 35 középiskolája összesen 916 főt nevezett a rangos kulturális seregszemlére. A zsűri és a közönség 519 produkciót, illetve alkotást láthat az április 3–5. között Dunaújvárosban zajló eseményen; a legnépszerűbb színpadi kategória idén is a vers- és prózamondás.
A Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely 10. évfordulóját köszöntik és a 11. évadját nyitják meg ünnepélyesen március 7-én, szombaton. A 09.45 órakor kezdődő eseményen részt vesz többek között dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter és dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere. A nyilvános eseményre szeretettel várnak minden érdeklődőt!
Hét területi előválogatót követően 2020. március 6-án, pénteken 10 órától Székesfehérváron, a Művészetek Háza színháztermében rendezik meg a Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Verseny Fejér megyei döntőjét a felső tagozatos és középiskolás korosztálynak.
A székesfehérvári Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár XI. alkalommal hirdeti meg határok nélküli meseíró pályázatát, amelyre magyar nyelven írott meséit várnak 2020. március 13-ig.
A napéjegyenlőségekhez és a napfordulókhoz kapcsolódik az Évkerék 2020: a Gárdonyi Géza Művelődési Ház általános és középiskolásokat megszólító vetélkedőjére hétfőig lehet jelentkezni. A természethez és a hagyományokhoz kapcsolódó sorozathoz tíz fős csapatok jelentkezését várják a megyéből.